A kapcsolat attól válik kapcsolattá, hogy valakiben megjelenik a szeretet. Vagy bennem, vagy benned, vagy egyszerűen csak a körülményekben, a helyzetben. Jó esetben, ugyanabban a pillanatban mindegyikünkben. Bennem, benned, magában a helyzetben. Itt, ebben a pillanatban megszületik a kapcsolat közöttünk. Az odatartozás öröme. A magány megszűnése. Az élt valódi értelme. Kapcsolatunk ragasztója a szeretet lett.
A szeretet állandó, s a szeretet örök, végtelen, de az idő előrehaladtával valahogy mégis sérülékeny. Először azt gondoljuk, hogy tőlünk senki sem veheti el. Aztán a hétköznapok megszokássá tesznek mindent, vagy csak minket. Kapcsolatunk a szeretet elillanásával egyre kilátástalanabb lesz. Valahol a távolsággal kezdődik minden. Itt kezdődnek a nagy változások, és csalódások. Eltávolodunk egymástól, s már csak kívülről figyelünk mindent. Ha kívülről figyeljük, akkor ítélkezünk. Megkérdőjelezzük a múltat, a jelent. Megkérdőjelezzük a kapcsolatot, és magát a szeretetet.
A szeretetet düh, és harag váltja le. Elvárások sokasága sorakozik a fejekben. Többet, jobbat, másabbat. Főleg ne így, és ne ilyet. Az elvárások kielégítetlensége a harag tüzét egyre nagyobbra duzzasztja, egykor szeretettel telített szívünkben. Harag, melyet egy egész életen át táplálhat a csalódás, és a kiábrándultság. Harag, mely teljesen lecseréli a szeretetet.
Annyira fájt a távolság, és annyira félsz a veszteségtől, hogy elveszíted, hogyha már szeretet nem segít, akkor a harag erejébe kapaszkodsz bele. Haragodat minden nap gondosan táplálod, és ezzel minden nap újra meg újra rá gondolsz. Haragszol rá, magadra, a helyzetre, a körülményekre. Haragoddal világokat kapcsolsz össze. Mérgezed vele a gondolataidat, az érzéseidet, a testedet. A harag mérge cseppenként emészti fel szívedet.
Valahogy „csak” el kellene engedned. Nem, nem a haragodat, hanem azt az embert, aki a csalódást okozta neked. Mert a kapcsolatotok ragasztója mostanra a harag lett. Az egykori szeretetet teljesen felemésztette. Azonban a kapcsolat nem szűnt meg. Lehet, hogy már nem beszéltek, és az is lehet, hogy belül azt érzed, elengedted. Ha jobban figyelsz akkor érzed, a méreg cseppjeit a szívedben. Az ítélet újra, és újra: „Haragszom rá!” – és ezzel, egy életre magadhoz ragasztod mindezt azért, mert az elengedés még a haragnál is fájóbb lenne.
A haragoddal sokszor átveszed a másik sorsát. Elkezded az ő szemével látni a világot. Az ő érzéseit a magadénak tudod. Már csak halvány foszlánya vagy önmagadnak. Egyre inkább az általad a harag ragasztójával magadhoz ragasztott ember életét éled. Felcserélődnek a sorsok, hogy végre megérthesd, azt hogy mit, miért tesz. Az ő cipőjében járva tekinthetsz most a világra, a kapcsolatotokra.
Ideje lenne a változásnak! A kapcsolat ragasztóját a haragot, a szeretet oldhatja fel. Meg kell bocsátani, hogy újra szerethess, és elengedhesd. Hisz elengedés, csak a szeretetben születhet meg. Ha újra a saját sorsodat, és életedet akarod élni, és a harag mérgező cseppjeitől szeretnél megszabadulni, akkor a megbocsátó szeretetet kell segítségül hívni. Nem, ez nem azt jelenti, hogy a másikat fel kellene menteni. Csak annyit, hogy az életét a sorsra kell bízni. Haragoddal úgy sem tudod megbüntetni. Nem is te vagy az, akinek joga lenne ezt megtenni!
Tudom, hogy nehéz, de emlékezz vissza a pillanatra, amikor a kapcsolatotokat még a szeretet fogta. Emlékezz arra, hogy mit éreztél, amikor rá néztél. Emlékezz, hogy szeretted a lényét, hiszen ha nem így lett volna, akkor az nem kapcsolat lett volna. Ha nem így lett volna, akkor a harag nem uralna. Emlékezz a szépre, idézd fel a jót magadban! Ha mindez megtörtént, hunyd be a szemed, és mond ki magadban: Megbocsátok neked, és szeretettel elengedlek!
Szeretettel, mert újra érzed a szeretetet. Haragodat így újra szeretetre cserélheted. Most menj, lépj tovább, indulj el! Vedd a kezedbe a sorsod, éld a saját életed… és ne feledd: haragudni csak arra lehet, akit egykor a szereteteddel öleltél körbe.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
