Ha anyád fiaként tudnál magadra tekinteni…
Apád fiaként éled az életet, minden tettedben visszatükröződik. Szeretnél megfelelni neki, szeretnéd az elismerését kicsikarni.
Gyerekként szabad voltál, tudtál, és akartál neki nemet mondani, de minden nemet mondásért nagy árat kellett fizetni: száműzöttként kellett mellőle elkullogni. Ilyenkor ő nem akart hozzád kapcsolódni, nem akart beszélgetni, játszani, nem ért rá veled foglalkozni. Hiába szerettél volna az első megvető pillantása után hízelegni, gyermeki módon bocsánatot kérni… ő már döntött, hogy a nemet mondásod, az együtt nem működésed miatt, el kell téged ítélni. Büntetni, bántani. Nem fizikai bántalmazással, hiszen az túl egyértelmű, az nagyon hamar látszik, kitudódik. Módszeresen, csendesen, láthatatlanul.
A leggyengébb pillanatodat kihasználva, szavakkal a szíved közepébe… viselkedése lépésről-lépésre vezetett el téged a Szeretettől-a Gyűlölethez.
Nem beszélsz, nem kérsz segítséget, csendesen, magadban szenvedsz, és a viselkedésed az egyetlen ahol tükröződik mindaz, amit belül élsz meg. Viselkedésed kontrollált, szinte kényszeres. Jól tudod, hogy kik azok körülötted, akikkel bármit megtehetsz, azzal együtt is szeretnek…ők azok, akiken levezeted a dühödet…mert ha ezt nem tehetnéd meg, ki tudja mi történne?!
Fiúk, férfiak, akik apjuk fiaiként élve, a valóság bírhatatlanságából menekülve alkoholt, kábítószert használva próbálkoznak, hogy felejtsék a múltat, elrejtsék magukban a megszégyenített gyereket. Erősnek, magabiztosnak mutatkoznak, másoktól elvesznek, birtokolnak. Nincs bűntudat, nincs szégyenérzet. Nem történhet már olyan, ami megérintené kővé dermedt szívüket. Túlélésre gyúrnak. Várják, hogy vége legyen… várják, hogy apjuk meglássa, elismerje őket. Hiába való várakozással eltelik egy élet, és mindeközben észre sem veszik, hogy ők is pontosan olyanok lettek…
Apád fiaként nem tudsz magadnak kegyelmet adni, nem tudod magadat szabadon engedni. Kegyetlenséged, dühöd nem tud csitulni. Apád fiaként mindig úgy fogsz már cselekedni, viselkedni, hogy utána magadban szégyent kelljen megélni. Így emlékszel rá, te így kötődsz hozzá, már csak így tudod csinálni.
Ha egyszer felébrednél ebből a rémálomból, megláthatnád a tükörben, hogy nem csak apád fiaként tudsz élni.
Ha anyád fia tudnál lenni, soha többé nem kellene magadat szégyellni. Anyád szeretete nem feltételekhez kötődik. Szeret, mert létezel, szeret, mert nem tud mást tenni. Az anya ilyen, így működik.
Ha anyád fiaként tudnál élni, fel tudnád magadat oldozni anélkül, hogy előtte valamit el kellene szenvedni.
Ha anyád fiaként tudnál élni…boldog lehetnél, hogy a múlt összes terhével együtt, képes vagy még mindig szeretni.
Ha anyád fiaként szeretnél élni, nem kell semmi mást tenni, mint magadban hozzá közelebb lépni, most őt választani. A kimondatlan szövetséget apáddal magadban felbontani, és a szabadságodat kikövetelni.
Ha anyád fiaként szeretnél élni…akkor biztos lehetsz benne, hogy minden látszat ellenére maradt benned Fény, szeretet, ami kiterjedésre vágyik.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
