Te mennyit adsz a Lelkedért?

Önmagamat választva, saját életemet élve, saját értékrendem megteremtésével, továbbléptem a múlt árnyékából, szinte új életet kezdve, hoztam egy döntést! “Itt és most, önmagamat választom”! Talán nem is tűnt olyan nehéznek kimondani. Furcsa érzés volt, a félelem mondatta ki velem, és akkor nem is sejtettem, hogy milyen nehézségeket fog magával húzni ez a kijelentésem. Mivel és kivel (kikkel) kell szembe néznem e döntésem miatt. Hányan fognak bántani, megítélni, keresztbe tenni nekem, csupán ezért az egy mondatért: “Itt és most önmagamat választom”!

Először is a pillanatról, amikor megszületett ez a mondat. Már egy ideje az úton jártam. Nem voltam tudatlan, évek óta önismerettel, energiákkal foglalkoztam, oldásokat kaptam különböző módszerek segítségével, amikor bekövetkezett, amikor remegő hangon, a könnyeimmel küzdve, de igaz hittel a szívemben kimondtam.

Műtétre vártam, a saját műtétemre. Feküdtem a folyosón a műtők előtt, amikor arra a hangra lettem figyelmes, hogy valakit próbálnak felébreszteni az altatásból. Pofozgatták, kiabáltak vele… nagyon nehezen tudott az a lány felébredni. Többször jött a hang: keljen fel, nyissa ki a szemét. Elfogott, sőt magával ragadott a félelem. Nemsokára rám is ez vár. Mindjárt betolnak a műtőbe és utána engem fognak pofozni. És ekkor villámcsapásként belém hasított a tudat, imádott nagymamám éppen ilyen műtét után nem ébredt fel. Egyedül fekszem itt és testemet átjárja a félelem. Mi lesz most velem? Imádkozni kezdtem Istenhez: ” Add meg nekem, hogy ne kelljen magam kívülről látni, mert akkor biztos, hogy nem jövök vissza. Biztos, hogy nem fogom ezt választani, ami most van. Segíts nekem ebben, hogy ne lássam a testem fentről”! És itt, ekkor, ebben a pillanatban cserében, ígéretet tettem, hogy “Itt és most önmagamat választom”! Mostantól úgy fogok élni, hogy érdemes legyen itt maradni a Földi síkon. Feladom az illúziókkal felfújt életemet, valódi értékek mentén fogok élni, és ezekkel az értékekkel fogok szolgálni. Megtalálom ebben a nagy világban magamat és Önmagamat fogom adni másoknak! Elengedek mindent és mindenkit, aminek és akinek már nincs helye mellettem, bármit megteszek, csak most ne kelljen meghalnom.

A következő pillanatban már dideregve feküdtem a műtők előtt. Rettentően hideg volt, köhögtem és a fájdalom tudatomra ébresztett. Élek, nem haltam meg! Felébredtem! Megadatott nekem, amit kértem és nem kellett magam kívülről látnom. Én pedig megfogadtam az ígéretem, amit tettem és önmagamat választottam!

Azóta eltelt egy év. Nehéz és kemény harcok folytak bennem és körülöttem a döntésem miatt. Vádló tekintetek és szavak, ezek voltak, amik áramoltak felém. Számonkérések, kérdezősködések. Mondatok: megváltoztál, nem ilyen voltál, eddig nem így reagáltál stb… és bennem mi volt mindeközben? Fájdalom, meg nem értettség, és időnként reményvesztettség!

Hoztam egy döntést magamért, önmagamnak és nagy árat kellett érte fizetnem. Ez sajnos nem népszerű döntés. Nem támogatnak ebben a barátok, a család. Nekik pont úgy voltam jó, ahogy voltam, ők így szerettek, csupán azt nem vették figyelembe, hogy nekem ez már nem elég, már többet akartok az élettől, már többet várok magamtól, valami mást mint ami eddig volt, valami mélyebbet, valódibbat.
Számomra érthetetlen, de szinte senkinek nem tetszett az új énem, ami belülről jön a Lelkemből, melyben igazán jó megpihenni, mely erőt ad a bajban, amiben meg lehet kapaszkodni. Pedig, ha mindenki önmagát választaná, a saját életére koncentrálna, önmagát akarná megmenteni, akkor megtisztulhatna a Világ. Akkor boldog, csillogó szemű emberek jönnének velünk szemben az úton.

Igazán boldogok pedig azok lehetnek, akiket támogatnak is ezen a nehéz, rögös, sírós, fájós úton, mely önmagunkhoz visz. Nekem ez megadatott! Bár vannak kemény időszakok, nehezek melyek megtépázzák a Lelkemet, azt tudhatom, hogy nem vagyok egyedül. Nekem van ki segítsen, ki szeretettel fordul hozzám, átsegít a nehézségeken és aztán összefogva, együtt, segítünk hogy egyszer Te is ki merd mondani: “Itt és most, önmagamat választom”!

Nem ígérem, hogy könnyű lesz, sőt nagyon nehéz, de soha nem lesz annyira fájó mint amennyire most fáj. Tedd fel a kérdést magadnak, kérdezd meg magadtól, hogy mennyit adsz a Lelkedért?
Indulj hát és lelj rá saját fényedre, önmagad rejtett labirintusára és közben tudd, és tartsd a szívedben, hogy nem vagy egyedül!

Én már tudom, hogy van hova tartani!

Dömötör Aletta írása.