Amikor szeretet van a szívedben…
Életünk során nagyon sokszor kerülünk olyan helyzetbe, ahol megkérdőjeleződik bennünk minden. Érzéseink, értékrendszerünk, hitrendszerünk, és ennek következtében talajt vesztünk. Beleesünk a saját gödrünkbe, ahova vagy valaki, vagy mi saját magunkat lökjük bele. Zuhanás az éjsötét mélybe, önmagunk legfélelmetesebb rejtekeibe. Önmagunktól ide nem indulunk el, mert nem ismerjük az itt megbújó hangokat, árnyakat, és ez félelmet ébreszt. Ptóbáljuk kikerülni az olyan helyzeteket, ahol megtörténhet, aminek következménye lehet, de nem mindig sikerülhet.
Vannak helyzetek, és emberek akik csatába, háborúba hívnak, és sokáig azt gondoljuk, hogy : “Vannak olyan helyzetek, emberek, melyekért érdemes megküzdeni, megharcolni, mert értékes.” Harcolunk, minden erőnkkel küzdünk, bizonygatunk, s ha kell legyőzzük, magunk alá teperjük azt, aki bennünk a Harcost felébresztette. Harcosok vagyunk mindannyian, hiszen ez a világ ma már csak így működik. A puszta létért, az életben maradásért is meg kell küzdeni, harcolni. Annyira megszoktuk ezt a harcot, hogy már észre sem vesszük, fel sem tűnik, hogy a bennünk élő harcosnak nincs ideje megpihenni, nincs lehetősége mérlegelni, dönteni. Nincs rá lehetősége, hogy megértse, elfogadja, elengedje. Gúzsba van kötve, és harcra van kényszerítve. A megszokások, és a rutin kifeszítették a keresztre. A saját keresztjére. Életének kérdései, és válaszai már nem benne születnek meg, csak a másoktól visszahangzó mondatok üvöltenek a fejében. Küzd, szenved, vergődik, és napról napra fogy az ereje.
Ha képes lennél megszólítani, elmondhatná, hogy már nem bírja tovább…vége. Nincs tovább értelme a harcnak, a kikényszerített, vagy erő fölényből megnyert csatáknak, a taktikáknak, a cselnek. Talán már nem is akar harcos lenni…talán sosem volt az, csak a helyzetek felruházták őt ezzel a szereppel. Nyereségek, veszteségek, tapasztalások születnek, és mindeközben eltelnek az évek.
… és amikor ott vagy lent, az éjsötét mélységben, a te saját mélységedben… ott ahol talán még sosem jártál, mert nem volt időd rá, hogy eljuss ide… ott, ahol már nincs Fény, és semmit sem látsz, valaki, vagy valami megszólal benned: ” Amikor szeretet van a szívedben ráébredsz, hogy senkiért, és semmiért nem kell harcolnod soha többet, mert a legtöbb amit a Földön elérhetsz, hogy: SZERETSZ! Szeret a szíved, érzel.”
Amikor szeretet van a szívedben, nincsenek kérdések, nem számít, hogy ki ért egyet veled, és ki nem. Amikor a Szeretetet éled, nem számít más, csak a Szeretet. Mert betölt mindent, mert a legeslegnagyobb, és ott áll mindenek felett. Örök, és végtelen. És egyetlen aprócska pillanat ebben a minőségben, az sokkal több, mint életek sora nélküle!
Emlékezz a Szeretetre, a szeretet erejére, és emlékeztess másokat is, hogy ők is visszatérhessenek oda, ahonnan elindultak egyszer… mert mindig, minden szeretetből indul el… és te bármikor visszatérhetsz ide, a kiindulóponthoz, ahhoz a pillanathoz, ahol még szeretet volt benned, és körülötted.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
