Egyedülálló, különleges kapcsolatban vagyunk a Sorssal, az élettel. Már fogantatásunk előtt kapcsolódunk, egy bizonyos helyre, helyzetre, sorsra, életre mondunk igent. Szerződünk. Ott, akkor látatlanul mondunk igent. Annyira szeretnénk élni, tapasztalni, hogy bármit bevállalunk. Nem nézzük meg, nem módosítjuk, nem olvassuk el az apró betűt. Ott, akkor még annyira izgatottak vagyunk, hogy semmi más nem számít, csak hogy jöhessünk.
Szerződésünk alapja előző életeink tapasztalásai, kiegyenlítetlen mérlegei. Ott, akkor még nem sejtjük, hogy tulajdonképpen kiegyenlíteni, rendet tenni jövünk. Életünk eseményei, történetei szigorúan tartják a szerződésbe foglalt kereteket, nem enegdnek abból ki minket. Ami belefér azt megtehetjük, szerződésünknek megfelelően teremthetünk, és veszteségeket szenvedünk. Később, amikor tudatunkra ébredünk sok mindent megértünk, megértjük, hogy miért is születtünk. Megértéseink színezik megéléseinket, gyorsítják, és ezáltal sokszor nehezítik megéléseinket. Olyan, mintha mielőbb szeretnénk letudni a szerződésbe foglalt, vállalt kötelezettséget. Sokszor eltévedünk, utunkról letérünk, de az élet újra, és újra a megfelelő helyre terel vissza, és vállalásainkat újra hangossa felolvassa. Az igazán nehéz pillanatokban alkudozni kezdünk, kibúvót keresünk. Azt mondod, nem is tudtad, hogy ezt vállaltad, és hiszed, hogy lehet könnyíteni rajta. Sokszor, nagyon sokszor eljutunk arra a pontra, ahol bármit odaadnánk azért, hogy a szerződésünket a Sors végre összetépje, és valami újat vállalhassunk, olyat, amit már tudatosan vállalunk, ahol ügyelünk minden bekezdésre, apró betűs részre. Bármit megtennénk azért, hogy mást élhessünk, mást tapasztalhassunk meg, mert azzal ami van, nem bírunk el. Végül jönnek a felajánlások, ígéretek, feláldozzuk mindazt, ami számunkra sokszor a legkedvesebb. Lemondásra, beletörődésre kényszerítjük magunkat, amikor megérezzük, hogy a Sors hatalmasságával nem bírunk el. Térdre borulunk, könyörgünk, hogy segítsen, könnyítsen, vagy csak eresszen el végre…hogy azt aki a legkedvesebb, azt ami a legfontosabb már ne vegye el…
Gondoltad volna, hogy ezzel tulajdonképpen felajánlod magadat, hogy a másik helyett, majd te teszed meg?! Majd te elszenveded, vagy felajánlasz valakit, akit erősnek látsz, hogy majd ő megteszi helyettetek. Felajánlást teszel a Sorsnak, könyörögsz, hogy bármit, csak ezt ne…de a bármi, az bármi, tudtad ezt?! Lehet, hogy jobban jártál volna, ha nem állsz bele a másik ember életébe, és hagyod, hogy ő elszenvedje mindazt, aminek meg kell történnie. Hiszen az ő élete, az ő vállalása, az ő szerződése. Talán ő tudja, vagy lehet, hogy nem, de akkor is ő vállalta egykor, hogy ezzel a feladattal érkezik, ő igent mondott erre. Igent a veszteségekre, betegségekre, nehézségekre. Senki nem másíthatja meg ezt az igent, még ő maga sem. Mert a Sors nem ereszt addig, amíg a feladat el nincs végezve. Először szépen kér, majd követel, aztán végső esetben megfoszt, elvesz. Nem számít más csak az, hogy előbb vagy utóbb, egyensúly legyen.
Sokáig azt hisszük, hogy az a legrosszabb, legfájdalmasabb, ha velünk történik valami rossz, mi szenvedünk el veszteséget. Aztán előbb-utóbb ráébredünk, hogy sokszor jobban a fáj látni, és részt venni, mint elszenvedni. Sajnáljuk a másikat, meg akarnánk menteni. De nem lehet… mindössze annyit tehetsz, hogy ott maradsz vele, együttérzésel, szeretettel részt veszel az életében, a szerződésében még akkor is, ha te nem is szerepelsz benne…
Az élet, életünk különös kapcsolatok szövedéke. Kapcsolataink és a Karma kegyetlennek tűnő törvénye megtanítja nekünk, hogy milyen is a valódi szeretet. Szeretetből ott maradni, vele lenni, az utolsó percig, amíg csak lehet…
…és még az is lehet, hogy ez az ő életének az igazi értelme, ezért született, hogy ebben az életében megtapasztalhassa ezt a szeretetet veled, tőled. Különös kapcsolat a tiétek, és ha nem lenne Sors, Karma, szerződés amit mindannyian aláírtunk egyszer, akkor talán sosem találkozhattatok volna, és a pillanat ami így van, az nem lehetne. Éld meg a pillanatot, a különös kapcsolódás jelentőségét, élj, és szeress, amíg itt vagy, amíg itt van, amíg lehet!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
