Most mindent másként kell, a világ új, szokatlan dolgokat követel. Nincs megszokott, régi, megtanult…olyan helyzetek vannak, ahol új hozzáállás szükséges. A legnehezebb dolgok egyike, amikor búcsúzni kell. Az a pillanat, amikor ott kellene lennem, ott állni vagy ülni melletted, puhán érinteni, megfogni kezed, és azt mondani: “Ne félj, minden rendben lesz! Ne félj, menj csak, már várnak téged!”
Amikor belépünk az életbe, az ott lévők köszöntenek, és bátorítanak minket. Mert a legnagyobb kapuknál, Életnél és Halálnál bátorítás kell. Olyan nehéz ezeken az óriási kapukon egyedül belépni, olyan nagy a félelem, hogy a következő pillanatban mi fog történni. Ismeretlen terület, nincs emlékezet. Ami egyforma mindkettőben, sosem kell egyedül csinálni. A születésénél ott van az anya, aki az életet adja, a halál pillanatában pedig látható vagy láthatatlan segítőink vannak. Akik már jártak odaát, tudják, és elmondták. Bizonyosság. Van odaát. Talán még élet is van…másmilyen, és talán nem is életnek neveznénk el…de valami van, egy tiszta Tér, ahol könnyű lenni, ahol nincs mitől félni…és FÉNY…ami mindennél erősebb, és betölt mindent. Csukott szemmel is elvakít, olyan, de olyan erősen világít. Nyugalom, békesség, szeretet van…folytatása van az életnek…valamilyen, de a lényeg, hogy nem eltűnik a semmiben, hanem odaát van, Felszületett a Fénybe.
Búcsúzni tanulnunk kell, megérteni, hogy amikor belépünk valahova köszöntjük a már ott lévőket, és amikor távozunk búcsúzunk, megköszönjük mindazt, amit kaptunk. Amikor búcsúzunk, elköszönünk, és ebben a pillanatban válik valóssá, hogy találkoztunk. Talán a búcsú pillanata teszi igazán fontossá az együtt töltött időt, hangsúlyossá teszi a megtörtént találkozást. Bevésődik a pillanat, és már emlékezhetünk, mert a miénkké vált, eltettük. Őt, és a helyzetet, amit együtt élhettünk meg.
Amikor valaki haldoklik, a búcsú kiemelt jelentőségű, hiszen az utolsó találkozásait éli. Ilyenkor lehet a haldoklónak búcsút mondani, mindent, jót és rosszat elmondani, elköszönni, és a továbblépésre bátorítani. Aki az életben marad, annak is fontos elbúcsúzni, mert enélkül hiány és sok-sok kérdés marad. A kimondatlanságok vákuumot teremtenek a térben, és összeszippantanak minket, erős köteléket képeznek. Az utolsó búcsú egymástól, valaminek a vége. Egy olyan pillanat, amikor valóra válik az ígéret. Az ígéret, amit akkor teszünk, amikor belépünk az életbe. Belépünk, és valaki ott van velünk. Így könnyebb…és ott, akkor megígérjük, hogy cserébe ezért a pillanatért, valakit majd “átkísérünk”, hogy neki se egyedül keljen megtenni azt a lépést, ami a legnehezebb.
Búcsúzni kell, búcsút mondani érdemes. Kifejezed az érzéseidet, a szeretetet, a köszönetet. Valakinek, akár az életnek.
Búcsút mondunk szeretteinknek, és biztosítjuk egymást, hogy találkozni fogunk még…és ennek reménysége, az elengedés könnyebbségét adja meg. Kimondjuk a fontosságot, jelentőséget adunk a személynek, és a közösen megélt helyzeteknek. Ez a jelentőségteljes pillanat teszi lehetővé, hogy később könnyű szívvel emlékezzünk. Hiány nélkül, kérdések nélkül. Elfogadással, szeretettel.
Egyszer mindannyiunknak el kell hagyni az életet, és erre készülni érdemes. Tanulj meg érezni, érzéseidet kifejezni, fontos személyt és pillanatot jelentősnek látni. Tanuld meg élni az életet, és fogadd el, hogy véges. Engedd szívedet hinni, merj bízni, hogy ott abban a pillanatban sem leszel egyedül, valaki majd átvezet. Fogja a kezedet, éppen úgy ott is valaki, ahogy itt, az életben. Soha, egyetlen pillanatot sem élünk meg egyedül, kézről-kézre ad minket a Sors, az Élet. Amikor szemed nem lát senkit, valaki akkor is ott van veled. Talán egy szeretted, aki már elbúcsúzott, átlépett. Akik átléptek, sokszor látogatást tesznek, keresnek minket, hogy megnyugtassanak: minden rendben!
Nem baj, ha nem tudsz most ott lenni, kezeddel-kezét megfogni, és segíteni, támogatni, hogy átlépjen…ne bántsd magad kérlek! Ülj le csendesen, gyújts egy gyertyát érte, hunyd le szemedet, és most így búcsúzz el…mondd el, amit szeretnél, és kérd Istent, hogy legyen ott vele, segítse, kísérje…s tudd, hogy megteszi, mert ha senki nem kérné erre, Ő akkor is ott lenne vele.
Nyugodj meg kérlek, és tárd ki szívedet! Engedd, hogy a benned lévő Fény és Szeretet a te világodat most betöltse. Nem vagy egyedül…nem tűnt ő el…csupán Felszületett a Fénybe. Amikor kapcsolódsz a Lelkeddel, kapcsolódhatsz vele, Lélek a Lélekkel. Nem veszíted el sosem, és ő sem téged. Nincs hiány, szeretet van a Lélekben.
Találkozni fogtok újra, és ott abban a pillanatban megérted majd, amit most elmondtam neked. Addig is te csak éld az életet, és ne felejts el búcsúzni, amikor valakinek menni kell…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
