Amikor rád gondolok vagy a szemedbe nézek, már nem talállak téged…mondhatnám, hogy messzire sodort minket egymástól az élet, de ez nem igaz. Itt vagyunk egymástól karnyújtásnyira, és mégis nagyon messze. Megváltoztál, megváltoztam. Már nem azok vagyunk, akik ott-akkor, kimondták egymásra az igent. Elmúlt a bizalom, a ki nem mondott ígéret. Vége lett köztünk valaminek…
Te felnőttél, én idősebb lettem. Véget értek a közös mindennapok, a szerep, ami összekötött minket, és a szerepek nélkül nem maradtunk mások egymásnak, mint idegenek. Olyan, mintha sosem ismertél volna, és én sem ismertelek volna, pedig egykor tudtunk egymásról mindent. Bennem léteztél, én hívtalak az életbe. Voltak nagyszerű, és nehéz évek. Öröm, boldogság, kihívás, nehézség, veszteségek. Volt részünk mindenben, de mindeközben ott voltunk egymásnak, és én hittem, hogy ez az együtt megmaradhat nekünk örökre.
Amikor rád gondolok, magamban felidézlek, nem érzek mást, csak tiszta szeretetet. Őszinte, mélyen érző, a legnagyobb fájdalomban is létező szeretetet. Ez a szeretet volt az, amivel meghívtalak az életbe. A szeretetre mondtál igent nekem. Én tudom, emlékszem. Tudom a pillanatot, amikor beléptél az életembe.
Hiszed vagy sem, most is érezlek. Érzem a fájdalmadat, a kétségeidet. Hallom a kétségbeesett, ki nem mondott kérést, amit csendes magányodban motyogsz az éjszaka sötétjében. Tudom, hogy szenvedsz. Ismertelek…és tudom, hogy az a te akit én ismerek, a legsötétebb éjszakában is a Fényről álmodik, és szeret. Szereti az életet, a lehetőségeket, az embereket. Kapcsolódik, gondoskodik, félt, aggódik, segítő kezet nyújt a gyengébbeknek.
Amikor rád gondolok, tudom, hogy azért születtél a Földre, hogy egy mindannyiunknak csodálatos világot álmodj, és valósíts meg.
Amikor rád gondolok, mert látni nem tudlak…most világok választanak el minket…amikor rád gondolok, végtelenül hálás vagyok a Sorsnak, az Életnek, hogy voltak pillanatok az életemben, amikor a fiamnak hívhattalak téged, az anyád lehettem.
Amikor rád gondolok, elképzelem, hogy egyszer még a szemedbe nézhetek, és azt mondhatom neked: Köszönöm, hogy létezel, hogy ismerhetlek, szerethetlek.
…és addig is amíg ez megtörténhet, tudd, hogy van egy ember a világban, aki feltétel nélkül szeret!
Amikor a tükörbe nézek, a saját szememben látlak téged…itt vagy velem, a szívemben, a Lelkemben!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com