Magam mögött…
Egy illat, egy kép, egy hang… olyan jelentéktelennek tűnnek. Mit árthatnak nekem vagy neked? Addig semmit, amíg nem egy traumatikus élmény közben szerezzük meg, amíg nem kötjük össze az illatot, a képet, a hangot az emlékkel. De amikor éppen kekszet eszel, amikor életed legszörnyűbb hírét közlik veled, akkor az agyad összeköti a traumát és a kekszet. Ennyi kell csupán… és máris allergiás lehetsz a kekszre. Vagy amikor gyerekkorodban egy ittas ember alkoholos leheletét megérezted, akkor az agyad összekötötte az alkohol illatát az ott megélt érzéseiddel… félelem, undor, bántalmazás, bármi lehet.
Aztán utána ha ugyanazt az illatot megérzed, társul hozzá az összes negatív érzeted. Hirtelen pont annyi idősnek érzed magad, amennyi ott akkor voltál, mert ott akkor a pillanatba fagytál. Már mások vesznek körbe, más van veled és mégis pont ugyanazok az érzések jelennek meg. Azt gondoljuk, sok mindenre nem emlékszünk… mert nincsenek konkrét emlékképek… De a tudattalan megőrzi mindezt.
A testünk nem felejt. A testi érzetek megmutatják nekünk, hogy mit kellett megélnünk, mindazt amin keresztül kellett mennünk. Egy váratlan pillanatban, amikor “véletlenül” újra találkozunk egy illattal, egy képpel, egy hanggal, akkor bekapcsol minden. Amikor meghallasz egy hangot, amitől úgy érzed, megáll benned az élet… mert amikor először meghallottad azt a hangot, akkor pont egy szörnyűség történt veled.
A tudatunk sokkal több mindent rögzít és tárol, mint azt gondolnánk. Minden apró részlet megvan… a színek, a fények, a hőmérséklet, az illat, a hang, a kép, a ruha színe, anyaga, a helyiség minden apró részlete, az abban a pillanatban megjelenő testi tünetek. Aztán ha egy olyan csíkos pulóverben jön szembe valaki, nem éred miért szorongsz hirtelen. …a test nem felejt. Segít az emlékezésben. Segít abban, hogy valamikor fel tudd tárni azt, ami ott munkál a mélyben és meghatároz és irányít mindent.
Amikor ez az emlékezés megtörténik a nyomasztó érzet eltűnik, szerte foszlik. Hatalmát elveszíti. Többé nem irányít. Amikor ez megtörténik akkor a múltat magunk mögött tudjuk hagyni.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
