A világ amiben élünk elvárásokkal van tele, mindenhol viselkednünk kell. Mutatni valamit, ami az adott helyen, vagy embernek elfogadható, amire kimondja az Igent. Igent arra, hogy ott maradhatsz, oda tartozhatsz, de csak addig, amíg a kimondott vagy kimondatlan elvárásoknak megfelelsz. Nem kíváncsi arra, aki valójában vagy, nem akar igazán megismerni téged, kapcsolódni veled, csak megtűr, elvisel. S mindezt azért teszi, mert így neki is könnyebb. De ezzel együtt sem téged akar, nem akar időt, és energiát tenni a megismerésbe, a kapcsolódásba. Nem akarja látni, hogy valójában ki vagy te, nem akarja megismerni az életedet, lényedet, nem érdekli milyen gondolataid vannak, mi az ami mozgat téged az életedben.
Átmeneti kapcsolódások, a valódi odatartozás reményében. Mert a reményét annak, hogy odatartozhatunk igazán valakihez, valakikhez, sosem adjuk fel. Vágyunk a kapcsolódásra, az abban megszülető szeretetre, gondoskodásra, odafigyelésre, a Lélektől-Lélekig tartó felismerésekre.
Ha nem akarod, nem szükséges odaadni az idődet, nem kell foglalkoznod vele, csak egyszerűen ismerd el a másikat, és a helyét, amit betölt az életedben. Találkozásaink nem véletlenek, és ha mást nem is adhatunk egymásnak, mondjunk ki egy Igent.
Én most odaadom mindenkinek akivel bármikor, bárhol találkoztam ebben az életemben az Igent, az elismerést, a helyedet, ami téged illet. Lehet, hogy te száműztél engem, az is lehet, hogy én téged, de ebben a pillanatban mindez lényegtelen. A lényeg, hogy mostantól odatartozhatsz ahova én is tartozom, állhatunk mindannyian az Egységes körben.
Az Egységben mindenkinek van helye, és azzal ha megadod a helyet, felszabadítod magadban azt a szeretetet, ami a kizáráskor megfagyott a szívedben. Felolvadhat jégbe fagyott szíved, újra érezhetsz, szerethetsz, kapcsolódhatsz, élhetsz.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
