Elgondolkozom, hogy mit is mondjak neked, amikor segítséget kérsz tőlem…Mondhatnám mint a többiek, hogy a múltat el kell engedni, meg kell magadnak, és másoknak bocsátani, és tovább kell lépni. De ki az, aki meg tudja mutatni, hogy mindezt meg is tudta csinálni?!
Bántalmazó családban felnőni, egyenlő azzal, hogy az önbántalmazást maximumra fejleszteni. Bírálni, vádaskodni, hibáztatni. Magadat, nem másokat. Nem időnként, hanem állandóan. Nem egy-egy helyzetért, hanem általában, vagy mindenért. Felelősséget vállalni olyan helyzetért, amit nem is ismertél. Okot nem keresve megrekedni a szenvedésben, hinni, hogy ha hagyod magad „kivérezni”, valamikor véget ér. Önbecsülésből megbukni, majd osztályt ismételve egyszer csak feladni, kimaradni. És mindezzel együtt, élni…együtt élni azzal sok szenvedéssel, történettel, amit a mai napig képesek okozni. Láthatatlanná válni, hogy ne legyen oka bántani, nem lázadni, nem álmodni, csak hangtalanul rettegni, hogy a következő helyzet mikor fog megtörténni. Remélni, aztán a reménnyel együtt végleg feladni mindent. A helyzetet, és az életet.
Miközben hallgatlak, RÁD figyelek, és érezlek. Érzem a szenvedésedet, felismerem a mozdulataidból, hogy belül mit élsz meg. Érzem, értem, hiszen megéltem. Felismerem történeteink közös pontjait, és már tudom, nem véletlenül vagy itt. Nem tőlem várod, hogy azt mondjam: hogy a múltat el kell engedni, meg kell magadnak, és másoknak bocsátani, és tovább kell lépni. Sokszor hallottad már ezt, most valami mást szeretnél hallani.
Nem teszek mást, csupán beszélek hozzád. Mintha valaki mondaná, hogy mit mondjak ki…mintha rajtam keresztül akarna téged megnyugtatni, hogy: Bármi is történt, nem számít…Nem számít, mert itt vagy. Túlélted, vége van. És nem csupán annak van vége ami miatt elindultál egyszer elveszett önmagad megkeresni, hanem vége van annak a sok hiába való próbálkozásnak is, amiről azt hitted: jó lesz ez így!
Nekem az a feladatom, hogy elmondjam neked: Jókor vagy jó helyen! Semmi nem történt véletlen, de ha úgy döntesz, most véget érhet. Vége lehet a szenvedésnek, a fájdalomnak. Történeteidet hátra hagyva, és szerepeid szorító jelmezéből kibújva, te lehetsz újra TE. Az az önmagad, aki valójában vagy! Visszaadhatsz most magadnak mindent: Hitet, Reményt, Szeretetet.
Az igazi, valódi Éned nem veszett el! Találj vissza magadban ahhoz a pillanathoz, amikor még meg volt az igazi Fényed! Emlékezz!
…mindig van egy pillanat, amikor megváltozik minden…
Neked most van ez a pillanat, amikor jóra fordulhat az életed! Válaszd magadat, és indulj el, éld azt az életet, amit te szánsz magadnak! Minden mást bízz a Sorsra, majd ő Rendet tesz helyetted.
Mindig, minden jól van a Teremtés egészében…ÉBREDJ!
Legyen minden pillanatod Áldott, Ünnepelj!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
