Elengedés+Elfogadás=VÁLTOZÁS

Problémáink vannak az elengedéssel és még ennél is nagyobb problémák az elfogadással. Akkor érezzük magunkat biztonságban, ha mi adhatunk a másik embernek. Ilyenkor dominanciába kerülünk, mi vagyunk az erősebbek és a másikat térdre kényszerítjük. Adunk, adunk, adunk és közben el nem fogadunk. Nem tudunk elfogadni, mert akkor nekünk kellene letérdelni és így kiszolgáltatott helyzetbe kerülünk, és ettől félünk. Félünk alárendelődni, megengedni és elengedni. Félünk, mert túl sok erről a negatív emlékünk.

Amikor gyermekek voltunk, mi térdeltünk és a szüleink adtak nekünk. Úgy ahogy tudták, ahogy akarták. És mi befogadtuk, mást nem tehettünk, mert ott csak térdelhetünk. A gyermekkori rendszerben így működünk. Befogadunk mindent amit kapunk és azt is amit nem kapunk, válogatás nélkül. Majd amikor felnövünk, gyorsan felállunk és utána már csak adunk. Adunk, hogy állva maradhassunk. Állva nagyok vagyunk, és azt gondoljuk, állva biztonságban vagyunk.

Adunk, de mit és hogyan adjuk?!

Azt adjuk, azt tudjuk adni amit kaptunk! És bizony úgy adjuk, ahogy kaptuk. Másoljuk, utánozzuk a gyermekkorból hozott mintákat. Nem tudjuk másként, csak így tudjuk, mindaddig amíg felelősséget nem vállalunk és nem változtatunk.

Mindent ami vagy, azt otthonról, a szülőktől hozod. Bármivé válhatsz, az már a te egyéni felelősséged!

Ahhoz, hogy változtatni tudjunk, újra le kell térdelni és mindazt ami eddig volt, el kell engedni. Régi mintákat, hiedelmeket, ígéreteket, akár értékesnek tűnő értékrendeket. El kell engedni, hogy legyen felszabadult tér ahova befogadhatunk új dolgokat, érzéseket, értékeket. Az elengedéshez le kell térdelni. Alá kell rendelődni valaki-valami nagyobbnak és neki kell odaadni a régit. Meg kell látnom azt, hogy van valaki-valami ami nagyobb, erősebb mint én és el tud mindent vinni ami nekem már nem kell, ami régi.

Térdelünk és elengedünk és ugyanabban a pillanatban el is fogadunk. Elfogadjuk, hogy mindez megtörténhet velünk. Ezután képesek leszünk időről-időre letérdelni, és másoktól is elfogadni. Mert megérezzük, hogy ez tulajdonképpen jó nekünk. Jó, hiszen miközben térdelünk, vissza emlékezünk, hogy milyen is volt kicsinek lenni, megélni azt, hogy akárhogyan is, de gondoskodnak rólunk. Hátra dőlünk, és hagyjuk. Hagyjuk, mert felismerjük, hogy amíg térdelünk addig tulajdonképpen erőt gyűjtünk.

Jelenleg a világ napról-napra folyamatosan változik, óriási rugalmasságot követel tőlünk, hogy vele együtt haladni tudjunk. Ahhoz, hogy változtassunk, meg kell tanulnunk elengedni és elfogadni. Mert a változás nem más, mint elengedni a régit és befogadni valami újat helyette. Amikor változás van, akkor térdelünk.

Térdelünk, ahogy anyánk előtt kellet volna térdelnünk gyermekként, hogy a szeretetét befogadjuk. Az anya a szeretetét osztja meg a gyermekkel, az apa a stabilitást, biztonságot és hitet. A változáshoz, az elengedéshez és befogadáshoz az anyánkhoz kell közelebb lépnünk, eléje kell letérdeljünk. Meg kell néznünk magunkban az anyánkhoz fűződő viszonyainkat, érzéseinket. Ahhoz, hogy képes legyek változtatni, meg kell látnom anyámban az Embert. Az embert, akinek az anyasága, az hogy az én anyám legyen, mindössze egyetlen szerepe. S a szerepek mögött, ott van az ember, a saját múltjával, megtapasztalt élettörténeteivel, gondolataival és érzéseivel. Meglátom és felismerem, hogy ő is elszenvedett dolgokat, és ennek köszönhetően olyan-amilyen. Meglátom azt, hogy tulajdonképpen én is a múltat és a szülőket hibáztatom azért, hogy éppen milyen minőségű sorsot élek, szenvedek el. Ez az első, amit fel kell ismerjek!

Azt, hogy hibáztatom, okolom a sorsot, a múltat a szüleimet. Azért, hogy adtak, nem adtak, nem így vagy úgy adtak…mindenért és bármiért. A lényeg, hogy én nem vállalok felelősséget! Kialakítom saját gondolataimat róluk és a múltról, történeteket gyártok és magyarázok meg a saját fejemben. Olyan ez, mint egy rögeszme, már irányít mindent. Túlnőtt rajtam, mert én engedtem. Felzabálta gondolataimat és érzéseimet a múlt, itt maradtam üresen. Üresen, mert mindazt ami volt és akik abban részt vettek, nem ismerem el. Megtagadom őket, mert úgy érzem, csak elvettek tőlem, belőlem. Amikor idáig eljutunk, valóban nem tudunk semmit elfogadni, befogadni és teljesen egyedül maradunk.

Pedig tetszik vagy nem, ekkor is térdelünk. Vannak olyan helyek és emberek ahol és akik előtt mindig térdelünk. Ilyenek a szüleink, a gyermekkori rendszerünk. Itt mi mindig kicsik leszünk. S ez tulajdonképpen jó is lehetne nekünk. Jó lenne, ha jól tudnánk használni, tudnánk élni ezzel a lehetőséggel.

Ahhoz, hogy változás lehessen az életedben, anyád elé kell letérdelned, meg kell őt látnod, fel kell ismerjed! Túl kell láss rajta és meg kell látnod benne azt az energia minőséget amit csak ő adhat oda neked: A SZERETETET!

Letérdelsz eléje, elengeded a múlt fájdalmát, az elvárásaidat és a neheztelésedet, s mindezt azért teszed, hogy te magad tovább léphess az életedben. Elengeded és ezzel meg is nyíltál feléje és azt veszed észre, hogy szívedet betölti valami új, meleg érzés, átjárja szeretet energiája. Itt kezdődhet el a változás, itt kezdődik minden!

Ha ezt megtetted, akkor mondhatod el, hogy: Elfogadom a múltat, hálás vagyok, hogy eddig elkísért és én most tovább lépek, tiszta lappal új életet kezdek! Ez az első lépés előre. Amikor ez megtörténik, akkor ezen kívül még nagyon sok minden történik a háttérben. Amikor térden állsz és elfogadod a szeretetet, akkor elfogadod, hogy van valami ami nálad nagyobb, több, erősebb, megérzed a Mindenség erejét a te erőtlenségedhez képest. Megéled, hogy ez a valami ez olyan óriási, hogy ő meg tud tartani téged. Érzed a biztonságot és ettől még jobban elengedsz. Elengeded a fejedben eddig felépített hiedelmeket és gondolati kényszereket, elkezded felépíteni a saját hitrendszeredet. Megérezted és most már meg is akarod érteni, hogy mi is történt veled. Elkezded keresni, tanulni és aztán élni a törvényszerűségeket, a RENDET.

Jól tudjuk, ahogy fent, úgy lent! S amikor ezt élem, amikor betartom ezt a rendet, akkor rend lesz az életemben! Fent vannak a szülők, s én lent vagyok hozzájuk képest. Ha befogadom, magamba fogadom őket, azt az energiát amit rajtuk keresztül kaphatok meg, akkor elindul a valódi változás az életemben!

Hiszen ekkor felismerem, hogy apámból és anyámból vagyok, elismerem őket és amikor ez megtörténik, meglátom azt a többet magamban, aki ÉN vagyok tulajdonképpen. Az az ÉN aki képes megérteni és elfogadni, befogadni, változni és változtatni. ÉN vagyok, a gyermek, aki befogadja őket, hogy teljes lehessen, hogy ezáltal valódi és teljes életet élhessen!

Ahhoz, hogy megélhessük magunkban az Egység érzését akár csak pillanatokra, ezek a lépések alapvetőek.

A Valódi változás az ilyen, ennyi tudatos megértést és munkát igényel. Ha mindezt megteszed, a siker nem marad el!

Váradi Andrea 

Revolúciós és Integrált szemléletű Család és Rendszerállító

Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Családállítás, meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Öngyógyító kommunikáció.