Emberek vagyunk, társas lények. Kapcsolódásaink fontosak, sokszor bármit megteszünk érte, hogy a másikat, és vele együtt a kapcsolatot ne veszítsük el. Családi kötelékeink biztosabbnak tűnhetnek, egészen addig, amíg fel nem ismerjük, hogy a legnagyobb fájdalmat, és veszteséget mindig itt, ebben a biztonságosnak hirdetett térben szenvedjük el.
Közvetlen családtagjaink mérik ránk, a legnagyobb fájdalmat elutasításukkal, kitaszítással. Megvonják még a lehetőségét is annak, hogy kapcsolódhass. Nincs lehetőséged beismerni, felelősséget vállalni, jóvá tenni, lemondanak rólad. Nem maradsz teljesen magadra, mert mindig van egy-egy ember, aki ott van veled. Nem érdekli mit élsz meg, nem segít neked, de ott van, elérheted.
Telik az idő, felismerések születnek, és megérted, hogy még az is lehet, hogy ő az, akinek a helyzetedet köszönheted. Lehet, hogy ő volt az, aki ellened hangolta a többieket. Sosem védett meg, sosem állt melléd, nem segített, hogy kapcsolataidat rendezd. Ott van, de nem számíthatsz rá semmiben. Végignézi a történetet, talán alakítja is megjegyzéseivel, viselkedésével.
A megmaradt kapcsolat, és benne az ott lévő ember felértékelődik benned, hiszen már csak ő maradt neked… ő az egyetlen, akit érdekel a sorsod, az életed. Felmented minden hibája alól, és bármit megtehet veled. Utasíthat, követelhet. Megfoszthat, elvehet. Bármit odaadsz a kapcsolódásért cserébe.
A felértékelt embered nem tesz semmi mást, mint végignézi a történetet. Ő az, aki mindenkivel kapcsolódik, aki mindenkihez alkalmazkodik, az információért cserébe. Aztán egy-egy mondatot, odadob mindenkinek amit a másiktól hallott, hogy jó nagy káosz legyen…a bomba felrobban, és ő megint nincs ott, nincs jelen. Ő nem tehet semmiről, vétlen.
Ma mellém áll, holnap melléd, ma engem árul el, holnap téged…ő így működik, neki ez a természetes. Ő így kapcsolódik, de te biztosan akarod ezt?!
Lépj magadban hátrébb, és nézd meg onnan a saját történetedet!
Ahhoz, hogy változtatni tudj, átmenetileg vállalnod kell azt, hogy magadra maradj teljesen. Egyedül, a saját csendedben. Lehetőség, hogy valódi kapcsolódások szülessenek, először benned-magaddal, a Lelkeddel, az érzéseiddel.
Nincs olyan, hogy nem kapcsolódunk…hogy teljesen egyedül vagyunk. Elképzelhetetlen. Hunyd le a szemed, és figyelj! Érezd mindazt ami körülvesz. Érezd, hogy a pillanat veled együtt lett teljes. Szükség van rád, fontos vagy, de nem biztos, hogy ott, ahol te keresed a helyed.
Fordítsd a pillanat, a teljesség felé a figyelmedet, érkezz meg! Igen, te erre mondtál igent: arra a kapcsolódásra, amit a szívedben a saját Lelked felé érzel.
“Itt vagyok, megérkeztem. Én, én vagyok, és büszkén vállalom azt aki vagyok, mert kell egy ilyen is a Teremtésben!”
Tényleg ilyen egyszerű, próbáld meg…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com
