Aki varázslónak született…
Vannak, akik varázslónak születtek és meg is tartják egész életükben ezt a páratlan minőséget. Vannak a varázslók és vannak a szemfényvesztők…s talán ennyi az egész, ennyi félék vagyunk. A varázslók erőt adók, segítők, reményt hozók és azt megtartók. A szemfényvesztők azok akik ígérik ugyanezt, aztán amikor belekapaszkodsz az általa nyújtott reménybe, pont a legrosszabb pillanatok egyikében, akkor elenged…Elenged, mert nem tud megtartani téged. Nem tarthat meg egy olyan ember, aki még önmagát sem képes megtartani, nem akar, és nem tud felelősséget vállalni, örök gyermekként akar élni.
Lehet, hogy ők is varázslónak születtek egyszer, hiszen Isten nem tesz köztünk különbséget. Mindenkit varázslónak küld a Földre. Aztán mégis történik valami, ami megváltoztat mindent. Történnek velünk különböző dolgok és találkozunk különféle emberekkel, varázslókkal és szemfényvesztőkkel. Erősekkel és gyengékkel. Ígéretet tévőkkel és ígéret nélkül megtartókkal, kitartókkal, ott levőkkel.
Mindez a gyermekkorunkban kezdődik el. Tisztán érkezünk meg szüleinkhez, akik vagy varázslónak tanítanak minket, vagy szemfényvesztőnek. Ugyanígy a többi felnőtt ember, mind mutat valamit, hogy szerinte hogyan kell, hogyan érdemes…Példájukkal tanítanak minket. S mert kicsik vagyunk, sokáig el hisszük a szemfényvesztőknek is, hogy ők is varázslók az életben. Aztán szépen lassan ébredni kezdünk. Először az idegenekben fedezzük fel, hogy nem igazak, nem tiszta szívűek, szemfényvesztővé lettek. Majd a tanító néniben, barátokban, társakban, és akikben a legtovább hiszünk azok a szüleink. Ők azok, akik a legtovább élhetnek vissza a szemfényvesztéssel…Mert azt gondoljuk, hogy ők csak és kizárólag csak Varázslók lehetnek, hiszen hozzájuk születtünk meg. Felmentjük őket, keressük a kitérőket, hogyan és miért mentsük fel őket egy-egy cserbenhagyás után, közben. Azt ígérik amikor vállalnak minket, hogy ott lesznek és szeretni fognak és ha kell segítenek.
Mi el hisszük, és ezzel a hittel szívünkben éljük az életünket. Aztán jönnek a történetek és ők csak állnak széttárt kezekkel, hogyan segíthetnék neked, én ezt nem értem, nem voltam ott, megmondtam előre stb…ezekkel a mondatokkal cserben is hagynak minket, ott maradunk egyes egyedül, hogy oldjuk meg. Reményt adnak azzal, hogy elhittük, ők csak jók lehetnek, majd ők az elsők, akik nehéz helyzetben elveszik reményünket, hogy jól jöhetünk ki belőle…
Nem tudják, nem látják, hogy mit tesznek! Nem látják azt, hogy ott, abban a pillanatban a gyermeknek a remény mit jelent…az vékony kis szál, a remény szála sokszor az életet jelenti…vannak pillanatok, amikor ennyi kell, hogy egyáltalán tovább tudjunk élni. Remény sugár kell, hogy igent tudjunk mondani a további életünkre. És ők ezt elveszik azzal, hogy nem állnak mellettünk, cserben hagynak, ott hagynak egyedül minket. Ott állunk egyedül, reményt vesztetten, és aki mindezt elvette tőlünk, az az, akiben legjobban hittünk, bíztunk egész életünkben.
Nehéz és fájdalmas felismerés, amikor egy gyermek tudatára ébred, hogy szülei szemfényvesztők lettek…nincs ennél nehezebb teher. Látni, tudni, érezni, hogy mit, miért tesznek és tudni, hogy mondjanak, ígérjenek bármit, az csupán üres ígéret lesz…
Mindenki varázslónak születik, akkor hogy lehet, hogy valaki az is marad és valaki feladja ezt?!
Hová lesz a szemfényvesztők szíve, Lelke, hogy tudják kihasználni, felhasználni a másik embert és aztán eldobni, ha már nincs rá szüksége? Hogy juthatnak ide? Ha a varázslók ki tudtak tartani, meg tudták tartani a hitüket, ők miért nem tették ezt?
Be kell lássuk, hogy ez egyéni döntés kérdése. Mindenki maga dönti el, hogy Varázsló marad, vagy szemfényvesztő válik belőle. Ez mindenkinek egyéni felelőssége!
Olyan világban élünk, ahol szemfényvesztőnek lenni már természetes. Sajnos még mindig a Varázslók a különlegesnek számító, egyedi emberek. Pedig már másként is lehetne! Lehetne a Varázslat természetes és lehetnének a Varázslók a természetesség része.
Tudom, hogy sokan vagyunk, akik mindig hittünk az igazságban és a tisztaságban, azokból a történetekből merítettünk erőt a továbblépéshez, ahol a jók győznek. Szólítalak most benneteket, hogy gyertek és fogjunk össze végre, hogy a világunk a Varázslatok világa lehessen!
Gyertek és mutassátok meg ti is, hogy képesek voltatok túlélni bármit úgy, hogy megőriztétek ezt a Varázslói minőséget a szívetekben. Tudom, hogy vérző, fájó sebeitek vannak, tudom, hogy most még nehéz nektek, hiszen azok, akik segítséget ígérnek, sokan azok közül is szemfényvesztők lettek.
Bármi is történt és történik bennetek, körülöttetek én csak annyit kérek, hogy a lehető legnehezebb és legsötétebb pillanatokban is emlékezzetek, hogy TI Varázslónak születtetek és tartsátok meg ezt a minőséget! Keressétek azokat, akik ugyanígy tesznek, tettek. Sokan vagyunk. Lássátok meg egymást, lássatok meg minket.
Nem teszünk nektek hangos, hangzatos ígéreteket…annyit teszünk, hogy itt vagyunk, és itt is maradunk veletek, hogy érezhessétek az EGYÜTT erejét, mert így minden könnyebb!
Minden korban szükség van varázslókra, mert ők adnak olyan reményt az embereknek, amibe bele lehet kapaszkodni a legnehezebb időkben, ami mindig meg fog tartani, melletted fog állni, érted fog küzdeni, hogy neked könnyebb lehessen.
Mindannyian varázslónak születtünk a Földre, s vannak, akik megtartják ezt a minőséget, mert tiszta szívűek, igaz hitűek, olyanok, mint Artúr és csapata, akik reményt adtak a saját idejükben, sok-sok embernek.
Emlékezzünk együtt azokra az emberekre, akik hittek benne, hogy bármi is történik- a Szeretet ott áll mindenek felett! – és ezzel a hittel szívükben segítettek számtalan embert.
Emlékezz arra, hogy mielőtt igent mondtál volna erre az életre azt súgták a füledbe, hogy TE most Varázsló lehetsz! – s te erre mondtál igent!
Csak annyit kérek, hogy emlékezz!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
