A szeretet hozhat gyógyulást!
Sok-sok történet, és mindegyik mögött egy család. Minden történet más, mégis vannak közös pontok, a sok fájdalom, csalódás. Évtizedek terheit, és történeteit cipeli a mai felnőtt, és gyerek világ. Egyre több az emberekben a fájdalom, a szomorúság. Végeláthatatlannak tűnő, feldolgozásra váró családi minták… itt hagyták ránk, mint egy megkoszosodott, elhasznált kabátot, a tél vége után. Próbáltuk odébb tenni, nem nézni rá, nem vettünk róla tudomást… és aztán egyszer csak valahogy, ki tudja, hogyan, de ránk került a kabát…
Figyellek, látlak, értem a történeteidet. S bár nem voltam ott, mégis átérzem. Együtt érzek veled. Ennél többet én nem tehetek, mert ez nem az én történetem és ott, akkor valamiért nem lehettem jelen. Akkor amikor te ezt élted, én a saját történetemben szenvedtem. Elszenvedtem, pontosan úgy, ahogyan te. Te a tiédet, én az enyémet. Mindenki a magáét.
A családban a gyerek biztonságot és szeretetet keres. A felnőtteknek elhisz mindent. Bármit megtehetnek vele… és itt kezdődik el az, aminek talán sosincs vége… elkezdődik az a valami , ami végtelen is lehet… a szenvedés, a fájdalom, amit a szeretet hiánya hoz létre. Hogy lehet az, hogy a felnőttek bántják a gyereket? Miért veri meg, amikor nem bír vele? Miért erőszakos, miért erőszakolja meg? Hogyan lehet az, hogy a felnőtt ember a családjában bármit megtehet? Miért kell elszenvednie minden gyereknek egy fájdalmas történetet? Mi ennek az értelme? Van értelme? Kell, hogy legyen, mert ha nem lenne, nem így lenne!
Keresem, kutatom, 10 éve. Lépésenként kerülök egyre közelebb a lényeghez, a megértéshez. Látom, hogy azok akik bántják a másikat, gyermekkorukban ugyanúgy szenvedtek. Sőt, azt is látom, hogy akik velem együtt voltak gyerekek, bántalmazott gyerekek, azok közül mára sokan bántalmazó szülővé lettek. Elkövették ugyanazt, amitől szenvedtek. Bántják azokat, akiket a legjobban szeretnek… Lehet ott szeretet, ahol egyik ember bántja a másikat? Nem hiszem! A szeretet nevében csak szeretni lehet! Ha valaki bántja a másikat, az nem szeret. Ott, akkor nem szeret, nincs benne szeretet. De miért nincs, hova lett? Egyáltalán volt? Volt, hiszen mindenki szeretettel a szívében születik. Ez a Rend!
Megszületett, mint ártatlan gyerek… jött, mert neki jönnie kellett. Lehet, hogy nem jókor, lehet, hogy nem oda indult el, de szívesen jött, örült a lehetőségnek. Akik megkapták, a szülők, nem örültek. Szívükben félelem volt szeretet helyett. Talán nem tartották magukat megfelelőnek… Talán titokból fogant meg… Talán megpróbálták eltüntetni, de már nem lehetett… mindig más a történet, de a lényeg ugyanaz, már az elején nincs szeretet. Szeretet hiányába érkezni, abban felnőni, közben bántva lenni… mi ez, ha nem egy végtelenül szomorú történet?!
Felnőttünk, itt vagyunk. Túléltük. Megfogadtuk, hogy mi másként tesszük. Mi majd szeretünk. Nagyon szeretünk! Hogyan? Hogy kell, hogy lehet szeretni? Ki fogja nekünk ezt megmutatni, megtanítani?
Válaszokat keresünk, felfedezünk, megismerünk, kísérletezünk. Kapcsolatok, házasságok, gyerekek… Vagy sikerül, vagy nem. Többnyire nem. Hogy sikerülhetne? Hogy maradhatna életben az, amiben nincs szeretet? Ideig, óráig működtetni lehet, hiszen mű szívvel is élhet ember… de a mű szívben nincsenek érzések, érzelmek. Jól megfogalmazott célok, értékek, kívánságok vannak, jutalmak, büntetések, és elvárás… temérdek.
Eljutunk arra a pontra, amikor megfordulunk, és magunkban kezdünk el keresni. Kívül nem találtunk megoldást, egyik sem volt a másiknál jobb barát, jobb társ. Amikor magunkba nézünk és emlékezni kezdünk, fájni kezd a testünk. Testünk emlékszik… minden apró, szinte mozdulatlannak tűnő másodpercre. Fáj, sajog, felidézi. Szenvedünk. Fájni kezd az egész életünk. Nem elég, hogy a gyerekkorunkat szomorúság, fájdalom terheli, most már a felnőtt életünket is utoléri. Próbálhatsz ennek hátat fordítani, vagy elmenekülni… nem fog sikerülni!
Felesleges akarni megérteni, akarni feldolgozni, akarni megbocsátani… nem tudsz, nem tudhatsz, mert ha tudtál volna, már túl lennél rajta.
Felesleges akarni megmutatni, hogy majd te bebizonyítod az életeddel… te jobb ember, társ, szülő leszel. Ha képes lennél erre, már megtetted volna anélkül, hogy akartad volna. Spontán megtörtént volna.
Felesleges akarni magadat meggyőzni, legyőzni, fájdalmadat elrejteni, vagy abban élni… ha képes lennél rá, már nem fájna.
Felesleges akarni boldognak lenni, mindennek örülni, gyakran vigadni… ha meg tudnád tenni, már megtetted volna.
Add fel végre, és engedd el… mindent! Úgy ahogy van, úgy, ahogy volt. Minden pillanatát elismerve. Fogadd el úgy, mint ahogy elfogadtad azt, hogy ők veled bármit megtehetnek. Mert megtehetnek… mert függetlenül attól, hogy mit tettek veled, ma is ők a legfontosabbak neked. A családod… ők, akik a legtöbb fájdalmat okozták és okozzák neked. Mert kifogyott, eltűnt belőlük a szeretet, és mű szívvel csak így szerethetnek…
Gyere! Mutatok valamit neked…
Nézz csak bele a tükörbe! Nézz a szemedbe! Látod, amit én látok? Csillog, remény van benne. Kér, kérlel, hogy mutassam meg, emlékeztesselek, hogy ne hagyjam, hogy újra megtörténjen… hogy belőled ne tűnhessen soha el… a Jóság, és a Szeretet!
Tudom, tudom, hogy most még nagyon fáj… gyere, melléd ülök, átölellek. Engedd, hogy fájjon, engedd meg a szenvedésedet. Megteheted, mert itt vagyok veled. Most nem egyedül kell mindezen átmenned. Itt vagyok, és vigyázok rád, megtartalak téged.
Tudod, sokan vagyunk akik függetlenül attól, hogy milyen az élet, a helyzet, Szeretni és Jót tenni jöttek!
Amikor úgy érzed, hogy nem bírod tovább, nehéz az élet, csak egyet tegyél meg… tedd fel a kérdést magadnak, hogy:
- Mivel akadályozom magamban, hogy a Szeretetet megéljem?
A választ megkapod… ígérem!
Igen tudom, hogy nem egyszerű, hogy sok a fájdalom, a szomorúság, a kilátástalannak tűnő helyzet… de szerinted a Teremtő ide küldött volna minket, ha mindez teljesen reménytelen lenne? Amikor majd visszatérsz, mit mondasz?
Két válasz közül választhatsz:
- … feladtam…
- … küldetés teljesítve … Szerettem és Jót tettem… soha el nem fejtettem, hogy ezért küldtél engem.
Neked mikor kell visszatérned? Mennyi időd van, hogy teljesítsd a küldetésed?
Én egy csodálatos tulipánnak látlak… aki minden tavasszal új életre kél. Lehet a tél hosszú, zord, sötét, ő tudja, hogy egyszer eljön az idő, amikor a tél véget ér. Hiszi és tudja a tél végét, bízza a tavasz kezdetét. Amíg a hagyma földben él, addig a tulipán mindig új életre kél.
Amíg a szíved dobban, élsz… már tavasz van, régen véget ért a tél…
Csodálatos tulipán… köszönöm, hogy itt vagy velem, hogy élsz!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
