Megbékélés…

Elfogadás, elengedés, kegyelem, megbékélés. Szavak, fogalmak, melyek szinte minden nap megjelennek körülöttünk, az életünkben. Ahogy és amerre vezet az élet minket, mindig kijelöli az egyiket, majd a másikat, illetve vannak olyan pillanatok, amikor egyszerre, szinte egy időben kell foglalkoznunk mindegyikkel. Attól függően, hogy belül éppen mit élünk meg, előtérbe kerülnek ezek a minőségek.

A másokkal, az önmagunkkal, vagy a Sorssal vívott harc hívja előtérbe ezeket a minőségeket, és a bennük, mögöttük rejlő energiákat, erőket. Ítélkezés, ragaszkodás, harag, düh, neheztelés, büntetés, és bűnhődés. Amikor te teszed, vagy veled teszik éppen. Mindegy, hogy melyik irányból kezdődik, a vége mindig ugyanaz: mindenkinek végig kell járni önmagában a Megbékélés útját ahhoz, hogy újra Önmaga lehessen. Az utolsó történet előtti Én. Mert minden történet megváltoztat minket, előhív vagy éppen elrejt bennünk érzéseket, gondolatokat, cselekedeteket. Történeteink által állandóan változunk, mássá válunk. Megváltozunk, eltorzulunk, végül még saját magunkból is kiábrándulunk, és eltávolodunk. Remetévé leszünk, szenvedünk, és aztán egyszer talán felmerül az igény, hogy változtassunk…

Elindulunk befelé, kutatunk. Keressük a történetet, a szereplőket, hogy mi, ki lehet az oka szenvedésünknek. Soroljuk, de ettől nem lesz könnyebb, mert nem kerül más felszínre csak negatív érzések: fájdalmak, csalódások és ezzel erősödik a megbántottság, kirekesztettség érzése. Annyira fontosak a saját gondolatok, és érzések, hogy még a pozitív megélés lehetőségéért sem adjuk oda cserébe. Ilyenkor mondjuk azt, hogy elfogadom, hogy bennem vannak ezek a negatív érzések, majd elképzeljük, hogy elengedjük őket. Idővel kiderül, hogy minden amit korábban elengedtünk, ott van tőlünk egyetlen lépésre, és farkasszemet nézünk vele. Ahogy felmerül egy új helyzet ahol sérülhetünk, ahol bántanak minket, ezek a már elengedettnek gondolt minőségek is megjelennek, és az új érzések, ezek tetejére kerülnek, így nyomnak minket egyre lejjebb, így válik egyre nyomasztóbbá a megélés, a helyzet. Ráébredünk, hogy az elfogadás, elengedés nem volt elég ahhoz, hogy jól tudjuk érezni magunkat, hogy egy régi helyzet ne idéződjön többé fel…

A minőségi munka egyszerre, egy időben történik kint, és bent. Kimondom a szót, ami megváltoztat mindent: Kegyelem… kegyelmet kérek, és adok ugyanabban a pillanatban. Magamnak, és a másiknak. Vagy pont fordítva… Amikor kegyelmet kell adni, intenzív szenvedést élünk meg. Szenvedésünk mértéke, és viselhetetlensége mutatja meg, hogy mennyire szükséges megtenni. Tudhatod, hogy ilyenkor sem vagy egyedül, a Mindenség veled van, lát téged. S ettől kicsit könnyebb, mert van kihez fordulni, beszélni, könyörögni, kérni, imádkozni. Veled van, követ téged, hogy ne egyedül kelljen megtenned. Tisztán lát téged, látja próbálkozásaidat, és azt is látja, amikor kísértésbe esel, amikor azt hiszed, hogy már készen vagy, megtetted az utat, és felmented magad. De felmentés nincs, csak kegyelmet kaphatsz, amit csak a Mindenség adhat neked. Kegyelmet kapni az olyan érzés, mint büntetésből szabadulni, végtelenül szabaddá válni. Kegyelmet kapni a legnagyobb kiváltságok egyike. Kegyelmet adni valakinek a legnagyobb jótett. Ki az, akinek most ebben a pillanatban meg kellene kegyelmezned? Kire haragszol, neheztelsz? Mióta őrzöd haragodat? Miért ragaszkodsz hozzá, hogy fájhass? Miért, és mitől szenvedsz?

Értelmetlen ragaszkodás olyan negatív minőségekhez, melyek akár elpusztítani is képesek minket. Ragaszkodás helyett, kegyelmet is adhatsz embereknek, helyzeteknek. Amikor kegyelmet adsz Jóságot adsz, Szeretetet, Együttérzést gyakorolsz éppen. Amikor kegyelmet adsz, tárva-nyitva van a szíved. Kegyelmet adni csak Jóságból, Szeretetből lehet. Szeresd magadat annyira, legyen annyira fontos számodra a saját Sorsod, életed, hogy képes legyél megkegyelmezni önmagadnak, és másoknak.

Szeretet…minden a szeretetből indul el…de aztán jön az ember a játszmák, és pusztítani kezd… de ha behunyod a szemedet, és kezeidet a szívedre teszed, megtalálod azt a pillanatot, amikor még szeretted, és ő is szeretett. Ha nem lett volna ilyen pillanat, akkor nem lenne most dolgod vele. Keresd meg a pillanatot, amikor ott volt a szeretet bennetek, köztetek, és minden más érzést engedj el. Engedd el a sérelmeket, a neheztelést, és hagyd, hogy szívedet betöltse újra a szeretet. Ez a kegyelem. S, hogy kinek adod? Azt gondoljuk, hogy a másiknak, és ezért megy nehezen, de a kegyelem pillanatában megérzed, hogy magadnak adtál kegyelmet, magadat oldoztad fel. Újra érezheti a szíved a szeretetet, újra kapcsolódhat, bízhat, élhet.

Megbékélni azt jelenti: A Sorsra bízni. Tudni, hogy a Sors mindent lát, és sosem téved. Hidd el tudja, hogy hova kell vezetnie, mit kell tennie ahhoz, hogy te fejlődhess, és ezáltal egyre közelebb kerülhess Önmagad belső Fényéhez. 

Megbékélés azzal az önmagaddal aki most vagy, azzal, hogy változnod, fejlődnöd kell, az úttal, a feladatokkal, a kihívásokkal.

Megbékélés Önmagunkkal, Sorsunkkal, talán ez az egyik legnagyobb feladat.

A Sorsra bízni magunkat, Szeretni, és Jónak lenni. S ha ezt éled, nem kell többé kegyelmet adni, mert aki ezt éli, megtanult kegyelemben élni. 

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea