Családi sors minták.
Lehet azt gondolni, hogy szabadok vagyunk, hogy azt tehetjük amit csak akarunk, de ezt gondolni azt jelenti, hogy még nem látod az igazságot… az igazságot és a nagyságot, hogy mindent a Sors irányít.
A Sors az ami tudja, hogy mikor-minek van vagy nincs ideje éppen. Tudja, hogy mikor-minek kell kiegyenlítődnie, hogy mikor szenvedtél már éppen eleget. Nem mi vetünk véget a szenvedésnek, mi csak kiadjuk kezünkből az irányítást, odaadjuk magunkat, rábízzuk magunkat a sorsunkra. Ez az odaadás, odabízás tart sokáig. Szorítjuk, tartjuk, nem eresztjük. Nem akarjuk megérteni és elfogadni, hogy vannak dolgok amiken mi nem tudunk változtatni. Erőlködünk. Körbe-körbe járunk…
Sors és Sors-minta. Talán ismerősek a fogalmak. Generációk óta meghatározott sors mintákat élünk. Ha tudatosan figyeled az életedet, a családi sors mintákat, akkor te is láthatod, hogy és mi történik a családodban, a világban.
Én 1972-ben születtem. A szüleim és hasonló korúak azon dolgoztak, hogy a nagyszüleink elengedjék őket, hogy szabadon élhessenek, tudjanak repülni. Több, kevesebb eredménnyel… Az én generációm hátat fordított a jólneveltségnek és tetszett vagy sem a szülőknek, elmentünk otthonról időben, 17-18 évesen. Önálló életet éltünk, sokszor messzire költöztünk. Mi is a szabadságunkért harcoltunk, szárnyalni akartunk. Megvalósítottuk. Ellenálltunk annak, hogy mi is szabályok szerint éljük az életünket, liberálisan neveltük fel gyermekeinket, akik ma már fiatal felnőttek. S bár elmentünk, ellenálltunk, és változtattunk, mindig visszatértünk a szüleinkhez. Visszatértünk, mert tudattalanul tudjuk, érezzük, hogy tőlük kaptuk a gyökereinket, az erőt és energiát az élethez.
Gyökerek és szárnyak… e két dolog kell a teljes élethez! A szabadsághoz, ahhoz, hogy valóban szabad lehess!
Az én generációm az, aki nagyon sokat dolgozott már azon, hogy rendbe rázzuk a családi történeteket. Nézzünk körbe, hogy az elmúlt 15 évben hány féle módszer eresztett gyökeret és virágzott ki, ami a családokról szól, a rendről, a sorsunkról, önmagunk megismeréséről.
Gyökerek és szárnyak… mindkettőt megkaptuk. És tovább adtuk…
… valami mégis elcsúszott.
A mai fiatal generáció, a mostani huszonévesek azok, akiknél már egyértelműen látszik, hogy valaki, valamit elrontott…
Talán mi, a szülők… a liberális, mindent megengedő nevelésünkkel, sőt inkább a teljes szabadságra neveléssel. Mert mi megmutattuk! Megmutattuk, hogy kell szabad gyerekeket nevelni, segítettünk, hogy nekik már ne kelljen semmiért sem megküzdeni, harcolni. Mindent készen adtunk. Azt gondoltuk, hogy jót teszünk. Tévedtünk. Pontosan úgy, ahogy a szüleink is tévedtek amikor azt gondolták, hogy azzal segítenek nekünk, ha ők “jók” maradnak és nem harcolnak meg a saját szabadságukért.
Azzal, hogy ők nem harcoltak meg, nekünk kellett velük harcolni… azzal, hogy mi mindent készen odaadtunk és semmiért sem kell a fiataloknak megdolgozni, nem kell senkit és semmit tisztelni, minden alapból jár nekik, azzal, hogy ezt tettük, gyermekeinket elveszítettük. Az történt, hogy ők észrevették, hogy a családban sem kell semmit tenniük, senkit elismerniük, ott is minden jár nekik. S ha a szülő bármit nem ad meg, akkor elmegy és ott hagy. Hátat fordít és az is lehet, hogy sosem néz vissza. Mert ő ezt s megteheti! És igen, ezt te és én engedted meg neki!
A mi gyerekeink ha nem tetszik valami, megtagadnak akárkit. Ők így harcolnak, nem magukért, ellenünk. Mi még magunkért harcoltunk, a szárnyakért, a szabadságért. A mai fiatalok a szabadsággal nem tudnak és nem is akarnak mit kezdeni. Ők ezt alapból megkapták, így nem kell érte harcolni.
A nagyszüleink és szüleink gyökereket kaptak a családtól és maguknak kellett a szárnyakért megküzdeni.
A gyermekeink szárnyakat kaptak tőlünk, nekik a gyökerekért lehetne harcolni. Érte és nem ellene… most ellene harcolnak. Ellened és ellenem. Megtagadják, megkérdőjelezik a gyökereiket és ezzel a legrosszabbat teszik maguknak, amit csak tehetnek: Gyökértelenné válnak teljesen, szenvednek attól, hogy nem találják magukat, helyüket. Bárhova mehetnek, bármit megtehetnek, mégis boldogtalanul bolyonganak világszerte. Túlléptek a családon, kiléptek a világba… sokan eltűntek… évek óta nem látogatják szüleiket.
Ha elolvastad soraimat, láthatod, hogy mindez nem véletlen! Ennek valamiért így kellett történnie!
Most, hogy már tisztán látjuk, hogy mi-miért történt, most változtathatunk ezen. Most tehetünk rendet, előbb nem lehetett.
Mostantól állhatunk mi másként a gyermekeinkhez. Ahhoz, hogy ezt megtedd, nem kell feltétlenül találkoznod vele. Elég, ha magadban változtatsz meg mindent. A viszonyulásodat hozzá, a gyermekedhez. Itt az ideje, hogy leparancsoljuk a székről őket, hogy elfoglalhassák a családban a saját helyüket.
Ha szeretnéd a változást a családban, akkor ajánlom az alábbi oldást szeretettel:
” Drága Gyermekem! Tőlem kaptad az életet, így én vagyok a nagy és te kicsi vagy hozzám képest. Mostantól elfoglalom a családban a helyemet és kérlek, hogy te is tedd ezt, mert így lesz mindenkinek könnyebb! Ismerj el engem szülődnek, add vissza azokat a terheket, melyek nem hozzád tartoznak és mostantól légy szabad ember!”
Bármilyen hihetetlen, a gyereknek ettől jobb, könnyebb lesz. Mert így van Rend. Ha megtartja a rendet, a rend megtartja őt az életben.
A mi feladatunk most az, hogy a magunk dolgát rendezzük, a gyerekeink majd rendezik a sajátjukat. Mi adjunk gyökereket, hogy ők repülhessenek… Mi van, ha nem fogadják el? Majd megtudják… A Sorsuk figyeli őket, a sors tesz rendet.
A következő generáció, az unokáink már tiszta lappal indulhatnának azzal a tudással, ami a birtokunkban van… ehhez képest vajon mi lesz az ő sorsuk és ki dönti el?!
Én vagy a gyerekem?! A családi sors minta? De azt, a családi sors mintát ki írja?
TE és ÉN, MINDANNYIAN!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
Korábbi cikkek
