Hajtott a vágy, egy ismeretlen világ felé. Egy olyan világ felé, amiben a hétköznapi dolgok háttérbe szorulnak, és valami sokkal mélyebb, sokkal különlegesebb érzések uralkodnak. Szükségem volt egy „nem”-re és egy „igen”-re, hogy az új világba beléphessek. Meg kellett tanulnom nemet mondani az addigi életemre. Nemet mondani az addigi értékrendemre, a múlt mintáira, és szokásaira. Egy kicsit nemet mondani önmagamra, hogy egy pillanatra meg tudjon állni a folyamatosan forgó világ körülöttem. Ezek a „nem”-ek súlyos sebeket ejtettek. Ostorként csattantak a Lelkeken.
Aztán a „nem”-ek okozta fájdalommal együtt meg kellett tanulni újra igent mondani. Igent az ismeretlenre. Igent a közelgő félelmekre, a szorongásokon csak időnként átszűrődő reményre. Igent mondani a változásra, az elengedésre. Igent mondani egy új értékrendre, egy olyan életre, melynek alapja, a lemondások gyötrelme. Tudván, hogy a világi lemondásért, a Lelkemet kaphatom cserébe.
Persze mondhatnánk azt, hogy mindenkinek van Lelke, és mindenkinek kapcsolata is van vele. Valahogy ez mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnhet. Amikor megszakad a szív, akkor azt mondjuk: „Fáj a Lelkem miattad, érted!” Vajon olyankor tényleg ott van a Lélek, vagy csak a hiány mardosó érzése szakítja szét a mellkasba zárt szívet?
Honnan lehet felismerni, hogy valakinek kapcsolata van a saját Lelkével? Miből lehet látni azt, hogy a Lélek a szemekben megbújva időnként felragyog? Mi az, amit a Lélek valójában hordoz? Ha csupa jót és szépet hordozna, akkor a tapasztalat ösvényét talán még nem régóta járja. Ha szomorúságot, és csalódottságot mutatna, akkor a múltban, akár valamelyik életben félig beleragadva várná, hogy a tanulás, felismerés útján szabaddá tedd, és magaddal hozd a pillanatba, a jelenlegi életedbe. Amikor áldozatként kell élned, akkor épp a tettes karmádat kell jóvá tenned. A Lelked figyelmeztet, és a jó útra terel. Jó út pedig az, ahol a kiegyenlítődés megtörténhet.
Amikor mindent egy lapra teszel fel, akkor vállalod, hogy a Lelked vezessen, és a Lelked bizony a karmád gyógyításán dolgozik éppen. Azért, hogy a szomorúságot derűre gyógyítsa benned. Azért, hogy az áldozati szerep mögé tudj tekinteni, meglásd az összefüggéseket és jóvá tegyél mindent és bármit, amit valaha, valaki elkövetett, hiszen nem tudhatod, hogy az előző életedben ki voltál, és mit követtél el.
Amikor valakinek kapcsolata van a saját Lelkével, talán ezek a megértések csillognak a szemében. Elfogadja a sorsát, megbékél vele. Mindezt azért, mert a Lelke volt az a lap, amire feltett mindent.
Akinek kapcsolata van a Lelkével, ő vajon hogy szeret? Jól szeretni, a jó emberek tudnak. Azok, akiknek jóság van a szívükben. A bosszúvágyat és kegyetlenséget meggyógyították a szívükben, vérükben, Lelkükben. Kegyelmet adtak mindenkinek, aki valaha bántotta őket. Jól szeretni, tiszta szívvel lehet. Tiszta, mert a harag nem bújhat meg benne.
Hajtott a vágy egy új világ felé. Most már tudom, hogy mit követelt tőlem. Tudom, hogy mi az én leckém erre az életre, hogy mit kell megtanulnom, hogy kit kell elengednem. Miért, és kiért kell felelősséget vállalni, és kit kell szabaddá tenni. Nem egyszerű út ez. Mondhatnám azt is, hogy nehezebb, mint amit valaha el tudtam volna képzelni. Jó emberré válni, a Lélek tisztaságáért mindent megtenni, a mélyre lemerülni, majd újjászületni, nem egyszerű. Fájdalmas, sírós, szenvedős, de a következő pillanatban mégis magasztos, és életerővel feltöltő…- és hogy megérte –e?
Ha vissza mehetnék az időben, és újra lehetőségem lenne a döntésre, akkor újra feltennék egy lapra mindent. Ez a lap a Lélek lapja nekem. Mert a Lélek az egyetlen, aki meg tudja mutatni a hazavezető utat nekem. Haza, a Lélek birodalmába, az Egységbe.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
