Kegyelem a csendben…

Feszít, nem ereszt. Tovább lépnék már, de valamiért nem tehetem. Keresem a válaszokat a fel nem tett, és a feltett kérdésekre. Keresem a választ, hogy hogy kerülhettem ebbe a helyzetbe. Felteszem magamnak a kérdést: „Miért kapom mindezt, mit követtem el?” Kérdésemre a válasz valamiért nem érkezik meg.

Tovább lépnék már, de valami nem ereszt. Még az is lehet, hogy te nem eresztesz el. Talán tartozom neked valamivel, talán tartozom azzal, hogy elismerjelek, hogy a múltamat oda adjam neked, a jövőmért cserébe. Elismerem a múlt összes emlékét, és a szívemben megőrizlek téged.

Tovább lépnék már, de valami még mindig nem ereszt. Talán önmagamat nem eresztem. Talán a pillanat nem ereszt. Talán valaki elátkozta a pillanatot, és én abban a pillanatban megfagytam, megrekedtem.

Ahhoz, hogy azt a pillanatot amit befagyasztottál feloldozhassam, kegyelemre van most szükségem. Talán nem is nekem, hanem neked tőlem. Halkan súgom: „megkegyelmezek neked.” Magamban a szeretetet felébresztem, és szívem minden szeretetével megérintelek téged. A pillanat átka tovatűnik, és az idő újra fellélegezhet. A pillanat elereszt, és én tovább léphetek.

Csendben, halkan, kegyelemmel a szívemben.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com

%d blogger ezt kedveli: