Lélek a lélekkel…

Zene szól, egy gyönyörű dallam, amit nem is olyan régen együtt hallgattunk. Ahogy megszólal a dallam, elvarázsol. Érzések, képek jellenek meg, emlékek, amiket ott, akkor éltünk meg. Elidőzök benne, élvezem. Betölt, feltölt, átölel. Jó érzések jelennek meg. Aztán egyszer csak valami kibillent…furcsa érzés jelenik meg. Az arcod itt van előttem, és érzem minden sejtemben, hogy sír, zokog a Lelked. Olyan, mintha kérne, könyörögne, hogy segítsek. Itt van velem, bízik bennem, kérlel, hogy mondjam el neked, az út amin most jársz, tele van veszéllyel. Tudom, hogy nem érdekel, mert most erősnek érzed magad, azt hiszed, hogy bármit megoldhatsz, bármit megtehetsz, hiszen bejártad már a saját utadat, megismerted önmagad, tudod, hogy a helyzetekben hogyan nem sérülsz meg. Hiszed, hogy a bentből végre kint lehet, hogy kipróbálhatod magadat, és a tanultakat végre. Az élet tapasztalás, nem több, és nem is kevesebb…mindannyiunk igazsága ez. Mindössze erről szól az élet.

Mégsem mindegy, hogyan éljük az életünket, és főként mit, és hogyan tapasztalunk meg. Sokfélék vagyunk, így tapasztalataink is színesek. Dönthetsz, és dönthetek, hogyan, miként élek. Választhatunk, válaszottunk mindketten. Te is, és én is, csak nem ugyanabban a pillanatban történt meg. A Lélek útját választottuk, a hétköznapi lehetőségek helyett, és ott, akkor megfogadtuk, hogy más nem számít, csak a Jóság, és a Szeretet… egy ideig így élted te is az életed. Aztán egyszer csak megváltozott minden. Megváltozott valami benned, és megváltoztattál magad körül mindent. Már nem számít más, csak a hétköznapi tapasztalás. Nem számít, hogy eddig hol jártál, kivel voltál, magadért mennyit dolgoztál. Nem számít mindaz, amit eddig kincsnek, különlegesnek láttál. Megváltoztál. Leváltál. Búcsú nélkül itt hagytál.

Nem tudtam, nem gondoltam, nem éreztem. Itt vagy, és mindvégig itt voltál. Egy darab belőled, a Lelked. Ő itt maradt, vagy visszatért ide, kér, könyörög, hogy segtísek neked. Mit tehetek érted, amikor hangom már nem ér el? Hogyan mondhatnám el, hogy mindaz amit most megélsz csalás, és ámítás? Honnan tudhatom, hogy meghallgatnál? Felismernél, ha meglátnál, vagy egyszerűen csak mellettem elhaladnál?

Kérdések sokasága bukan fel bennem, aztán elengedem, hagyom, hogy menjenek. Nincs mit tenni, nem mondhatok semmit, nem tehetek semmit, ez a te életed. Nem menthetlek meg. Önmagadtól nem. Be kell járnod ezt az utat is, meg kell tapasztalnod, hogy milyen nélküle, amikor már vele is voltál. Most már lehet összehasonlítani, lehet különbséget tenni. Mi a fontos, a lényeges, és ehhez képest a mindennapokat, a pillanatokat hogyan éled meg.

Olyan messze mentél, olyan távol vagy, hogy már nem látlak, nem hallhatlak, csak érezni tudlak. Érzem a Lelkedet, mert itt van velem, és rajta keresztül érezlek téged. Érzem, hogy szenvedsz, rettegsz, az életből fél lábbal kilépve a rettenthetetlent játszod éppen. Szomorú vagy, egyedül vagy, nem maradt már senki sem. Küldtem a Lelkedet hozzád, hogy hiányodon enyhítsen, de nem ment. Itt maradt, míg véget nem ért a dallam. Csend lett, és elment. Már nincs velem. Megjelent, az ismerős dallam szárnyán érkezett, kicsit elidőzött, majd tovább állt hirtelen.

Szeretném hinni, hogy hozzád ment haza, hogy veled van újra, hogy bekopogott hozzád, és emlékeztetett arra, hogy van egy dallam, ami összeköt benneteket, és minket. Talán majd érzed te is, hogy mikor kell meghallgatni ahhoz, hogy még késő ne legyen…Imádkoztam ma érted, hogy hazahívd a Lelked, és amikor megjelenik, beengedd újra az életedbe.

Vannak emberek, és helyzetek melyeket sosem felejtünk el…nekem te vagy az egyik ilyen ember, és van egy dallam, ami összekapcsol veled. A Lelekedet, a Lelkemmel. Ma újra megtörtént, és nagyon szép volt. Üzentem neked vele…

Emlékezz! Értékes ember vagy, élj úgy, hogy az életed példa legyen!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea