Viselkedésünk gyógyítása

A viselkedésünk az a részünk, amely az egész életünkre hatást gyakorol. Nem tudjuk kizárni egy pillanatra sem. Nincs olyan, hogy most nem viselkedek. Szabályozhatom, elnyomhatom, kontroll alá vehetem, de az is viselkedési forma, amely valószínűleg pont úgy hozzám tartozik, mint a másik, ez is be van építve a működésembe. Amikor kellemetlen helyzet van, akkor így viselkedek, amikor boldog vagyok, akkor úgy viselkedek. Amikor ki akarok vonódni, vagy valahova tartozni akarok, akkor megint egy másik veselkedést öltök magamra. A lényeg, hogy mindegyik hozzám tartozik. Én válogatok közöttük, én döntöm el, hogy most melyiket veszem elő. Sokszínűek vagyunk, de talán ez a világ meg is követeli tőlünk, hogy sokszínűek legyünk.

Mielőtt azt gondolnánk, hogy ez a sokszínűség valós, lássuk át teljesebben.

Én magam irányítom a viselkedésemet, én vagyok benne a főnök, az hogy bizonyos szituációkban mást mutatok, azt is én irányítom. Ha jól megvizsgálom magam, akkor hamar átláthatok saját magamon, hogy mi a központi magja a viselkedésemnek. Mi az az egy dolog, amit el akarok vele kerülni, és mi az az egy dolog, amit el akarok vele érni. Amikor ezt a két pontot megtalálom, akkor tudom a viselkedésemet gyógyítani.

Viselkedésünk olyan akár egy mások által megörökölt ruha. Valaki már használta, valakit már kiszolgált, aztán mi megörököltük, megkaptuk. Gyermekkorunkban ránk hagyták, hogy viseljük tovább, a jövőben mi boldoguljunk vele. És, hogy ki az akitől megkaptuk? Természetesen azok a hozzánk közel álló emberek, akikkel a legtöbb időt töltöttük gyermekkorunkban. Akit vagy akiket nap mint nap láttunk, akikkel együtt éltünk. Ők a családunk, az anyukánk és az apukánk. Ideális esetben velük töltöttük a legtöbb időt, tőlük tanultunk meg mindent, amit a mai napig is hasznosítani tudunk, tőlük tanultunk meg beszélni, reagálni, viselkedni. Eleinte másoljuk őket és pont úgy tesszük, ahogy ők is tették, úgy próbáljuk kiejteni a szavakat, ahogy ők kiejtették. Bízunk bennük, hogy ők tudják, hogy ők már meg tudják magukat értetni. Mosolyognak ránk, amikor az első szavak elhagyják az ajkunkat, majd mi visszamosolygunk rájuk. Itt ebben a pillanatban úgy érezzük, hogy jó úton járunk…. felvettük a ruhát.

Azonban mint ahogy a ruhát kinőjük, elhasználjuk, elkoptatjuk, kiszakítjuk, majd aztán eldobjuk és újat választunk helyette úgy a viselkedésünkkel is pont ezt kellene, hogy tegyük. Amikor már nem szolgál minket, amikor már más élethelyzet van mint, gyermekkorunkban a szülői háznál, akkor érdemes váltani. Letenni, mint egy régi, elhasznált ruhát, hogy aztán egy új kerülhessen ránk.

Ezt a ruhát mutatjuk a külvilágnak, ez az első, amit meglátnak rajtunk, ami alapján szimpatikusnak vagy épp ellenségesnek látnak minket, ez alapján ítélnek meg minket, és ez alapján kapjuk a visszajelzéseket. A viselkedésünk az a ruha, amit válogatás nélkül megmutatunk mindenkinek és bárkinek, akivel és akikkel találkozunk, kapcsolatba kerülünk.

Ahhoz, hogy a régit le tudjuk tenni és helyette egy újat vehessünk fel, hogy valójában meg tudjuk gyógyítani a viselkedésünket, ahhoz vissza kell most térnünk arra a pontra, amiről már szó volt: Mi az az egy dolog, amit el akarok vele kerülni, és mi az az egy dolog, amit el akarok vele érni. Tehát mi az én elkerülő mechanizmusom, és mi az én együttműködő mechanizmusom.

Természetesen itt ennél a pontnál térünk vissza a szüleinkhez. Itt most ők tudnak nekünk választ adni a kérdéseinkre. Mindent amit az anyám el akart kerülni azt én is el akarom kerülni, és mindent amit az apám el akart érni, amiért képes volt együttműködni, azt én is el akarom érni. Így működünk tudattalanul, ez működtet minket. Ennek megfelelően építettük fel a viselkedésünket. Ez a jelenlegi ruhánk, ez az amit lassan le kell cserélni. Ahhoz, hogy a viselkedésünket meg tudjuk gyógyítani, ahhoz erre a felismerésre szükség van. Ez az a két pont, amiről az elején már beszéltem: elkerülés (félelem) – elérés (bátorság, hősiesség).

Ahhoz, hogy magunkra ráláthassunk, rá kell látni a szüleinkre. Látnunk kell őket, felismerni a működésüket, a reakciójukat saját magunkban. Bennünk élnek, a belső magunkat képezik. Minden amitől félek, amit el akarok kerülni, attól az anyám is félt, és minden amiben bátor vagyok, abban az apám is bátor volt.

Komoly önvizsgálatra van most szükségünk, de hát elvégre a viselkedésünket készülünk meggyógyítani. Amikor az orvos meggyógyít minket, akkor előtte megvizsgál. Ez a folyamat része. Nem lehet lépéseket kihagyni. Vizsgálás, gyógyítás. Ezt kell most tennünk nekünk is.

Engednünk kell, hogy a felismerések szabadon áramolhassanak. Nem cél az, hogy a vizsgálat közben, komolyabb betegségünk legyen. Nem azért tesszük, hogy megbetegítsük magunkat, hanem azért, hogy meggyógyítsuk magunkat. Ezt kell a fókuszba tenni, ez a szándékunk. A szándékunk a gyógyulás, a viselkedésünk gyógyítása. A felismerések azért szükségesek mert akkor, és csakis akkor tudok rajta változtatni, ha a magot találom meg és azon változtatok.

Tehát eldönthetem, hogy mi az amit a jövőben is el akarok kerülni, hogy mi az amitől félni akarok, hogy mi az amiben bátor, akár hősies leszek, hogy miben és kivel működök együtt, hogy mi az amit el akarok érni, és mindez már nem tudattalanul működtet engem, hanem tudatában vagyok ezeknek.

Itt ebben a pillanatban meg tud változni minden. Először bent, és aztán kint is. Már más ruhában láthatnak az emberek, már máshogy gondolhatnak rám. Lecseréltem a régi, elhasznált elkopott ruhámat, és itt most egy újat vettem fel helyette. Itt és most, meggyógyítottam magam, meggyógyítottam a viselkedésem. Tudom és tisztán látom, hogy mi az én elkerülő mechanizmusom és mi az én együttműködő mechanizmusom.

Ráláttam arra a magra, ami irányítja az életemet, és most már én tudom azt irányítani. Leteszem a régi mintákat, hálás vagyok értük, hogy eddig elkísértek és most tovább lépek. Tiszta lappal, új életet kezdek!

Dömötör Aletta 

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Close Popup
Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Technikai Cookie-k
Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce
WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Save
Összes engedélyezése
Open Privacy settings