Az életközép kihívásai
Amikor az időt strukturáljuk, életszakaszokban is gondolkozhatunk. Minden életszakaszunknak meg van a maga jelentősége. Mindegyikre egyformán jellemző, hogy tanulunk, fejlődünk, és mindeközben valakit-valamit, mindig elengedünk.
Az életünk közepére jellemző életszakaszunk az egyik legnagyobb kihívás lehet, hiszen ekkor tartunk azon a ponton az életünkben, amikor már nagyjából átlátjuk az életet. Megtapasztaltuk a gyerekségünket, megéltünk már a felnőtt életünkben is fontos szerepeket: társsá váltunk, munkát, gyermeket vállaltunk, barátok lettünk. Próbálkoztunk, majd elbuktunk. Változtunk, és változtattunk. Felismertük, hogy valahol útközben önmagunkat részben vagy egészében elvesztettük. A megfelelni vágyás, a kompromisszumok, a lemondás, elkövetelte a valódi énünket, és helyébe a „hazug” én lépett. A „hazug”, aki azért, hogy valakit-valamit megszerezhessen, vagy megtarthasson, képes azt mondani, hogy jó így neki. Még akkor is, amikor kínlódik, szenved. Hogy szenvedésről a figyelmünket elterelje, mindig kizárólag csak kifelé figyel. Értékel, minősít, elemez. Összefüggéseket keres, megmagyaráz, elhitet. Tudásával elkápráztat, meglátásaival rabul ejt. Bezár egy belső magányos világba, és nem ereszt. a Rabja leszel önmagad-önmaga által teremtett részének, és ebben a belső világban egyre nagyobb, és sűrűbb köd lesz. Átláthatatlan, ami bizonytalanságot, szorongást, félelmet kelt, majd beteggé, akár kiszolgáltatottá tesz…
Az életközép válságnak nevezett időszakot nevezhetjük úgy is, hogy az Ébredés ideje. Meglehet, hogy vannak, akik már előbb is felébrednek, mégis úgy tűnik, hogy a többség kizárólag ilyenkor ébredhet. Kellenek az eddig megtett utak, és tévutak, a zsákutcák tanulságai. Az ébredés első pillanatához csupán egy ébresztő helyzet kell, de ahhoz, hogy ébren is tudjunk maradni, tudás, és tapasztalat szükséges. Érett döntések kellenek, melyek megváltoztathatatlanok. Elhatározások, melyek mellett kitartunk. Az önmagunkkal való együttérzésnek kell megszületni, és a „hazug” én helyett, az igazit választani.
Ego helyett, a Lélek szeretetét képviselni, beszéd helyett hallgatni, a kinti világ felől befelé fordulni. Számot vetni, lezárni, elengedni, és fogadalmak helyett, valóságosan változtatni.
S talán a legfontosabb, ami nélkül nem lehet innen tovább lépni: Eldönteni, hogy az életünket végig fogjuk élni! Bármi, bárhogy történik, most már végig fogjuk csinálni.
Ezzel a döntéssel az életünket valami nálunk nagyobb erőre tudjuk bízni, és képesek leszünk az élet hívását követni. Megtanulhatunk energiában, kiegyenlítődésben gondolkozni, az élettel együtt áramolni, hagyni magunkat egyszerűen csak Létezni.
Van egy nálunk sokkal nagyobb erő, ami egyszer csak „behívott” minket az életbe, és ugyanaz az erő egyszer majd ki is vesz belőle…amíg itt vagyunk az életben, mi dönthetjük el, hogyan akarunk élni.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com