Múltunkban megtapasztalt helyzetek, és elszenvedett traumáink meghatározzák identitásunkat. Sok olyan helyzetbe kerülünk bele az évek alatt, ami mély nyomot hagy bennünk, akár teljesen átformálja viselkedésünket, személyiségünket.
Az sem véletlen, hogy kivel-milyen helyzetbe kerülünk bele, és ott mit élünk meg, hiszen az ok-okozat törvénye vezeti életünket, és teszi elénk a kiegyenlítődéshez szükséges embereket, és helyzeteket. Jellemünk ezen helyzetek alapján formálódik, csiszolódik, így kerülünk egyre közelebb az alapvető emberi minőségekhez: elfogadáshoz, jósághoz, szeretethez, elengedéshez. Ezek nélkül a tapasztalatok nélkül, ugyanolyanok maradnánk, és ez nem lehet célja életünknek.
Amikor szeretnénk mélységében megérteni belső működésünket, megtudni azt, hogy ki is vagyunk valójában, messzebbre kell nézni. Nem elég ebben az életben gondolkozni, tudatunkat meg kell nyitni az előző életek igazságaira is. Vajon ki voltam az előző életben? Hogy kerültem vissza ugyanebbe a családba? Hogyan haltam meg? Kik azok, akiket felismerek?
Egyre tisztábban körvonalazódik, hogy az előző élet utolsó pillanatai meghatározzák életünket. Ha valaki balesetben hal meg, vagy gyilkosság, öngyilkosság áldozata lesz, akkor ebben az életében, a korábbihoz hasonló helyzetekben, sejt szintű érzések jelennek meg, melyek nem ehhez az élethez, és főként nem az aktuális helyzethez tartoznak.
Félelmek, szorongások, pánik. Jó részüknek nincs is köze az aktuális helyzethez, élethez. Férfi, akit a férfiak nőként éreznek…de nincs saját vonzódása a saját neméhez… lehet, hogy előző életében nőként halt meg, és ő még erre emlékszik, önmagában ezt éli meg?! Családjainkban élő, áldozati szerepbe szorult emberek…akik visszaszülettek, mert ők teremtették meg azt, amitől most ők is szenvednek…sorolhatnám az érdekes helyzeteket.
Sokszor évek, évtizedek önmagunkon végzett belső munkája is kevésnek tűnik a megértéshez. Puzzle darabokat kaptunk ebben az életben, emlékeztetőket. S ha összegyűjtjük ezeket, egyszer minden a helyére kerülhet, megérthetjük, hogy Ki vagyunk valójában, és miért jöttünk ide.
Az idő viszonylagos a Térhez képest…a Tér adott, és mi akkor is, és most is jelen vagyunk benne. Akkor úgy, most így. Ami változatlan, a Lélek bennünk, aki akkor is, és most is ugyanaz.
Ha szeretnénk megérteni identitásunkat, talán nem is gyógyíttatni kell magunkat, hanem megtanulni a Tér szintjén látni az igazságunkat, ami elvitathatatlan. Összefüggéseket látni, érzéseinkre, megéléseinkre figyelni, életünket a Sorsra bízni, hagyni, hogy vezessen.
Készíthetsz emlékeztetőket magadnak, és hihetsz benne, hogy megtalálod ezeket egy következő életben…hiszen most is ez történik, összegyűjtöd azokat, amiket te hagytál itt magadnak, egy távoli múltban, hogy eligazodj a jövőben, ami most történik éppen…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
