Mindenkinek szüksége van kapaszkodóra az életben. Különböző élethelyzetek, és emberek jönnek, mennek, kevésbé vagy jobban kibillentenek. Van, hogy hamar vissza tudjuk rendezni magunkat, de olyan is van, amikor segítség szükséges az eredeti állapot eléréséhez. Valahogy vissza kell térni ahhoz az állapothoz, ahol a helyzet elért minket. Legalább oda, ahhoz az állapothoz. A viszonylagos egyensúlyhoz. Ahhoz, hogy ez meg tudjon történni, felkészültnek kell lenni. Kellenek pozitív, megerősítő mondatok. Olyan mondatok, amiket mi alkotunk meg magunknak. Olyan mondanivaló önmagunk számára, amit meghallunk akkor is, amikor eltávolodunk, saját középpontunktól, Lelkünktől messze vagyunk. Olyan hazahívás féle szükséges. Tudod, mint amikor szép szóval, biztatással, a jutalmazás ígéretével hazahívod a gyermekedet. Mert hazahívni, nem lehet másképpen. A megrettent, félelemeivel küzdő, reménytelen helyzetbe került embert, csak szép szóval, szeretettel érheted el. Fény, és szeretet, ami segítheti, hazavezetheti…
…de vannak olyan pillanatok is, amikor ez is kevésnek tűnik. Kilátástalannak tűnő helyzetekben, kérni, könyörögni kell, hogy múljon el, változzon meg, legyen már vége. Ilyenkor szembe kerülünk a saját kicsinységünkkel, és ebben a helyzetben van esélyünk belátni, hogy a Sors milyen hatalmas hozzánk képest. A belátásból erő és erőtlenség születik ugyanabban az időben. Térdre rogysz, megadod magad, felnézel…meghajtod fejedet, és az utolsó mozdulat már spontán születik meg…egyszerűen csak összeérinted két tenyeredet…és benned ebben a pillanatban megszólal a hang, az ima. Nem gondoltad el, nem írtad meg, és ott, abban a pillanatban mégis megszólal. Talán a helyzet hívja életre. Talán odafentről mondják neked, és te csak elismétled.
A legeslegnehezebb pillanatokban amikor úgy gondolod, hogy már nincs tovább, mindennek vége, önmagad megadásával esélyt adsz egy ima megszületésére. Te csak térdelj a Sors elé, hajtsd meg fejedet, és figyeld ahogy magától elindul a két kezed, hogy tenyereid a szíved előtt végre összeérhessenek. Az egyetlen ima, ami bármikor, bármiből kisegíthet, ezekből a pillanatokból születik meg. Gyakorolni kell, próbálkozni, hogy megtaláljuk az egyetlent. Az egyetlent, ami felsegít, felemel, megoldást kínál, tovább vezet. Az egyetlent, ami visszavezet az érzésekhez, a szívhez, a szeretethez.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
