Magamat adtam érted…

Sosem kérted, nem követelted, én mégis mindig magamat adtam érted. Teljesen, egészen. Odaadtam mindent, ami csak telt tőlem. Feladtam mindazt, amitől én-én lehetek. Hitet, és értékrendet, hogy amikor szükséged van rám, egyetértsek, bólintsak, hogy jól van, jól tetted. Biztattalak, bátorítottalak, kísértelek, segítettelek, újra, és újra felemeltelek. Vigasztaltalak, kértem, hogy soha ne add fel. Tettem, és mondtam mindezt én-neked, az az én, aki feladta önmagát érted. Odaadtam magamból egy részt, hogy kapcsolatban maradhassak veled, de ezt a kapcsolódást te nem látod, nem értékeled. Még többet akarnál tőlem, belőlem. Követelsz, elveszel, akarsz, még többet. Még több igent, még több figyelmet, még több elhazudott egyetértést, mindent… Mindazt, ami számomra értékes. Nekem értékes, neked értéktelen. Mégis elveszed. Elveszed, elviszed, és a következő sarkon eldobod, mert nem kell. Sokáig azt gondoltam, hogy mindennek azért van értelme, mert te azáltal amit elveszel, talán egyre több leszel, de ma már látom, hogy egyre kevesebb vagy, lassan eltűnsz, elveszel. Hiábavaló az áldozat, amit meghoztam érted…lassan, de biztosan eltűnsz, köddé válsz a semmiben.

Magamat adom, magamnak…s ha ezt teszem, lehet, hogy téged örökre elveszítelek, de megmarad számomra minden ami valóban fontos, értékes. Megmaradhat az őszinte tiszta tiszta szív ami szeret, együtt érez, és ez a szív megőrizheti a te emlékedet.

Magamat adom magamnak, hogy megőrizhesselek annak, akinek megismertelek.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea