Törődtem veled…

Vannak találkozások, amik megváltoztatnak mindent. Vannak találkozások, melyek elkerülhetetlenek. Talán sorsszerűek. Nem arra gondolok, amikor egy pillanatra megállunk, egymás szemébe nézünk, és aztán tovább megyünk, és mindez a feledés homályába merül. Arra gondolok, amikor érzem, hogy ennél többet akarsz tőlem. Tudom, hogy van valami, amiben csak én segíthetek. Látom a szemedben a szomorúsággal telített ürességet. Fájdalmak, csalódások, kiábrándultságok.

Keresed a választ magadra, a saját utadra. Egy újabb reménysugárba belekapaszkodva önmagadat újra és újra feladva. Bármit megtennél, csak valaki vezessen, valaki mutasson utat neked. Mutassa meg neked, hogy milyen a te életed. Keresed az utadon önmagadat. Várod a válaszokat, melyeket neked küldtek. Te azt mondod: „Nem értem!” Kéred, hogy segítsek értelmezni a te üzeneteidet. De én ezt nem tehetem. Nem mondhatom meg, hogy mi a jó neked.

Kötődsz hozzám, érzem. Telnek a hetek, hónapok, és te a válaszaidat továbbra is nálam keresed. Aztán érzem, hogy megszeretsz. Látom, hogy a szomorúság kezd oldódni a szemedben. Most már bízol bennem. Tudom, emlékszem, amikor mindez megszületett benned. Akkor történt mindez, amikor elveszítetted azt, akit a legjobban szeretsz. Amikor a halál szele megérkezett. Ott álltam melletted, fogtam a kezed. Kegyelmi állapot volt őt a fény felé kísérned. Emlékszem, ott változott meg minden. Isten tenyerére helyezted, és könnyes szemekkel mesélted. Hálád jeléül bizalmat szavaztál nekem. Részese lehettem előtte és utána is a megélésednek. Én emlékszem minderre… nem feledem, mert ott akkor, hatalmas szeretetet éreztem.

A következő találkozókra már a Lelkeddel együtt érkeztél meg. Szerettem a Lelkedet, és azt, ahogy bánt veled. Mindig őrizte csillogó tekinteted. Felkészített az újabb és újabb felismerésekre. Te és a Lelked. Egy voltál vele. Következő fő állomás a hited visszaszerzése. Emlékszem a pillanatra, amikor felismerted és visszamentél érte. Ott akkor úgy éreztem, kész vagy. Megérkeztél a saját életedbe. Te, a Lelked, és a Hited. Pár nap telt csak el, és egy újabb találkozóra hívott minket össze az élet. Többet akartál, még többet. Úsztál a boldogságban, lubickoltál a saját valóságodban. Láttam, mert ott lehettem. Ott voltam akkor is, amikor a szeretet áldását adta minderre. Te, a Lelked, a hited, és a szeretet. Így búcsúztunk el.

… és a következő találkozóra már csak Te érkeztél meg. Nem tudom mi történt, mert nem mondtad el. Többet és többet akartál, és talán ez lett a következménye. Nem tudom, de először eltűnt a szeretet és magával rántott mindent. Értetlenül álltam, hogy miért történt mindez. Eltűnt a szemedből a csillogás, és vele együtt minden. Igen minden, mert téged is elveszítettelek. Valami történt, és ott akkor megváltozott minden… de csak hallomásból tudom, hogy búcsút intettél nekem.

Törődtem veled, pedig talán sosem kérdezted meg, hogy mindeközben én mit éltem meg. Hogy milyen volt látni, hogy találkozhattál a Lelkeddel. Hogy milyen volt látni, felismerni a szeretetet benned.

Törődtem veled, mert valamikor ezt ígértem meg. Talán nem is neked, hanem annak, aki elindított a sorsomon az életbe. A törődés ígéretével érkeztem a Földre. Törődni azzal, hogy a Lelkedhez közel kerülhess, hogy aztán te is törődhess az utánad érkezőkkel. Megvalósult a küldetésem. Tudom, hogy ha egyszer sikerült, újra sikerülhet.

Talán most csak annyit üzennék a Lelkednek, hogy tudom, hogy ki vagy, felismertelek.

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta