Vihar tépázta lelkek
Egyre nagyobb a mélység, egyre nagyobb a sötétség. Már csak árnyékai vagyunk önmagunknak. Mélységes bizonytalanság. Rendezetlen viszonyulások. Nehézségek, melyek üvöltenek a figyelemért. A változás szele megérkezik, de mi mégsem változtatunk. Még bírjuk, fogjuk, tartjuk, tűrjük… nem engedjük. Kapaszkodunk. Régi gondolatokhoz, régi mintákhoz hűek maradunk.
A változás szele egyre erősebben érkezik az életünkbe. Egyre több minden borul össze. A feszültségünk a szél erejével növekszik. Zaklatottá válunk. Felkeményedünk, és harcolunk. Haragszunk a világra, hogy követeli tőlünk a változást… még mindig nem engedjük, nem eresztjük. Egyre szorosabban ragaszkodunk, az utolsó szálakba kapaszkodunk, amikor megérkezik a mindent elsöprő vihar.
Sorsfordító eseménnyel érkezik. Történik valami, ami az életünket változtatja meg. A vihar kitépi kezeink közül az akaratunkat, a mindenek feletti irányításunkat. Jön és nem kérdez, jön és mindent visz. Mindent lerombol, amit oly hűen, gondosan építettünk. Lerombolja a falakat, lerombolja a belső határainkat. Kiköveteli a változást. Nem kérdez és nem kér szépen. A vihar követel. Kiköveteli a figyelmet és kiköveteli, hogy mindent elengedj. A vihar ereje azt suttogja: “Változz és változtass!”
S aztán ahogy a vihar bevégezte dolgát, továbbáll. Nem marad más csak a lerombolt hiú vágy. Romokká váltak a minták, romokká váltak a megrögzött gondolati struktúrák. Összeroskadunk, térdre borulunk és most először elengedjük, feladjuk. Feladjuk az irányítást hiszen megtapasztaltuk, van valami, ami sokkal nagyobb nálunk. Meglátjuk kicsinységünket és ugyanabban a pillanatban meglátjuk a Mindenség nagyságát. Itt most, ebben a pillanatban megváltozik a Világ, elismerjük végre a Sors nagyságát.
Jutalmul megtapasztaljuk a virágzást. Ujjá éled a természet és ujjá éled a belső világunk. Valami új születik bennünk… Tudjuk és nem feledjük. Tudjuk, ha ragaszkodunk akkor a vihar először figyelmeztető szeleket küld hírnökül. Hírül hozza a változás idejét. Megszületett a változás lehetősége a szívünkben. Tudjuk, hogy nem a mi döntünk, döntenek felettünk. A feszültség lassan lehull a vállunkról és felszabadulunk, megkönnyebbülünk, áramlunk és tudjuk, belül érezzük: egy biztos, hogy mindig minden megváltozik körülöttünk!
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
