Legyél erős, amikor végig kell nézni…

Úgy tartja a mondás, hogy ki mint vet, úgy arat. Életünk során számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, hogy áldozatokká válunk, olyankor a sértettek, megbántottak táborát erősítjük. Kiszolgáltatódunk valakinek, vagy valamilyen helyzetnek. Olyankor talán nem is látjuk, hogy a helyzetek mögött is emberek rejtőznek. Aztán ahogy telnek az évek, tisztán rálátunk a megbúvó lényegre. Értelmet nyer tettesünk szándéka. Megláthatjuk azt, ami őt irányította. Mi elszenvedjük azt, amit velünk tett. Mi vagyunk azok, akik a fájdalomba menekültek.

Ha jobban figyelünk, megláthatjuk, hogy nem csak velünk volt ilyen. Nem mi vagyunk az egyedüli áldozatok az életében. Ő a tettes szerepét magára öltötte, ő az, aki látszólag minden helyzet győztese. Másokat megtévesztve törtet előre. Nem figyel ő másra, csak saját magára. S, hogy mi a szándéka, hogy neki több és jobb lehessen. Bármi amit kigondol, azt megszerezhesse. Vadászik ő az életre, vadászik ő bárki lehetőségére. Ő az, aki jön és mindent visz. A lemondásokat még hírből sem ismeri. Fő szavai: én, nekem, enyém.

A sors ezt egy ideig elnézni neki…, aztán megfordul a látszólagos szerencse. Nehézségekbe kezd ütközni mindaz, ami eddig könnyedén ment. Vannak dolgok, amiket már nem szerezhet meg…, talán még pénzért sem vehet meg. Talán a lelkiismerete az, ami a pusztításnak véget vetett, talán a sors az, ami a “nem”-eket indította el.

Sokszor mondtad: “Bárcsak végig nézhetném azt, ahogy az élet igazságot tesz!” “Csak láthatnám azt, amikor mindezt visszakapja!” Amikor ezt kérted, még nem láthattad, hogy a büntetése miben nyilvánul meg. Azt gondoltad, neked könnyebb lehet, ha végig nézheted. Nem gondoltad, hogy a sors ilyen kegyetlenül bünteti majd meg. Amint vetett, most úgy arat. Bűnei összeadódtak, és a fejére tornyosultak. Kiszolgáltatódott az életnek. Van, akitől az egészséget vették el, másoknál a vagyonokat semmisítették meg. Van, aki a szeretett hozzátartozóját veszíti el. Az igazság pillanata elérkezett. Ki mint vet, úgy arat – és te most ezt végignézheted!

Elég erős vagy ahhoz, hogy mindezt végig nézzed? Végig bírod nézni, ahogy az élet igazságot tesz? A legnagyobb tettesből egy pillanat alatt a legnagyobb áldozat lett! Könnyebb lenne, most elfordulni, és nem látni, hogy mi történik vele… de valamiért most neked és nekem nem adatott ez meg.

Látom, tisztán látom, hogy mi az, amit megérdemelt. Látom az összefüggéseket…, de az én szívem nem kövült meg. Nem, nem vagyok elég erős, hogy végig nézzem mindezt, és főleg nem vagyok elég erős ahhoz, hogy most azt érezzem, hogy végre téged is legyőztek. Nem könnyebb nekem attól, hogy most te szenvedsz.

Vajon most, hogy már látod, hogy semmi sem marad kiegyenlítetlen, ha visszafordíthatnád az időt, akkor máshogy élnéd az életed? Máshogy cselekednél? Tisztelni tudnád az életet, és az életben résztvevőket? Talán ezek a kérdések válaszokra sosem lelnek…

Nekem fáj, látom a szenvedésed, de tudom, hogy így van rend! Ki mint vet, úgy arat – tiszteletben tartom a sorsodat. Amikor senki sem lát, mégis könnycseppeket ejtek érted, és kívánom, hogy légy erős amikor a sors kiegyenlíti a vétkeidet!

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

www.talentumok.com

Családállítás, Életgyógyászat, Életminőség koordináció, Bach-virágterápia, Színterápia, NLP, Maja szimbólumrendszer, REND-SZER-TAN, Blue Energy System, Meditáció, elvonulás, táborok, Kristály gyógyászat, EMK, Gyógyító kommunikáció.