Összetartozás…

Egymást bántva, kitagadva, megtagadva…

A játszmáktól elfáradva…

Sokszor talán még az Életet is feladva…

A Fényünk is kialudt már…

Csak lézengünk a semmiben, tartatlanul, önmagunkat és céljainkat nem találva…

Egymást meg nem látva, nem várva…

…mint felfüggesztett Fényforrások lógunk a Mindenségben.

Szenvedünk. Mert szenvedni jó nekünk. Együtt szenvedünk. Egymás mellett.

Van egy meghatározott helyünk, oda tartozunk… akarjuk vagy sem, ide indultunk. Ide tartozhatunk.

A hely, ahol várnak minket, ahol szeretnek és elismernek, ahol igazán jó lehetne nekünk.

A hely, ahol megszűnhetne minden szenvedésünk.

A hely, ahol igazán és mélyen önmagunk lehetünk, ahol felismernek és elismernek minket, mert ide tartozunk.

A hely, ahol mindenki tudja, hogy helye van a másiknak és ezért a sok vita, veszekedés, játszma után egyszer csak csend lesz… mély csend, mert mindenki feladja.

A hely, ami megköveteli azt, hogy lásd meg, ismerd el a másikat…

A hely, ami azért van, hogy TE tartozhass valahova…

A hely, ami a tiéd, amitől soha-senki meg nem foszthat, mert ez a TE helyed, neked szánták, téged állítottak oda.

Ez a hely, az a hely ahol anyád és apád van. Az Otthonod.

Ide tartozhatsz, ne keress kifogásokat! Add fel az elvárásaidat és érkezz meg! Állj a saját helyedre!

Összetartozhatsz… azokkal, akik azért vannak veled, melletted, mert sorsuk az, hogy összetartozzanak veled…

Összetartozás… egy érzés, ami mindennél többet ad.

Éld át, éld meg, vállald sorsodat amit neked szántak.

Kapcsolódj és engedd, hogy kapcsolódjanak! Világítson újra a Fényed, hogy a bolyongó Lelkek rád találhassanak!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea