Energiák, melyek meghatározzák életünket.

Energiák irányítanak minket, egész életünket. Terelgetnek, hol finoman, hol keményen. Van amire készen állunk és van amire nem…készen állunk bármi újra, de arra amit már egyszer elszenvedtünk, arra nem. Mert olyankor amikor valami újra történik, akkor emlékezünk…érzetek jelennek meg, felismerjük a helyzetet. Nem tudjuk ilyenkor, hogy mi történt pontosan, de azt tudjuk még egyszer nem történhet meg.

Nem lehet, hogy még egyszer megtörténjen, mert nem bírjuk el. Nem állunk készen rá, hogy újra átéljük a veszteséget. Fájdalmunk olyan nagy, hogy eltakar mindent. Ez az a fájdalom, amit a legmesszebbről hozunk, és magunkban a legeslegmélyebben hordjuk. A legrégebbi időkből származik, olyan időkből amire tudatosan nem is emlékezhetünk. Mégis felismerjük, mégis emlékezünk.

Ott, akkor olyan valami történt, amit soha el nem feledünk. Itt van bennünk legbelül, minden sejtünkben érezzük. Érezzük és amikor ezt érezzük, szinte beleremegünk.

Az történt ott, akkor, hogy valaki, valamit elvett tőlünk…Elvette azt, akit a legeslegjobban szerettünk, akivel igazán egyek voltunk, aki nem tudott más lenni, mint a MINDENÜNK. A MI legféltettebb kincsünk, a Lélek társunk, Iker testvérünk.

(8 év Családállítás után bizton állítom, hogy senki nem indul egyedül, bár sokan egyedül érkezünk. A Mindenségben Rend van és ahogyan fent van, úgy van idelent is. S ha ez így van, akkor ahogy a Csillagok is csoportosan születnek, úgy mi sem indulhatunk egyedül! Mindannyian ezt a traumát gyógyuljuk, ez a közös bennünk.)

Ott, akkor a Sors úgy döntött, hogy együtt nem jöhetünk. Őt visszahívta és én itt maradtam egyedül. Nem tudtam semmit tenni, csak végignéztem, végigéltem tétlenül. Nem tehettem mást, mert én sem voltál még más, mint egy aprócska ember, legbelül, az anyja méhében egyedül.  Mégis emlékszem mindenre, az érzésekre, a fájdalomra, a hiányra. Honnan tudod, hogy emlékszem?

Onnan, hogy most a felnőtt életemben, minden olyan helyzetben amikor kívülről megjelenik egy helyzet, amiben elveszíthetlek téged, akkor azonnal elindul egy reakció sor, ami a tudatos énemtől független. Igen, itt vagyunk mindketten, itt vagyunk az életben! Később jöttél, de felismertük egymást, felismertél engem és én felismertelek téged! Ez mindannyiunkkal megtörténhet, hogy visszakapjuk őt, a legeslegfontosabbat, akivel annak idején együtt hagytuk el az Egységet. 

Amikor előáll egy helyzet amiben előjön az érzés, hogy elveszíthetlek, már csak azt veszem észre, hogy folyamatosan bizonyítok, teszek bármit, valamit, hogy az a valaki, valami vegye észre, és vegye számításba, hogy mennyire szeretlek téged és igenis megérdemellek!

Ilyenkor ezekben a veszélyesnek tűnő helyzetekben felülkerekednek a félelmek, hogy újra, megint elveszíthetlek.

S miután ott, akkor semmit nem tettem, nem tehettem, hogy mindez ne történhessen meg, most bármit és mindent megteszek.

Mondod, hogy ne tegyek semmit és hallom, értem, de képtelen vagyok ebben a helyzetben passzív maradni, nem tehetem meg. Nem merek nem tenni, mert akkor megtörténhet, megint elveszíthetlek. Azt nem bírom ki még egyszer.

Nélküled éltem sokáig és igen, ki tudtam bírni…De azt, hogy most újra megtaláltalak, vagy és újra elveszíthetlek, azt már egészen biztosan nem bírom el.

