A pillanat a legértékesebb.

Jókor lenni, jó időben, a megfelelő emberrel, megélni mindazt abból a pillanatból, amit csak lehetséges! Az ilyen pillanatok igen értékesek az életünkben és főként emlékezetesek, mert bevésődnek. Bevésődnek, elraktározzuk őket szívünkbe, Lelkünkbe. Ezek a pillanatok felemelnek minket. Kiemelnek a hétköznapok, szerepek, idő fogságából a végtelen TÉRbe, oda ahol a Lelkünk szabadon élhet.

Sok, sőt számtalan ilyen pillanat lehet az életben, ha tudatosak vagyunk erre. Ha mi is létrehozzuk őket. Ha mi is adunk ilyen pillanatokat és befogadjuk azokat amiket nekünk adnak. Elvárások nélkül, megítélés nélkül, csak úgy, befogadjuk, ahogyan éppen kapjuk. Túllépve elvárásainkon, sérelmeinken, hibáztatásokon és mindazon amit eddig nem kaptunk meg.

Gyermekek és szülők is vagyunk, egyszerre állunk két oldalon. Figyeljük és számba vesszük mindazt amit kaptunk és nem kaptunk és azt és egy kicsit többet tovább adunk a gyermekeinknek. Ez a REND. A gyermek mindig egy kicsit több, mint a szülei, így többet tud tovább adni. Gyermekként sok mindenre vágyunk, szeretnénk megkapni, szeretnénk betöltődni, szeretnénk ha fontosak lennénk, ha számítanánk, ha a felnőttek néha csak ránk figyelnének. S ha ezt a figyelmet nem kapjuk meg az adott időben, akkor ennek a pillanatnak a helye üres marad bennünk, akár egész életünkben. Az erős vággyal létrehozunk egy energetikai vákumot, és várjuk, hogy az betöltődjön, egyre több figyelmünket veszi el. Egy idő után már csak arra tudunk figyelni, hogy anyánktól, vagy apánktól mit nem kaptunk meg. Kiabál bennünk a hiány, ami keletkezett, mert valami nem történt meg a “jó időben”…

Aztán ha szerencsések vagyunk, akkor egyszer csak megkapjuk. Az az ember akitől vártuk, végre odaadja nekünk. Úgy adja, ahogy szerettük volna, ahogy mindig is vágytuk…és már nem történik meg, nem töltődik be. Nem lesz könnyebb, mert elmúlt az ideje.

Egyetlen apró pillanatra persze jó lesz, sőt gyönyörű minden, hiszen odaadja neked…de ahogy annak a pillanatnak vége szakad, márpedig minden pillanatnak vége, akkor és ott szerte is foszlik és az űr ami gyermekkorodban képződött nem lett feltöltve. Ezt bizony nekünk, magunknak kell betöltenünk. Meg kell értenünk, hogyan és miért hoztuk létre, és meg kell szüntetnünk a vágyat ahhoz, hogy ez eltűnjön. Fel kell ismerjük, hogy enélkül is jól vagyunk, működünk, nincs szükségünk arra, hogy ez a vágyakozás, ez a hiány ott legyen életünkben.

Amikor ez megtörténik, amikor megszünteted magadban ezt a hiány teret, akkor mássá válik minden az adott emberrel kapcsolatosan. Távolabb kerül tőled, képes vagy már más szemmel nézni, képes vagy megérteni, hogy ő tényleg ennyit és így tudott adni abban a pillanatban neked. Ezzel a megértéssel, el is engedheted és szabadon szeretheted. Szabadon, olyannak, amilyen! Látva ŐT, kicsinységét és sérülékenységét, sutaságát és egyszerűségét. Törekvéseit arra, hogy ő igenis megpróbálta…a saját tökéletlen, és suta módján, de megtette. Odaadta önmagát nekem, és én azért nem fogadtam be, mert mást kerestem benne. Többet akartam belőle. Olyat akartam, amit nem is tudott volna megadni nekem, hiszen nem volt rá, nem lehetett rá képes. Ma már látom, tudom, értem és érzem.

Vannak gyermekeim, akik valószínűleg sokszor ugyanígy éreznek. Odaadok nekik mindent az adott pillanatban ami és ahogy csak telik tőlem. Mindezek ellenére lehet, hogy van amikor nekik is kevés ez…akkor ők is vákumot teremtenek, ők is elvárnak dolgokat, viselkedést tőlem és ezzel magukhoz láncolnak gondolatban és érzésekben engem, és ezért nem élhetik meg a szabadságukat teljességében. Sokszor mondom nekik, hogy én ennyit és így tudok adni, ebben a pillanatban erre vagyok képes. Látom, hogy megértik, hiszen ők nálunk pontosan egy kicsit többek, pontosan annyira, hogy megérthessék ezt. Látom, hogy ők már sokkal szabadabbak, mint amilyen én tudtam lenni, látom és tapasztalom, hogy az én tudásom és tudatosságom felszabadítja őket és nekik sokkal-sokkal könnyebb!

Ha majd egyszer az emberek eljutnak arra a tudatossági szintre, hogy képesek megérkezni a pillanatba, elengedni a múlt összes fájdalmát, elvárását, és elfogadni azt ami és ahogyan van, akkor, de csakis akkor boldog emberek leszünk. Ahhoz, hogy megtörténhessen, sok mindent kell megérteni: törvényszerűségeket, összefüggéseket, rendszereket, helyzeteket, embereket és nem utolsó sorban önmagunkat, ami a lényeg.

A változás mindig belül kezdődik el! Ahhoz, hogy az életünk, érzéseink, gondolataink megváltozzanak, önmagunkon kitartóan és bizony sokszor keményen dolgozni kell.

Akkor amikor Jókor vagy jó időben, a megfelelő emberrel, megéled mindazt abból a pillanatból, amit csak lehetséges, na akkor vagy te is igazán boldog és elégedett! 

Törekedj erre, és tegyél meg érte mindent, hogy a múlt árnyékai, amik változó sűrűségű ködként gomolyognak körülötted, feloldódjanak végre!

Engedj el mindent, ami már nem szolgál téged és érkezz meg a pillanat tökéletességébe! Fogadd be mindazt amit ad, és úgy ahogyan adja neked! 

Váltsd meg a szabadságodat végre!!!

Váradi Andrea