A traumák fő oka: Szerepveszteségeink.

Időnként mindenki traumatizálódik… van, hogy egy kicsit és van olyan, hogy nagyon. Ez attól függ, hogy mikor-milyen pillanatban kap el minket a traumát okozó ember, helyzet.

Ha

• hirtelen, felkészületlenül ér minket
• egyedül vagyunk benne, egyedül éljük meg
• nincs kivel megosztanunk
• nincs benne tapasztalatunk
• nincs senki körülöttünk akiben megbízhatnánk, hogy kivezet minket
• lemondunk arról, hogy a helyzet megoldódjon, akkor egyre mélyebbre süllyedünk…

Mi okozza a traumákat, vajon mi az értelme, miért szenvedjük el?

Bármilyen hihetetlenül hangzik is, van értelme. Minden trauma egy új helyzetet teremt. Lehetőséget. Lehetőséget a változásra, és a változtatásra. Újat kezdhetünk. Újra rendezhetjük általa önmagunkat, és az életünket. Megláthatjuk, hogy idejét múlt az értékrendünk, vagy a szerepünk.

Szerep… milyen szerep? Mi a te szereped az életedben? Mi a szerep szerepe, a traumák megélésében?

Szerepek…

• gyereke vagy valakiknek, barát vagy, társ vagy, szülő vagy, munkatárs vagy… sorolhatnám. Ezek a te szerepeid. Magadra vetted, felvállaltad. Tudtál róla, vagy csak spontán módon játszottad?

Minden szerepben jó vagy? Látod, hogy melyikben, mit vállalsz, hogy teljesítesz? Akarsz változtatni a többi szereplőn? Akarsz változtatni a szerepen? Benne maradsz vagy kilépsz belőle? Esetleg kilöktek? Kirúgtak, odébb álltak, lemondtak rólad? Felnőtt a gyermeked, vagy a szüleid meghaltak?

Lásd meg, hogy a legnagyobb traumáink szerep veszteségeinkből fakadnak! A szerepeinkben vagyunk a legkiszolgáltatottabbak. Addig mindenképpen, amíg nem tudatosan játsszuk el azokat.

Amikor szerepeinkben sérülünk, önmagunkat teljesen elveszítjük, megsemmisítettnek érezzük. Úgy érezzük, hogy valaki legyőzött minket, elvesztünk.

Mindez azért történhet meg, mert szerepeinkben azonosítjuk önmagunkat. Azt gondoljuk, hogy mi magunk vagyunk az adott szerep. Nem látjuk meg, hogy van valaki, aki eljátssza azt. Valaki…TE, ÉN. 

Van valaki, valami benned, ami több, mint a szerep… olyan valami, aminek van megoldása bármire! Olyan valami, ami sosem hagy egyedül, sosem hagy el. Megbízhatsz benne, mert bárhonnan kivezet. Sosem téved, és sosem téved el. Szeret és elismer, bízik benned, bízik az együttműködésetekben. Ő halhatatlan, Isteni részed, a Lelked. Igen ő az. Ő az, akit egészen addig nem ismerhettél fel újra, amíg életed legnagyobb traumáit el nem szenvedted. Csak ott tudott újra felbukkanni, és a közeledbe férkőzni. Ott volt veled, de te kirekesztetted. Talán el is űzted… Elveszítetted a kapcsolatodat vele, vagy talán lecserélted a szerepeidre. 

Ha ezt nem tetted volna, akkor hogyan történhetett volna meg az, hogy feladod önmagadat és kompromisszumot kötsz másokkal?! Ő sosem hagyta volna! Neki TE vagy a fontos! Ő harcol érted még magaddal szemben is… harcol a végsőkig. Szólongat finoman, csendesen, majd egyre hangosabban. Fegyvert ragad és harcba hív. Elveszi azt, ami számodra a legfontosabb: SZEREPEDET, SZEREPEIDET.

Helyzetet teremt a Sorssal kézen fogva, hogy számodra bebizonyítsa, te vagy a kicsi, és ő nagy. Emlékezz! Amikor utoljára térdre kényszerített a Sorsod, mit tettél? Kérlelted? Ígérgettél? Könyörögtél, hogy engedjen a szorításon? Sírtál, toporzékoltál? Dühös voltál? Hova indultál?

Talán segítséget kértél… talán valakinek elmesélted… talán próbáltad megérteni mire jó mindez… talán már el is felejtetted, mert azóta megoldódott a helyzet.

Talán… Lehet…

Egy biztos, hogy időnként mindannyian lehetőséget kapunk arra, hogy megvizsgáljuk szerepeinket. Ilyenkor a Sors térdre kényszerít minket. Azért, hogy megélhessük a kicsinységünket, hogy a Lelkünk a közelünkbe férkőzhessen, segíthessen, mutathasson új megoldásokat, új lehetőségeket.

A trauma tehát nem más, mint szerep veszteség. A Sors veszi el átmenetileg szerepünket, hogy megvizsgálhassuk, hogy a szerepeinken kívül, ki vagyunk még az életünkben. Lehetőséget ad önmagunk megismerésére, helyzetünk elemzésére, értékrendünk frissítésére.

A trauma nem más, mint egy óriási lehetőség, hogy megálljunk egy pillanatra, belenézzünk a tükörbe és az illetékesnek feltegyük kérdéseinket: Hogy jutottál ide?

A trauma a Sors ajándéka, lehetőség a változásra!

Megszabadulhatsz szerepeidtől és önmagad lehetsz végre…legalább arra a pár pillanatra, amíg tart a trauma. Aztán úgyis továbblépsz újra, és úgy teszel, mintha meg sem történt volna. Egy pillanat az ajándék neked… vedd észre!

Mindannyian hajók vagyunk az élet tengerén, Isten kelti a hullámokat, ő teremti a viharokat. Szükséges. Szükséges a hatalmas hullám ahhoz, hogy becsüld a nyugodt tengert. Neked teszi, érted.

Milyen a te hajód? Stabil? Biztonságot adó?

Figyelj, mert a vihar bármikor kitörhet…

Te traumának hívod, én lehetőségnek. A szerepeinket meghaladni, elengedni, önmagunkra találni és belső önvalónk szerint élni, az élet legnagyobb lehetősége!

Állj meg egy pillanatra! Gondolkozz el!

Trauma vagy lehetőség?

… MAGA AZ ÉLET!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea