Megszentelt pillanat.

Sötét és hideg van. Hangos a város. Zajlik az élet. Zajlik az életünk, történnek a történetek, írjuk és éljük őket. Benne vagyunk. Megéljük, átéljük. Figyelünk. Keresünk…

Valamit. Valamit, ami nálunk nagyobb, több.

Azt gondoljuk, hogy tennünk kell valamit, hogy ez nagyobb valami megtörténjen, közelebb lépjen. Egyre többet vállalunk, egyre több mindenbe lépünk bele, egyre színesebb a történet, egyre hangosabbak a másodpercek.

Észre sem vesszük, elveszik a csend. A csend eltűnik, s vele kézen fogva a nyugalom is elmegy.  Érezzük, tudjuk, mégsem érdekel. A keresés leköti figyelmünket. Annyira akarjuk azt, ami igazán betölt minket, ami igazán jelentős, és teljes.

A csend és a nyugalom édestestvérek… egyik a másik nélkül sosem létezhet.

Elveszett a csend, elveszett a nyugalom… helyébe a zavarodottság, zaklatottság lépett. Majd átadta a helyét az őrületnek. Őrület… tudod mi az, te is ismered. Érzés, amikor nem te irányítasz, amikor nem tehetsz semmit, amikor úgy érzed, hogy semminek nincs is értelme, és ami történik az reménytelen… Érzések, majd sok-sok gondolat, ami egyre lejjebb húz a sötétségbe…

Süllyedsz, egyre lejjebb, egyre messzebb a valóságtól… már csak hangokat hallasz a fejedben, hogy mit kellene tenned, majd a következő hang azt mondja, lehetetlen…

Még mindig van lejjebb… süllyedsz, és közben elöntenek a félelmek. Félünk… ilyenkor annak örülünk, hogy van érzésünk, így talán mégsem őrültünk meg egészen. A félelemeid beterítenek, már nem tudsz tenni semmit, gúzsba kötnek, nem eresztenek. Nincs megoldás, nincs ötleted. Ami volt, az nem vezetett sehova, ott állsz a semmiben… a semmi közepén állsz egy helyben… Semmi… és magad vagy benne. Egyedül, magadra maradva. Ismerős érzések. Volt már ilyen. Felismered. Tudod, hogy volt ilyen. Emlékezni kezdesz… keresed az érzéseket, a gyökerét annak amit most érzel.

Figyelsz… befelé, magadba. Keresed a válaszokat az érzéseidre.

S miközben ezt teszed, távolodik a város zaja, az emberek, a történet… már csak te vagy ott, magad, a semmiben. Az érzésben, amit felismertél, ami benned van, a pillanatnak köszönhetően.

Közeledsz. Magadhoz, belső békédhez, csendedhez.

Fejedet lehajtod, cipődet leveszed… ide, ebbe a belső szentélybe mezítláb lépsz be. Letérdelsz, kezeidet imára kulcsolod és kérsz, könyörögsz… Istent kéred… azt az Istent, akit sokan el sem ismernek… azt az Istent, aki könyörületes… legalábbis te most ezt reméled. Reméled, hogy meglát most téged, és segít neked, hogy az őrületből kikerülhess.

Meghajolsz… feladod… elengeded… Vajon elég lesz?

Ígéret… megígéred… bármit, csak segítsen…

Ígéret és fogadalom… magadnak, és Istennek… bárkinek. Ebben a pillanatban bárkinek, mert ez a pillanat viselhetetlen. Rettegsz. Már nem térdelsz, magzat pózban fekszel…

Az életed… az életed felett is rendelkezhetsz… most kimondhatod, hogy mit szeretnél. Élni vagy meghalni?! Most dönthetsz, most változhat bármi.

Most érezheted meg a súlyát, hogy milyen az, amikor az ember elvágyódik… mennél, mert még nem kell menni… de mennél-e, amikor el lehet menni?!

Ebben a pillanatban, amikor ezt éled, akkor mehetsz… dönthetsz úgy, hogy elég volt és kiléphetsz. Igen, de ebben a pillanatban nem akarsz menni… érzed, hogy döntésed visszavonhatatlan, nincs több esélyed. Amit most kimondasz, az megtörténik, és ezzel a történetednek is vége…

Ezek mind-mind gondolatok, melyek benned vannak, a te fejedben… és egyszer csak történik valami, ami megváltoztatja ezt a pillanatot, és ezzel mindent, az egész életedet.

Csend lesz… sűrű csend. Sötétség és csend. Félelmetes is lehetne, mégis nyugalmat hoz a pillanatba e kettősség jelenléte. Csend…

… amivel együtt a nyugalom is megérkezhet. Ott vagy, ahol jó lenned. Isten a tenyerén tart téged. Érzed. Tudod, hogy most, ebben a pillanatban ő dönt feletted… az életed felett, a folytatás felett. Itt te már csak egy porszem vagy hozzá képest. Megnyugodhatsz, ellazulhatsz, megérkezett…

Megérkezett a pillanat, amiért történt minden… Megszentelt a pillanat, amit ilyenkor megélhetsz.  A Mindenség nagysága, a te kicsinységedhez képest. A kiszolgáltatottság érzését átveszi az elrendeltség érzése. Megérted, hogy itt most nem te döntesz. Döntenek feletted. Ha megengeded, elfogadod, akkor csak nyerhetsz. Minden úgy lesz, ahogy annak lennie kell.

Van valami, valaki, aki nálunk jóval több és nagyobb, látja a teljességet.

Nem mi irányítjuk az életünket… és ezt akkor tudjuk belátni, megélni, amikor megtörténik az a pillanat, ami  megszentelt.

Megszentelt, mert több és jelentőségteljesebb, mint a többi pillanat az életedben. Mert ezekben a pillanatokban olyan valami történik benned, ami máskor nem… 

Emlékezhetsz! Emlékezhetsz arra, hogy te vagy a kicsi és a Mindenség óriás hozzád képest! A helyedre állhatsz, letérdelhetsz és így befogadhatod azt, amit neked szán, úgy ahogy éppen adni akarja neked… itt, ebben a pillanatban megváltozik az a  történet, aminek ezt a pillanatot köszönheted. Megoldás születik. 

Az életünkben és a történeteinkben mindig van lehetőségünk arra, hogy megszentelt pillanatokat éljünk meg… miért csak ritkán, az őrület árán megy?!

Foglald el  helyedet a Mindenségben, fogadd el sorsodat, s ha megteszed, emelkedni kezdesz és megszűnik az őrület. Megváltozik az életed, megváltoznak a történetek. 

Emlékezz! Azért vagy itt, hogy beteljesítsd sorsodat! Foglald el a helyedet és tedd a dolgodat! Ez az élet valódi értelme!

Végtelen szeretettel: Andi & Aletta