Túl régóta tart, és az első fecskék mára elfáradtak…sokan már odaát vannak. Felszülettek oda, ahonnan jöttek egyszer. A Fényben vannak, már onnan segítenek. Látnak minket, és minden nap támogató, bíztató szavakat suttognak a szívünkbe. Azt mondják, hogy jól tudják sokszor bírhatatlan, és azzal együtt is tenni kell. Segíteni, támogatni, megérteni, új módszereket találni. A Lelküket látni, ahhoz szólni, és együtt a Szeretet felé lépni.
A legelsők ma már szép korúak, bölcsek. Betegek, kiszolgáltatottak, és már ők is készülnek…a nagy útra, a HAZATÉRÉSRE. A legtöbben egyedül vannak, senki nem fogja kezüket. Egyedül maradtak, mert szinte senki nem értette őket. Változást akartak, jobbat, többet. Mást, mint amilyen addig volt, könnyebbet. Olyan világot, ahol szabadon szárnyalhat a Lélek.
Szolgáltak. Istent, s közben hazát. Megtartva a szabályokat, szabadságra buzdítva. Erőt adva, hitet építve. Lépésenként haladtak előre, de sosem adták fel. Ha kellett előről kezdtek el mindent. Reményük volt egy szebb világban, és ők mindannyian hittek a Lélek királyságában. Szeretetről beszéltek, közösségről, erényekről, egymás segítéséről. Tanítottak minket. Példát mutattak, példaképpé váltak.
EMBEREK, LELKEK, akiket segíteni, építeni küldtek. Ők azok, akik a Szeretetet tanítani jöttek. Nekik köszönhetjük, hogy mi már lehettünk mások…magunk lehettünk, és maradhattunk. Megőrizhettük a fényünket, Lelkünket, mert ők megóvtak minket. És amikor a feladathoz felnőttünk, tovább adták. A reményt, és a tüzet. A reményét annak, hogy lesz aki tovább viszi mindazt, amit ő elkezdett. A szenvedély tüzét, amivel ő céljait elérte.
Nektek köszönhetjük, hogy mi is segítők lettünk. Átvettük a staféta botot, és tesszük azt, ami a dolgunk. De ez most nem elég… Egyedül vagytok, bajban vagytok… Itt, és most odafordulunk hozzátok, és köszönetet mondunk:
„Végtelen tisztelet és Szeretet a Mestereknek és az előttünk járóknak! Köszönjük, hogy itt voltak, hogy tanítottak. Hálásak vagyunk érte!”
Mesterek vagytok, tanítók, segítők, és ti vagytok azok, akik örökségül egy olyan világot hagytatok ránk, amiről egykor ti álmodtatok. Megcsináltátok!
Hálásak vagyunk nektek, köszönjük amit értünk tettetek, és tudnotok kell, hogy örökké itt lesztek a szívünkben. Meglehet, hogy nem találkozunk személyesen, de a Lélek rezgései összeérnek. Veletek és mellettetek vagyunk, látunk, hallunk, és soha el nem felejtünk. Szívünkben-lelkünkben emlékezünk örökre rátok!
Talán most van az a pillanat amikor megértem, hogy mit jelent, amit egykor tanítottak nekem:
„Szolgáljon a tudatom minden lényt, minden világban és dimenzióban, felszabadítva ezzel őket minden pillanat olyanságában.”
Végtelen tisztelet és szeretet mindenkinek, aki valaha a Lélek királyságát, a Fényt szolgálta… alázattal és tisztelettel, meghajlunk előttetek, és tesszük a dolgunkat mi is, ahogy tőletek tanultuk, ahogy ti tettétek.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
