Egy titok fogságában leélni egy életet…

Ha mélyen magadba nézel, vajon mennyi olyan mondat van a fejedben, hogy “ez legyen a mi titkunk”, “ezt nem mondhatod el senkinek”, “csináljunk úgy mintha nem történt volna meg”, “holnapra elfelejted”, “biztos csak álmodtad”, “apádnak (vagy) anyádnak nem mondd ezt el”, “nem láttál semmit, felejtsd el”. Biztos neked is ismerősek ezek a mondatok. Gyerekkorunk mondatai, melyek a kínos helyzetek elfelejtéséért születtek. Kínos, vállalhatatlan, etikátlan, vagy akár büntető jogilag büntethető. A négy fal között marad, mert a gyerek szót fogad. Nem beszél róla, csak felejt… Ha szóba hozná, meghazudtolnák, hogy “nem történt ilyen”. Ezért a gyerek egyedül marad, érzéseitől elszigetelődik, csalódik…

A szülők azt állítják, hogy természetes, ami vele történik, és aztán ő elhiszi. Feláldozhatóvá válik. A szeretet nevében, a család szentsége alatt, a Lelke szétszakad, és a szuggesszió, kezdetét veszi. Amit a szülei akarnak, azt megteszi. A szülői szeretetet mostantól így értelmezi. Elhiszi mindazt, amit hazudnak neki. Aztán ez a gyerek, ha szerencséje van, mindezt túléli… De a szülő soha nem ereszti. A felnőtt gyerekét is saját játékszerének tekinti. Élvezi a hatalmat, amivel uralhatja a Lelkileg megnyomorított gyermekét.

A felnőtt gyerek nem érti, hogy ezt miért engedi. Miért nem tud nemet mondani, miért nem tud szüleivel szemben önmagáért kiállni. Hol van az ereje, ami megvédhetné? A gyerekkori titok megőrzése elkövetel tőle mindent. Tudattalanul elköveteli tőle a figyelmet, elválasztja az emberektől, és szüleihez láncolja. Annyira sok év eltelt, hogy talán már sikerült elfelejtenie, mindazt, amiért a titok született. Nem tudja felidézni, nincsenek emlékei. De a teste nem felejt.

A teste emlékszik, és betegszik. A teste vágyik az igazság kimondására, azért, hogy a fogságból ki tudjon végre szabadulni. A teste lesz az új szövetségese, ha gyógyulni szeretne. Meg kell tanulnunk felvállalni a történetünket. Legalább magunkkal szemben őszintének kellene lennünk. Jobban kellene hinnünk a testünk jelzéseinek, mint bármi másnak. Amikor a gyomrunkban megjelenik a görcs, kimondani, hogy a “a testem emlékszik valamire”. Figyelni, hogy merre kell ahhoz mozdulni, hogy a görcs eleresszen. Bármi ami a múltból a gyerekkorból eszedbe jut, leírni, és aztán hangosan felolvasni, hogy a saját hangodon vissza tudd hallani.

Önmagadnak a méltóságodat visszaadni. Az életedet megtanulni értékelni. Újabb titkokat nem teremteni. Egyszerűen, természetesen élni.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

http://www.talentumok.com

%d bloggers like this: