Az első ünnep a legnehezebb…
Nem halt meg ő, hanem Felszületett a Fénybe, mert meghalni csak az tud, akiről megfeledkeznek. A szerettünk aki itt élt közöttünk itt élt velünk, nyomot hagyott bennünk, míg élünk emlékét nem feledjük. Hiszen érezzük őt. Érezzük a másik világból átszűrődő jelenlétét, megtaláljuk a kis üzeneteit, jeleket amivel ő maga is őrzi a kapcsolatot velünk.
Hiszem, hogy Lélek a Lélekkel bármikor, bárhol tud kapcsolódni, mert ehhez a kapcsolathoz nem szükséges, hogy ugyanazon a helyen, ugyanabban a dimenzióban legyünk. Csupán egyetlen feltétele van, amivel az a kapcsolat létre jöhet, és ez nem más mint a Szeretet. Ha ez a szeretet erősebb a fájdalomnál, a félelemnél, a kétségnél, akkor minden pillanatban érezhetjük annak jelenlétét, aki már nincs velünk.
Mert olyan nem létezik a teremtésben, hogy valami vagy valaki örökre eltűnik, csak olyan, hogy egy ideig nem találjuk meg.
Beszűrődik a Fénye az életünkbe, és így élővé válik a kapcsolat, melyről azt feltételeztük, hogy elveszett, és örökre vége. Misztikus pillanatok ezek… értelmet és hitet adnak a láthatatlan, megmagyarázhatatlan véletleneknek. Leolvasztja szívünkről a keserűség fájdalmát, és azt érezhetjük, hogy újra felragyoghat bennünk a nap. A legnagyobb fájdalom közepette hasít belénk az élet gyönyörűsége, a megtartottság ölelő érzése.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
Korábbi cikkek
