Van valami, amit nem lehet elveszíteni…

Még az is lehet, hogy minden családban igaz, hogy amikor a gyerek vagy a már felnőtt gyerek valamiért haragszik, mindig az anyját találja meg, és őt bünteti. Az anya a rossz zsaru, aki képviseli a szabályokat, elveket, és következetesen követel. Mindezt azzal a szándékkal teszi, hogy gyermeke megállja helyét a közösségekben, és az életben. Elvárásai sokszor hatalmasnak tűnnek, elvei élhetetlennek.

Mindeközben az apa láthatatlanul vesz részt a családi életben, vagy nincs otthon, vagy csak nem vállal ezekben a kérdésekben felelősséget. Hárítja a kérdéseket, és kerül minden olyan dolgot, helyzetet, ami teljes és főként felnőtt embert követel. Hagyja, engedi gyermekét olyan dolgokban is hibázni, ami az anya értékrendjével akár teljesen ellentétes. Ő a jó zsaru, aki enged, megenged. És ezzel a hozzáállással egyre népszerűbb lesz…

Talán itt kezdődik el a két szülő szemben állása egymással. Nem véletlen, hogy a gyerekek születése után kezdődnek meg a párkapcsolati feszültségek. Eltérő értékrend alapján nevelünk gyermeket. Az apák, (tisztelet a kivételnek) a gyerek születése után a családból időlegesen vagy akár végleg “kilépnek” és elérhetetlenek lesznek. Marad az anya, a rá háruló teljes felelősséggel. Egyedül marad az anyja, és egyben apja is gyerekének. Magára erőlteti a férfi szabály követését, keretességét, és túlzó elvárásait, szeretné a gyereket a való életre, apja helyett felkészíteni. S miután ezek a minőségek nem sajátjai, egyértelmű, hogy képtelen jól csinálni. Gyermeke szembe fordul vele, és haragszik. Hibáztatja, majd fiatal felnőttként hátat fordít neki, életéből akár teljesen kirekeszti.

Elvált szülők esetében egyre gyakoribb, hogy a fiatal felnőtt gyerek nem akar az anyjával kapcsolatot tartani. Az apával tudatosan vagy tudattalanul vállalt szövetség a kapcsolódást nem engedi. Apja pártján áll, magában őt védelmezi. Azt gondolja, hogy ő lesz az, aki életében segíti, megvédi. Nem látja, hogy elképzelése illúzió csupán, hiszen sokszor még egyetlen pillanatra sem érkezett meg az apa a családba, így elmulasztja odaadni ad, azt amit a gyereknek tőle kellene megkapni: biztonság, stabilitás, hit. Nem tanítja meg a munkára, a felelősség vállalásra, a fiúk nem tudnak így férfivé érni, a lányok nem tudnak majd az apa mulasztásai miatt az életben, és más emberekben megbízni.

A mai huszonéves generáció teljesen tudattalan módon, több generációs hiba és minta áldozataként él a saját világában. Gyökértelenül, az életét adó anyját megtagadva, problémás kapcsolatokban, munkahelyi gondokkal, pénz hiányban… Nem akarják az igazságot látni, hallani, nem tudnak és nem is akarnak változni, változtatni.

Pedig nem szükséges mást tenni, csak pár dolgot más nézőpontból látni…

Amikor az anyát hibáztatjátok, tegyétek fel azt a kérdést, hogy bármit is tett vagy elmulasztott anyátok, az apátok miért hagyta azt megtörténni? Hol volt ő, és mit tett, amikor azok a dolgok történtek, ami miatt anyádat megtagadtad, szívedből kizártad? Mit tett apád azért, hogy a család egyben maradjon, hogy anyád ne akarjon elválni? Harcolt-e valaha a családi egység megtartásáért, küzdött-e anyádért, hogy maradjon, vagy visszajöjjön? Harcolt-e magáért, elveiért, akart-e több, jobb emberré válni, hogy neked példát adjon, mutasson?

Ha mindezt csak egyszer végig gondolod, megláthatod, hogy apád bűne több, és nagyobb…és nem azt akarom mondani, hogy akkor most is büntesd meg…csak azt szeretném, ha egyszer majd felébrednél, és tisztán látnád, hogy miért kerültél oda ahol most vagy, és miért olyan az életed, amilyen…

Megértések és felismerések viszik előre a felnőtt embert…és a felnőtt jelző a legfontosabb. Az embert, aki felnőtt az életéhez, és nem bűnösöket keres, hogy ő maradhasson áldozat.

Az a felnőtt ember, aki életéből-szívéből anyját kizárta, mindaddig amíg nem képes őt szívébe visszafogadni, nem tud életéhez felnőttként viszonyulni. Marad örök gyermek, és telnek a hetek, hónapok, évek. Nem érkeznek meg a saját családjukba, és elkövetik ugyanazt a hibát, ami egykor az apjuk követett el. Így lesz egyel több a generációs teher. Nemzedékről-nemzedékre örökítjük a hibás hozzáállást, az ellenállást, az igazságtalan büntetést, ami sokszor nem egyetlen életre, hanem az utódokat is tekintve, életeket tesz tönkre.

Meddig tart ez? Mit tehetünk, hogy változás legyen?

Ismerjük fel a helyzet alapvető igazságát:

Minden gyermek, az anyját bünteti…mert valahol mélyen belül tudja, érzi, hogy az anyai kegyelmet soha nem lehet elveszíteni! Szeretetből indul minden, és úgy is végződik… az anya szeretete hívja be az életbe a gyermeke Lelkét, és az utolsó amit kimond a haldokló ember, az az anyja neve…

Az anyai kegyelemért nem kell mást tenni, mint odalépni, és kérnibocsánatot kérni, és ezzel minden megváltozik. Helyére kerülhet az anya, aki gyermekét feltétel nélkül képes szeretni, és helyére kerülhet a gyermek, egyetlen pillanat alatt felnőhet az életéhez. S ha mindez megtörtént, akkor segíthet gyermekének, hogy szívében az apját is tisztán tudja látni, és ezzel tudja a gyerek az egykor még Egységes családját visszakapni.

Az anyánk adja a Szeretetet az élethez… Szeretet nélkül nem lehet élni, csupán vegetálni…

Tiszta szívből kívánom a gyerekeimnek, és az összes gyereknek, hogy legyenek képesek újra szívből szeretni, érezni, élni!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

http://www.talentumok.com

%d bloggers like this: