Családgyógyítás-Megérkezés a felnőtt családba

Mit jelenthet, hogyan jelenik ez meg a párkapcsolatunkban?

Vannak családok, ahol a szülők egyszerűen nem engedik felnőtté válni, felnőni a gyereket. Nem engedik ki a gyermekkori elvárásokból, a szerepből, és függetlenül attól, hogy társa lett, vagy családot alapított, elvárják, hogy a legfontosabbak továbbra is ők, a szülők legyenek. Őket kell fókuszban tartani, nekik kell továbbra is megfelelni. Érdekes látni, hogy tulajdonképpen az ilyen családokban a gyerekek talán sosem lehettek igazán gyerekek…mert amikor gyerekek lehettek volna, be kellett állniuk valamelyik szülőjük helyébe. Ennek oka lehet, hogy beteg, függő beteg az egyik szülő, vagy az egyik elmegy, akár meghal.

A bármilyen okból magára maradt szülő mellé, spontán módon, és azonnal belép a gyerek, és itt, ezen a ponton a saját kicsinységét, gyerekségét elvesztette. Innentől kezdve az lesz számára a legfontosabb, hogy a szülőjét aki mellé beállt, megvédje, gondoskodjon róla érzelmileg, azaz boldoggá tegye. Nem azért teszi, mert neki ez jó így, hanem azért, mert ez automatikusan így működik, és csak akkor lehet ezen változtatni, ha valaki ismeri ezt a működést, felismeri, és tudatosan változtat.

Mindaddig amíg ez nem történik meg, a gyerek „örökre” benne ragad a származási rendszerben, és onnan alakítja ki a további kapcsolatait a felnőtt életében.

Amikor barátai lesznek, majd párkapcsolata, családja lesz, a Lelkében akkor is a származási rendszerben marad egészen addig, amíg majd komoly önismereti munka után, tudatosan onnan le nem válik.

Az ilyen emberekhez kapcsolódó barátok, társ, és gyermekei automatikusan abba a rendszerbe kerülnek bele, ahonnan az anyja, vagy apja nem tudott kiválni. Általánosságban megfigyelhető, hogy párkapcsolati szinten egy ilyen emberhez olyan társ kapcsolódik, akinek nincs, vagy megromlott a saját családjával a kapcsolata, vagy van kapcsolata, de azon belül teljesen szabad tud lenni. Ezért van az, hogy akár hosszú évekig jól tud a kapcsolat működni, de aztán idővel a két emberben akik párkapcsolatban vannak, feszültség keletkezik. Az egyik, aki nem érkezett meg a kapcsolatba a gyermekkori rendszeréből, hiányzik a másiknak, és ezt úgy tudja kifejezni, hogy olyan dolgokat kezd el tenni, amire a másiknak fel kell figyelni. Például egyre többet jár el otthonról, a közös családi programokon ahol a társ gyermekkori családja is jelen van, nem akar részt venni, apró dolgokon is elkezd problémázni. Viselkedésével a feszültségét próbálja csökkenteni, de helyette egyre nagyobb feszültség keletkezik.

Nem azt történik, amit szeretne…társa egyre csak távolodik, és még jobban elveszik a gyermekkori rendszerében, hiszen kizárólag ott tudja magát biztonságban érezni, és minél boldogtalanabb lesz önmagában, annál erősebben érzi, hogy szülőjét boldoggá kell tenni. Ezért még több energiát fektet abba, hogy a szülőnek örömet okozzon, és ezért feláldoz bárkit. Társát, gyerekeit, barátait.

Ha megkérdezed, azt fogja mondani, hogy számára ez természetes, hogy ezt kell tenni. Egy ilyen helyzetre úgy lehet tekinteni, mintha egy olvasztó tégelybe kerülne mindenki, aki az adott emberhez kapcsolódik, és kapcsolódás pillanatától kezdve, ő mint egyéniség megszűnik, és a problémás családban feloldódik. A bekerült ember egyetlen pillanatra sem tudja magát ebben a helyzetben jól érezni, elég hamar felismeri, és kifejezi, hogy ez így nem „normális”. Véleménye, viselkedése igazából nem érdekel senkit, a megszokott felálláson nem változtat senki, és semmi.

Vannak családok, ahol több generáción keresztül lehet látni, és követni, hogy hány ember áldozta fel önmagát, veszítette el szabadságát, és aztán párkapcsolatát, esetleg gyermekeit.

Elgondolkodhatunk, hogy a válások magas aránya, hogyan függ össze ezzel a kérdéssel valójában? A megromlott vagy meghiúsult emberi kapcsolatoknak, mi lehet az igazi oka?

Sokféle választ adhatunk, és fogadhatunk el ezekre a kérdésekre, a tény azonban az, hogy ha körülnézünk a világban, akkor tisztán látszik, hogy milyen nagyon sokan élnek körülöttünk teljes léthazugságban. Elveszítve, és megtagadva önmagukat, a felnőttkorról tudattalanul lemondva, benne ragadva egy fájdalmas, kínzó érzésben, hogy ő a felelős érte… a szülőért, aki az életét adta. Az emberért, aki nem tudott megfelelni a feladatnak, hogy a gyerekének biztonságot, szeretetet adjon.

Módszerek sokasága nyújt támogatást abban, hogy a léthazugságot hogyan lehet fenntartani, és miért, és hogyan kell az ilyen családi rendszerekhez kérdések nélkül, és teljes alkalmazkodásban kötődni. Egyértelmű és megkérdőjelezhetetlen igazságként hírdetik, hogy az ilyen szülő nem tehet róla, hogy ilyen, mert ő is mit kapott a gyermekkorában, milyen mintákat hozott, milyen traumákat szenvedett el, stb…

Bármit el lehet hinni, és bármit meg lehet változtatni.

Az utolsó kérdés mindig csak az marad, hogy: Szeretnél-e egy másik felnőtt emberhez valóságosan, szeretettel kötődni, tartozni? Szeretnél-e a társadnak a legfontosabb lenni? Szeretnél-e gyermekeidnek példát mutatni, biztonságot, szeretetet adni?

Ha igen, akkor talán most először…legalább magadban mondd ki: Elég volt, nem akarom tovább így! S ha ezt megteszed, azzal megteremted a lehetőségét annak, hogy visszaszerezd szabadságodat, önállóságodat.

Ahhoz, hogy a valódi, igaz felnőtt életbe be tudjunk lépni, a gyermekkorunkból ki kell lépni. A gyermekkori kiváltásgokat a szabadságért fel kell adni. A szülőt magára kell tudni hagyni…el kell tudni engedni az ő kezét, hogy megfoghasd valaki másét…

Az első lépés a felismerés, aztán következhet a megértés. S, hogy utána mi történik…nos, az mindig az adott emberen múlik, hogy képes-e Önmagáért, és a felnőtt élet lehetőségéért megharcolni. Ezt a harcot nem lehet kikerülni, megspórolni, ezt mindannyiunknak meg kell, kellett küzdeni.

…előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de mindenkinek fel kell ébredni, és felnőtté kell válni.

Ez a Rend, az élet törvénye, és tetszik vagy sem, minden úgy és azért történik, hogy egyszer te is meg tudd csinálni!

Ha úgy érzed, hogy dolgod van ezzel a témával, keress minket bátran!

Áldott életet kívánunk: Váradi Andrea és Dömötör Aletta