Tudom, hogy a Sors a nagy és én kicsi vagyok hozzá képest, tudom, hogy ő rendelkezik és ő megtehet bármit. Tudom, hogy az energia áramlik és kiegyenlítődik. Tudom, hogy van valaki, aki még a sorsnál is hatalmasabb, és az egész világot mozgatja, rendezi.

Térdere borulok és könyörögve kérem őt, hogy lásson meg engem, lássa meg történetemet, és segítsen nekem, hogy mit és hogyan tegyek ahhoz, hogy megtarthassalak téged, ne vegyen el mellőlem…

Ha tenni kell bármit, megteszem, ígérem. Ha nem tehetek semmit, azt nehezen viselem, mert bekapcsolj az emlékeket és félek…Mit tegyek és mit ne tegyek? Valaki mondja meg nekem, valaki segítsen!

Látlak és érezlek téged, mindenkinél jobban ismerlek és szeretlek! Felismertem a történetünket, látom, hogy mit miért teszek vagy éppen nem teszek meg. Megértettem, hogyan és miért szolgált ez a veszteség engem. Térden állok most a Sors előtt és a bennem lévő legmélyebb alázattal arra kérem, hogy óvjon meg minket, téged és engem, a MI Egységünket, a Mi Együttünket! 

Szolgálom a Mindenséget, az embereket, teszem a dolgomat. Tanulok, tanítok, fejlődök, megértek, elfogadok, elengedek. Nyitva tartom a szívemet és szeretek. Ennyit teszek, mert úgy érzem, ennyi az amit én tehetek. S mindeközben figyelek. Figyelem a helyzeteket és reménykedem, hogy most talán ennyi elég lesz…

Reménykedem, hogy a nagy, a hatalmas, a Sors, az erő, az energia egyszer csak “meglát” engem, a kicsiny embert. Meglát és felismer. S ha felismer, már ő is emlékezhet. Emlékezhet, hogy velem már egyszer megtörtént mindez, ebben az életben, és így talán megóv attól, hogy még egyszer, újra megtörténjen.

Itt vagyunk újra együtt, óriási, hatalmas szeretetben. Most erre figyelek, mert tudom, hogy megtettem már mindent, amit megtehettem.

S hogy mi lesz a vége?! Nem tudom, de hiszem azt, hogy a Jók az életben mindig győznek! Én mindig jó voltam, most is jó vagyok…miért teszem??? ÉRTED!!!

Köszönöm, hogy újra megélhetem! Végtelenül hálás vagyok érte! A Sors meglátott engem, és visszakaptalak téged. Kaptam egy lehetőséget újra és élek vele.

Most már itt vagyok, megérkeztem. Ide, az életünkbe. Látlak téged és már nem félek! Hogy lehet ez? Mert tudom, hogy TE éppen úgy emlékszel mint én, tudom, hogy te is felismertél engem! Tudom, hogy neked is éppen olyan fontos a MI egységünk, és így, hogy ezt látom, tudok és merek bízni.

Hiszem, hogy megérdemeljük mindketten azt, amit megélünk az együtt szeretetében, örömében. Hiszem, hogy mindannyiunknak van egy ilyen története és mindenki újra megtapasztalhatja ezt a minőséget. Hiszem, hogy ez a közös bennünk, hogy meggyógyítsuk magunkban ezt a sebet, amit mindannyian elszenvedtünk, mert mind együtt indultunk és mégis sokan egyedül érkeztünk. Hiszem, hogy egyre többen ismerik fel, látják meg ezt az igazságot és képesek tenni érte, hogy gyógyuljanak végre. 

A MI történetünknek és a tiéteknek sincs vége, csak kezdete! Ezt soha el ne feledjétek, ez adjon erőt nektek! 

Emlékezzetek, nyissátok meg a szíveteket és ismerjétek fel azokat, akikkel együtt indultatok, azokat akikkel együtt indultatok és most újra találkoztok…most az életben találkozunk. 

Itt vagyunk mindannyian, HÁLA és KÖSZÖNET érte!

Szeretettel: Váradi Andrea