A szeretet bennem…
Azt kérdezed tőlem, hogy hol van a szeretet bennem, amikor meghúzom a határokat és nem hagyom, hogy téglánként széjjel hordjátok mindazt, amibe mások megkapaszkodhatnak…
Azt kérdezed tőlem, hogy hol van a szeretet bennem, amikor nem találom ki magamtól gondoltaidat, problémáidat és nem ajánlom fel magamtól, kérdés nélkül a megoldásokat…
Azt kérdezed tőlem, hogy hol van a szeretet bennem, amikor úgy döntök, hogy megvédem tőled azokat, akiket bántanál azzal, amilyen vagy…
Azt kérdezed tőlem, hogy hol van a szeretet bennem, mert tudod, hogy ez az a kérdés, amivel a legjobban bántasz…
Azt kérdezed tőlem, hogy hol van a szeretet bennem…
Azért kérdezed, mert nem tudod elviselni, hogy benned nincs és másban van. Azért kérdezed, mert így, ezzel a kérdéssel kényszeríted térdre adott pillanatban a másikat, így lehetsz vesztes helyzetedben-nyertes, ez az a kérdés, amire ott, abban a pillanatban nincs válasza annak, akiben szeretet van…
Érthetetlen a kérdés, mert ha nem lenne bennem szeretet, nem lenne kinek feltedd a kérdést: Hol van a szeretet benned?
Ha nem lenne bennem szeretet, nem kapcsolódnék veled, nem válaszolnék feltett kérdéseidre, nem engednélek be a saját életembe, terembe.
A szeretet, az ami bennem van nem bármit megengedő, bármit megbocsátó, bármire hajbókoló, bármit elnéző, az eltiprást és uralkodást megengedő… mert ha ilyen lenne, már régen nem lenne bennem… hiszen az olyanok, akik úgy viselkednek mint te, már régen összetiportak volna a bennem lévő összes szeretettel együtt, és akkor a világban már csak fájdalom, szomorúság, félelem létezhetne.
A szeretet bennem a Fény felé vezet engem, és mindent elnéz, megenged, ami Fénnyé lehet.
A szeretet bennem megmutatja, hogy mikor kell tudni elengedni, kilépni, megszüntetni, kitenni stb… mert engem védelmez nem téged. Mert bennem van, nem benned.
Látom, hogy az a bajod velem, hogy nem tudod elvenni, megszerezni…
A szeretet bennem itt van… és talán benned is ott lehetne, ha nem választanál mindig mást helyette.
A szeretet, a végtelen szeretet betölti, belengi a teret… én tudom, érzem, élem.
Látom, hogy itt állsz értetlenül mellettem, ebben a térben és keresed… keresed azt, ami itt, alapértelmezett. Van, létezik. Belőle indul ki minden.
Lehet, hogy nem a szeretetet kellene keresned bennem, hanem a saját helyedet, saját teredet, ahol ismerősek a minőségek.
Egy biztos: Ott nem leszek melletted, másnak kell majd feltenned a kérdéseidet.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
