Ha apád lánya tudnál lenni…
Ez az írás, egyéni konzultáció után született, de bármelyikünk története lehetne…
Nagyon sokáig, egészen az elmúlt napokig anyám lányaként tekintettem magamra, és ezt abból a felismerésből tudom, amikor betört a tudatomba, hogy én apám lánya vagyok…ha mostantól az vagyok, akkor ki voltam eddig?! Nem lehettem ezek szerint más, mint anyám lánya. Anyám lányaként sokat kellett félni, szorongani, megalkudni, kompromisszumokat kötni, a kapcsolódásokért megalázkodni, mások érdekeit a sajátom elé tenni. Másokat kellett fontosnak látni, másokért tenni, magamról lemondani. Nem panaszkodni, csak tűrni, bírni, menni, tenni, bizonyítani.
Nem azért kellett így viselkedni, mert ő is ezt teszi, és ezt mutatta meg, hanem azért, mert ezek az elvei, és ezt tanította nekünk. Azt hisszük, hogy amikor a másik szerint élünk, az ő elveit tartjuk szem előtt, neki akarunk megfelelni, akkor jót teszünk. Tévedünk. Ezek az elvek nincsenek benne, csak a fejében léteznek, de még sosem tudott megfelelni ezeknek. Talán ebből adódik a félelme, rettegése, hogy egyszer majd valaki lebuktatja, észreveszi ezt.
Gyerekként gyengének láttam, képtelennek, és felajánlottam neki a saját erőmet, segítségemet. Áldozatot vállaltam, és mutattam be érte időről-időre, bizonyítva ezzel saját hűségemet felé, és bízva az elismerésében. Az idő eltelt, az elismerés sosem érkezett meg. Sőt, vannak pillanatok amikor azt érzem, hogy bármit elvenne tőlem, még az életemet is féltenem kell tőle. Az a részem, aki hűséget fogadott neki egyre nagyobb és erősebb lett, sarokba állított engem, és egyre többet követelt. A rész bennem talán nem is hozzám tartozik, hanem az ő része, én csak befogadtam, hogy megvédjem. Cserébe a sok segítségért mindentől meg akar fosztani, mindent el akar venni. Még szerencse, hogy ő is tud félni…mert így tudtam felismerni. Félelme, rettegése olyan erősen jelent meg, és a helyek, ahol megjelenik annyira természet ellenes, hogy ezen bukott meg. Tudom, hogy ezekben a szituációkban én magam nem félnék, nem rettegnék, így azt gondolom, hogy ezek az érzések nem a sajátjaim, nem az enyémek.
Sokat, sokféle módon próbálkoztam az elmúlt években, hogy kötődésünket feloldjam, megszüntessem. Kértem, könyörögtem, elmagyaráztam, hogy miért rossz, ami történik, nekem. Elfogytak a kapaszkodók, a kimondott feloldások mellett sem változott a lényeg. Újra, és újra megjelenő félelmek, szorongások, melyek hosszabb vagy rövidebb időre hatalmukba kerítenek. Elfogytak az ötletek…talán feladtam, hogy megoldjam, és sokszor magamra, mint az ő áldozatára gondoltam…
Aztán egyszer csak a legnagyobb félelmek, és szorongások megszülték a csendet bennem. A csendet, amikor már nincs mit elmondani, egyetlen lehetőségünk önmagunkkal újra kapcsolódni. Felkutatni, megtalálni magamat a mélyben, azt a valakit, akit már nagyon régen elvesztettem. Még az is lehet, hogy nem én hagytam el, hanem elvette tőlem. Elvette, ellopta tőlem mindazt, ami neki kellett belőlem.
Apám lányát, azt a részemet, akit apám lányaként azonosított bennem, száműzte. Apám lánya bátor, szenvedélyes, erős, semmitől nem riad meg. Megoldásokat keres, segítséget nyújt, ha kell. De apám lánya az is, aki ellene megy annak, ami nem tetszik, amivel nem ért egyet. Ha kell harcol, de soha senkit nem foszt meg. Apám lánya élni, tapasztalni születetett, élvezi az életet. A jó dolgokat szívesen tapasztalja meg. Olyan, mint egy szabadságharcos, de sosem másokért harcol, önmagáért teszi meg. Nem látványosan teszi, nem tömegekkel megy, nem áll ellent látványosan, de sosem kerül ketrecbe. A büntetést nem tűri, és ő sem büntet. Egyenrangúnak született. A szív ereje vezeti, a szeretet. A szeretet, ami a mindennapi apró dolgokban mutatkozik meg. Abban ahogyan teszi, teszem. Szívesen, szeretettel. Mert megtehetem. Könnyedséggel, mert a szívesen, könnyed. Feladás nélkül, kompromisszumok nélkül, önálló döntésből. Képes hibázni, elesni, újra felállni, tovább lépni. Mert nincs mitől félni. Nincs kitől félni. Mert lehet hibázni, bocsánatot kérni, megbocsátani. Lehet rossz döntéseket hozni, bűnhődni, és büntetni. Feloldozva lenni, feloldozni. Elköteleződni, felszabadulni, felszabadítani.
Apám lányaként a világban szabadon lehet létezni, szabadon lehet választani, szeretni. Apám lányaként önmagamként lehet élni, mert apám nem akar tőlem semmit. Nem kell neki az enyém, mert van neki…Nem adja az övét, mert megtanította, hogy lehet nekem is…megmutatta, hogy lehet ebben a világban félelmek, szorongások nélkül, szabadon teremteni, és a megteremtett életet élvezni. Megtanított hűségesnek lenni. Nem egy emberhez, egy eszméhez. A szeretethez. Megmutatja, hogy a szeretetért mindent fel lehet adni, meg lehet érte hajolni, de van egy pont, ahol ki kell egyenesedni, és tovább kell lépni, ott azon a ponton magadat kell tudni választani…
…mert a szeretetet csak szabadon lehet élvezni.
A mai naptól kezdve apám lányaként tekintek magamra, és szabad döntésemből, elhatározásomból választom az ő elveit, tanításait. Anyám eszméit szabadon engedem, ahogy őt magát is. Feloldozom magamat a fogadalomból, ígéretből, és tovább lépek. Apám lánya lettem, és bár sokáig ettől féltem a legjobban, hogy hozzá tartozzak, most nagyon örülök, hogy megtehetem, mert apám lányának lenni belül jó érzés, felszabadít.
Ha te is apád lánya tudnál lenni, megismerhetnéd a szeretet egy másik formáját, megtapasztalhatnád milyen szabadon szeretni. Szabadságot csak apánk tud adni…
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
