Életünk egyik legfontosabb szerepe társnak lenni, párkapcsolatban élni, abban jól működni. Ebből a szerepből indul ki a szülői szerepünk is, hiszen ahhoz, hogy szülővé legyünk, előbb társat kell találni.
Amikor találkozunk, nyitottak és elfogadóak vagyunk. Szeretnénk megismerni, befogadni a másikat, szeretnénk szeretni, hozzá tartozni. Eszerint viselkedünk, gondolkozunk. Látjuk és érezzük őt, egyre jobban akarjuk, hogy együtt maradjunk. Azt szeretnénk ha ő is akarná, ha ő is látna és érezne minket, ha ő is nyitott és befogadó lenne arra, akik mi vagyunk. Amikor igent mondunk, akkor nem csak az adott emberre mondunk igent. Igent mondunk egész addigi életére, a hozzá tartozó helyzetekre, emberekre. A családjára, múltjára, mindenre. Erre akkor, abban a pillanatban még nem vagyunk tudatosak, később ennek köszönhetően csúszik el minden.
Szeretetünk és szerelmünk megkoronázására elkötelezzük magunkat a kapcsolat mellett, fogadalmat teszünk, férjhez megyünk, megnősülünk. Ezzel fejezzük ki, hogy egy életen át akarunk oda tartozni, szeretni, részt venni. Amikor kimondjuk, hogy jóban-rosszban…még nem is tudjuk mit jelent, mit jelenthet, hiszen akkor csak a jót látjuk, minden tökéletes. Ha nem így lenne, sosem tennénk fogadalmat, nem ígérnénk oda az életünket egy másik embernek.
Telnek-múlnak az évek, sok minden történik, akarjuk vagy sem, de mindenki változik. Van aki tudatosan, van akit a sorsa kényszerít. Megváltoznak a nézőpontok, egyre jobban magunkba húzódunk, úgy érezzük senki nem értheti meg azt, ami legbelül zajlik bennünk. Másnak látjuk társunkat, és ő is másnak lát már minket. Kimondatlanul, de mindenkiben elhangzik: ” Ha ezt tudtam volna, nem mondtam volna igent…! ”
Amikor azt ígérte neked, hogy jóban-rosszban kitart melletted, komolyan gondolta. Arra mondott igent, aki akkor voltál, nem tudta, hogy az évek múlásával mindketten változtok. Nem számoltál vele, hogy az együtt és egyénileg megélt feladatok elveszik a kedveteket, hiteteket, lelkesedéseteket. Akkor amikor ezt a döntést meghoztad, még nem voltál elég bölcs az élethez. Akkor még nem tudtad és talán nem is tudhattad, hogy az életben mindenkinek van egyéni feladata, amit együtt vagy egyedül, de meg kell oldania. Ez az egyéni fejlődés útja. Tulajdonképpen ezért születtünk, hogy ezt az utat bejárjuk. Ehhez kapunk az életben társakat.
Azért vagyunk egymásnak, hogy együtt könnyebb legyen!
Ahhoz, hogy ez a könnyebb,könnyű érzés megszülethessen, nézőpontváltás szükséges! Másként kell lásd magadat, az életedet és a másikat is, társadat, szerelmedet. Nem elég látnod őt itt, ebben a pillanatban, minden pillanatban látnod kell. Akkor is amikor szomorú, amikor nehéz neki, akkor sem bújhatsz el. Ott kell maradj mellette, és szeretned kell. Nem léphetsz ki egyetlen pillanatra sem és ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, neked magadnak is folyamatosan fejlődnöd kell. Meg kell ismerned, hogy mi a te feladatod az életben és meg kell lásd, hogy mi az ő feladata. Majd ezeket látva, tudnotok kell, hogy tudtok egymásnak segíteni, hogy tudjátok a másikat támogatni, hogy tudtok a feladat elvégzésében részt venni, segíteni.
Igen, lesznek olyan pillanatok amikor úgy érzed, hogy te képtelen vagy benne maradni, sok, elég volt, mindennek vége…akkor, abban a pillanatban emlékezz arra, hogy mit is jelent neked, hogy mennyire szereted! Emlékezz rá, hogy ő az aki a társad lett mindenben. Ő az aki lát téged és te is láthatod, úgy ahogy van, most éppen a “rossz” időben. Becsüld meg ezt a lehetőséget és légy hálás érte! Belülről látni egy ember valódi útját és részt venni az ő lépéseiben, társának lenni ott, igazán kivételes.
A társad a számodra legfontosabb kell legyen! Olyan ember, akiért bármikor, bármit megteszel. Most is és sok év múlva is. Mert társnak lenni, igazán társnak lenni, nagyon értékes. A valódi társ az, aki valóban lát téged, illetve téged lát, a valódi lényedet. Látja, ezért szeret úgy ahogy szeret. Ezért akarja veled az életet, ezért tett neked ígértet.
A valódi, az igazi társ nem arra tesz ígéretet, hogy szeretni fog egy életen át…mert ezt megteheti anélkül is, hogy ott lenne velem, akár el is válhatunk, úgy is szerethet…szeretheti az emlékét a szerelmünknek, szerethet engem azért amilyen voltam vele, neki amikor megismert. Aki így szeret, az kívülről szeret. Úgy, hogy ő maga nincs benne. Látja, tudja mi történik, de nem lép bele. Mert valamiért nem érkezett meg. Nem tudott, nem volt még rá képes, hogy megérkezzen hozzád, hogy veled legyen, hogy részt vegyen az Együttben.
Az EGYÜTT, a veled, a miénk az olyan, ahova mindketten megérkeztünk, megérkeztetek. Ahol tapintani, érezni lehet titeket, a szeretetet, az Egységet amit ketten együtt hoztatok létre. Itt is vannak feladatok, vannak problémák, de ezeket is együtt oldjuk meg. Bármi történhet veled és bármi történhet vele, egy biztos, hogy azért vagytok együtt, hogy ÁTSZERESSÉTEK EGYMÁST AZ ÉLETEN!
Az a kapcsolat, ahol ez az ígéret, hogy Átszeretlek téged az életen, az a kapcsolat igazán értékes és a benne meglévő szeretet átsegít mindenen titeket. Itt nincsenek kérdések, megoldások vannak és sok-sok szeretet!
Szereted-e annyira a társadat, hogy ígéretet tennél neki : Átszeretlek téged az életen!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
