Lehet szeretettel…

Pánikbetegség, szorongás, depresszió, őrület, öngyilkosság…ismerős fogalmak ezek, de vajon tudjuk-e, hogy miért van belőle egyre több, mitől van az, hogy már a gyerekek és a fiatalok is egyre betegebbek? Mitől lehet az, hogy a mentális betegségek egyre könnyebben alakulnak ki, és egyre nehezebben lehet kikerülni belőle?

Hogyan, és mitől leszünk mentálisan betegek? Mindenki mást választ ad erre a kérdésre, de egy valamiben közös a szemlélet: a családból ered. Akármerre is indulunk el segítségért, lehet az hagyományos szakember: pszichológus, vagy pszichiáter, alternatív szakember ugyanoda kísér vissza minket a kérdéseivel: A kiindulási pontra, ahonnan elindultunk egyszer. A fogantatáshoz, anyánkhoz, apánkhoz, gyermekkorunkhoz. Felteszik a kérdést: “Milyen volt a gyermekkorod, hogy élted meg?” és ott, akkor tudod, hogy már megint ugyanoda érkeztél meg. Mi magunk is nagyon jól tudjuk, hogy attól szenvedünk, abba betegedtünk bele, amit ott megéltünk, amit tettek velünk, vagy éppen elmulasztották megtenni.

Generációk óta ordító, kiabáló hangok a Térben, kérnek, követelnek, hogy egyszer végre legyen Rend. Keresik azt az embert a családból, aki meghallja, aki képes tenni azért, hogy valami megváltozzon végre. Minden családban van legalább egy ember, aki akár az életét is feláldozná érte, hogy nyugalom, csend legyen végre. Ezek az emberek azok, akik megbocsátóak, elnézőek, újra, és újra visszanyitnak a még akkor is ha korábban bántották őket.

A mentális betegségek a Kegyetlenségből születnek. Valamikor, valaki kegyetlenül bánt vele, és így ez a kegyetlenség mint energia újra, és újra megjelenik az életében. Ha valakitől egyszer elszenvedünk egy ilyen minőségű bántást, utána már bárki megteheti velünk, mert jól látszik ennek elszenvedettsége. Azok az emberek, akik alkalmazkodóak, akiknek a legfontosabb a szeretet, és azért bármit megtennének, hogy szeretve legyenek, legalább egyetlen valaki szeresse őket, ők azok, akiken valaki-valakik Kegyetlenséget követtek el. Kegyetlenség bármi lehet, amit az egyén annak él meg: elutasítás, fizikai vagy lelki bántalmazás, erőszak, akár élet ellenes kísérlet. Amikor megtörténik, ott, abban a pillanatban az egyén belső szinteken meghasad, mert nem értheti meg, hogy történhet ilyesmi a szeretet nevében…

Miért a szeretet nevében? Mert azok követik el, akik a legközelebb vannak hozzánk, akik sosem tehetnének ilyet. Családtagok, szülők, testvérek, gyerekek. Ha elmondod valakinek, vagy nem hiszik el, vagy még téged büntetnek meg, hazugsággal vádolnak meg, és ezekben a pillanatokban újra megtörténik az újabb kegyetlenség: bajban vagyok, és senki nem véd meg… Hol van itt a szeretet, hova lett? Generációk óta senki nem találkozott már vele, helyébe a kegyetlenség energiája lépett, mi már ebbe születünk bele.

Mégis vállaljuk, hogy megszületünk, talán azért, hogy változtassunk, jobbítsunk, a szeretetet és jóságot visszahozzuk a mindennapok megéléseibe. Próbálkozunk, erőlködünk, tűrünk, szenvedünk, aztán elfáradunk, és különböző diagnózisokat kapunk, szakemberhez kerülünk, aki elmondja nekünk mitől szenvedünk. Jobb esetben kicsi kitérővel újra magunk vagyunk, rosszabb esetben önmagunktól teljesen eltávolodunk. Hogyan maradhatnánk közel magunkhoz, amikor bennünk az érzések, és a logika folyton folyvást harcol? Nem értjük, hogy tehetik ezt, hogy lehet, hogy újra és újra megtörténik minden? Nem tudjuk felfogni, hogyan lehet, hogy az elme, a logika újra legyőzi a szívet, a szeretetet…Látva mindezt egyre nagyobb félelem születik a zsugorodó szeretet mellett, míg a végén képesek vagyunk akár eldobni is az életet, hogy elkerüljük a további megaláztatást, bántást, kirekesztettséget, megbélyegzettséget. Mások dilisnek, bolondnak, elmebetegnek látják az ilyen embert, pszichiátrai betegnek. Ha elmennél egy pszichiátrai osztályra és mindenkit meghallgatnál, elmondaná a történetét neked, meglepődnél…pórul járt emberek ők, akikkel a hozzájuk legközelebb állók kegyetlenséget követtek el: megcsalta, megverte, elhagyta, kihasználja, megszégyenítette, és sorolhatnám a továbbiakat…

Meghasadt elme, ami nem bírta már tovább a kegyetlenséget, szeretetlenséget. Mi változna, ha így tekintenénk azokra, akik most körülöttünk ilyen betegségekben szenvednek? Mi változhatna, ha mostantól kezdve törekednénk arra, hogy a Jóság és a Szeretet a mindennapok része legyen? Vajon képesek vagyunk e rá, hogy változtassunk, vagy már önmagunkról is lemondtunk, és csak legyintünk, hogy: “Én hiába változom meg, a többiek úgysem teszik meg…”

Gyógyulni csak szeretetben, gondozottságban, odafigyelésben lehet. Vagy változunk, változtatunk, vagy magunkról is kimondhatjuk, hogy a világ és a többi ember kegyetlenné tett minket…Igen, de kik azok, akik így miattunk lettek betegek? Vagy meddig bírjuk el belül, hogy elárultuk a Lelkünket, a Szeretetet?

Mindig, mindenben te döntesz, és bármit megtehetsz! Tényleg bármit. Azt azonban tudni érdemes, hogy egyszer majd valaki megfizet érte, mert ez a Rend! Még az is lehet, hogy ami most történik a családokban, a világban, a kiegyenlítődés része, de nem csak így lehet hozzáállni ehhez!

…mindig, mindent lehet másként…lehet Jósággal, Szeretettel, és akkor megmenthetjük unokáinkat, gyermekeinket attól, hogy megéljék és továbbadják a kegyetlenséget.

Tudom, hogy lehet Szeretettel. Te elhiszed? Kipróbálod?

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

%d bloggers like this: