Mi ez? Ez a Karácsony nektek?!

Milyen érzés van most bennem?

Reményvesztettség. Hittem, és reméltem, hogy egyszer jóvá válik minden, hogy lesz olyan nap, olyan ünnep, amikor azt érezhetem, hogy minden rendben van bennem, körülöttem. Mindig várom a következő alkalmat, hogy bizonyosságot nyerjen, hogy lehet másképp, lehet szeretetből, odafigyelésből… De valamiért ez nem adatik meg. Az én vágyam a jóra kevés arra, hogy legyőzze a megkövült berögződéseket. Az ugyanazság mélységes útvesztőjébe keveredünk, és ha egy pillanatra behunyjuk a szemünket, akkor valójában azt sem tudjuk megmondani, hogy milyen évet írunk. A szereplők változatlanok, a játszmák a megszokott ütemben váltják egymást. A feszültség tapintható, frusztráló. Így telnek el évek, így telnek el életek. A fiatalból öreg lesz, a gyerekből, felnőtt, a kor változik, de az idő nem. Rabságba ejtett minket.

Szerintem a legtöbb ember nem is az ajándékozással készül Karácsonyra, az Ünnepekre. Szerintem a legtöbben mentálisan erősítik magukat, hogy a záporozó megjegyzéseket, egy-egy frappáns mondattal kivédhessék, és úgy tehessenek, mintha semmi sem történt volna. A legtöbb ember tudja, hogy a Karácsony a szeretetről szól, de mégis ezen a napon bújnak el leginkább, a védelmet nyújtó falaik mögé, hogy az újabb sértések ne ejthessenek sebeket a szíveken. Így lesz a Karácsonyból védelem. A szeretetből, bezárt szívek. A hazugság asztalánál megterítve, elkerüljük a tekinteteket. Fejünket nem emeljük fel.

Hideg, meleg, finom, sós, sótlan, csípős, erős, add ide a sót, miért főzted erősre, gyerek is van, nem érdekel. Jó ez így, nem számít, nem tudom megenni, nem tettél szalvétát, nem eszik a gyerek másodikat?, a kedvedért főztem, nincs elég villa, elő a készletet. Majd én elmosogatok, hagyd nem kell…, de igen, addig sem kell itt ülnöm veletek. Szeld fel a tésztát, miért nem eszel?, nem ettél szinte semmit. Mit iszol? Iszol pálinkát? Miért nem? Ne az asztal alatt mássz ki, álljatok fel, hogy kiférjen, ha már felálltatok, ne üljetek vissza, kérsz egy pálinkát?

Mi ez? Ez a Karácsony szelleme? Mi lesz az érzőkkel? Mi lesz azzal, aki igényli a figyelmet, a szeretetet? Mi lesz velem? Hova tűntek a “Hogy érzed magad?”-kérdések. Hova tűntek a “Jó, hogy itt vagytok!”-kijelentések. “Hiányoztatok, sokat gondoltam rátok, amíg készültem.”

A hazugság asztalánál megterítve nem beszélünk érzésekről, még a végén valaki kifakad, és akkor még többet kell inni. Hiszen minél többen vagyunk, és minél kiélezettebb a helyzet, az alkohol fogyasztás hirtelen az egekbe szökken.

… és aztán az ajándékozás. A szemkontaktust szigorúan elkerülve. A “Boldog Karácsonyt!”- úgy hangzik, mintha azt mondanánk, hogy “Egészségedre!” Ne köszönd meg nekem, hiszen szinte nem került semmibe. Ha megkérdezem: Tetszik?-gyorsan tereld el a figyelmet, és mondd: Minek hoztál ajándékot nekem?!-és ha így teszel, garantálom neked, hogy a szívemet még jobban bezárom előtted.

Szóval kedves Ünnepek, jó hogy itt voltatok, de még jobb, hogy elteltetek. Valahogy idén sem változott meg a családi rendszer. 70-es, 80-as, 90-es, vagy 2000-es évek, hidd el, az évszám teljesen mindegy. Talán eltűnt a családokból az az ember, az egyetlen akiben volt még szeretet, akinek fontosak voltak a megélések.

Kedves Karácsony! Ez a Szent Ünnep nem maradt más, mint fénytelen lények gyülekezete.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com 

%d blogger ezt kedveli: