A szív útján

Vannak, akik azt mondják, tudatosnak lenni, a szív, az érzések útja. Mások szerint a tudatosság a tudás, a tanulás, az ismeretek, tanulás útja, az elme pallérozásának útja.

Ennek a két nézőpontnak megfelelően vagy az elme útját járják vagy a szív útját. Amelyiket fontosabbnak, hangsúlyosabbnak érzi az adott ember, azt követi. Választja az egyiket és ezzel kizárja a másikat. Azt gondolja, hogy azzal, hogy választ, attól még nem zárja ki a másikat, helyet ad neki, de ez nem igaz. Amit választasz, arra fókuszálsz, arra figyelsz. Amit nem választasz, azt az adott pillanatban elengeded. Nem figyelsz rá többet.

Ha igaz lenne, hogy egyik vagy másik a megoldás, a valódi tudatosság, akkor világunk már réges-régen megváltozott volna, hiszen mindkét utat nagyon sokan járják, tanítják. Nézz körül a világban! Mi változott meg attól, hogy sokan tudatosnak gondolják magukat? Több lett az érzés, és ugyanígy több lett a magyarázat. Mindkét oldal alátámaszt. Bizonygat. Megmutat. Választásra késztet, indokokkal támasztja alá késztetését, hogy te is változtass.

A Tudatosság nekem nem megosztó, nem választó, nem kizáró, nem bizonygató, nem ellentmondó. EGYSÉGBEN működő, egymást elismerő, gondolkodó, filozofáló, érző, befogadó, kiáradó. A kérdéseket meghalló, arra választ kereső, választ adó. Együttműködő, tudó és érző. Mentális és érzelmi. Együtt, egy időben, egy helyen. Ott, ugyanabban a pillanatban, ugyanabban a megélésben.

Az ész és a szív egyszerre. Mérlegelő és ugyanakkor megengedő. Keretek között mozgó, ugyanakkor áradó. Megismerő, ugyanakkor elképzelő. Nyitott szemmel látó, ugyanakkor ébren álmodó. A tudás útján járó, az érzéseket megélő, arra hallgató, mindent befogadó, elismerő, helyet adó, tiszteletet adó és tiszteletre méltó.

A tudatosság nekem a mindennapokban mutatkozik, mérettetik meg. Ott látható, hogy van vagy nincs, hol tart éppen. A mindennapi, egyszerű, hétköznapi helyzetekben.

A tudatosság szerintem látható a jellemben. A viselkedésben. Látható és tetten érhető egyetlen szempillantás alatt, azonnal erősíti vagy gyengíti hitelességedet. Mindegy, hogy utána, amikor már megtörtént mit mondasz… Mindegy, hogy kivel, kinek az útját járod, tanulod éppen. Teljesen mindegy, mert ha nem vagy hiteles, ha nem igazolja jellemed, viselkedésed, elbuksz egyetlen másodperc töredékében…

A mindennapi tudatosság, a gyakorlati tudatosság a jellem fejlesztése.

A viselkedésünk megértése, annak tanulása, fejlesztése. Az önmagunkhoz vezető út teljes felfedezése, ami magába foglalja az értelmemet és a szívemet, az érzéseimet. Önismeret. Megérteni és érezni, hogy mit miért teszek, vagy nem teszek. Megérteni és érezni az összefüggéseket. Látni, érteni és érezni téged, a többieket, a Mindenséget, az Egységet, a mindenek mögött megbújó valódit, a lényeget.

A mindennapi tudatosság végtelen.

VÉGTELEN SZERETET, mely egyszerre érzés, tudás és bölcsesség. Tapasztalás, ami megtanult és kipróbált tudás. Cselekvés és befogadás. Aktivitás és paszivitás. Áramlás. TÉR, amiben bármikor-bármi megtörténhet, és ezt én tudom, érzem. Tudom, érzem és így vagyok itt benne. Benne vagyok, benne maradok, mert tudom, hogy bármilyen is a világ, ami körülvesz engem, nekem itt a helyem. Megnyugvás, Bizalom, Szeretet, Életöröm van benned, nyitva van a szíved és szeretsz. Befogadsz és megértesz. Az elméd és a szíved kéz a kézben járnak, együttműködnek, együtt vannak jelen.

A mindennapi, hiteles tudatosság nekem ilyen… s mert látlak téged, látom a jellemeden, a viselkedéseden, hogy te hol tartasz éppen.

Látlak és elfogadlak téged, elfogadom az utadat is, amit választottál magadnak. Elengedlek vagy segítelek… a választás a tied.

Nekem a tudatosság ezt jelenti, én ezt az utat tudom megmutatni és megtanítani neked.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

www.talentumok.com

2016.01.10.

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.