Generációkba vésett ősi lenyomatok.

Újra és újra felbukkanó sorsok, érzések. Vágyak, törekvések. Félelmek és reszketések. Menekülések valami elől, vagy inkább valamibe. Napok, hónapok, évek, mire megértjük mindezt. A megértés rögös útján egy-egy újabb lenyomat kap értelmet. Keresés, kutatás… menekülés a válaszokkal telített múltba. Abba a múltba, ahol egyszerre lehet jelen fiatal és öreg, élő és élettelen. Abba a múltba, amelyben mindenkit ismerhetsz. Csak mész, gyalogolsz egyre mélyebbre.

A titkok ösvényén fényt gyújtva keresed azt az igazságot, a te igazságodat, mely mindent megváltoztathat. De a titkok ösvénye telis tele van árnyakkal és veszéllyel. Hiszen a titkok teremtői így rendelkeztek. Az igazságot önmagukban eltemették, és titkaik által a hamis világukat élik. Hamis emberek, hamis világában keresed az igazi önmagad.

…de mi az igazság? Hogyan lehet bármi is igaz, egy hamis világban? Egyáltalán a világ a hamis, vagy az emberek lettek benne hamissá? Mikor kezdődött, és főleg miért történt mindez?

Generációkba vésett ősi lenyomatok, melyeket megörököltünk, ha akaratuk, ha nem. Apáról fiára, és anyáról lányára. A hamisságokban az egyedüli igazságok, hogy a sors ismétli önmagát. Hiába próbálták magukban megtagadni, a családokból kitagadni, a vérükből kimosni, a bőrükről levakarni. A lenyomat, az lenyomat. Ha egyszer megjelent, akkor helyet és teret követelt, és így a generáció része lett.

Így most itt van akár a te életedben… és a többiek tőled várják a megoldást. Időszerű lenne a változás.

Változás… szembeszállni a múlttal!

Változás… a régit lecserélni valami újra!

Változás… magadra hívni őseid haragját!

A változás kockázatos, és veszélyes! Lehet, hogy az is elég, ha csak úgy teszel. Valakivel elhiteted, hogy a változás jó és szükséges. Valakinek meg azt mondod, hogy soha se tennéd meg, hogy a hagyományt elengeded. A generációba vésett ősi lenyomat nálad biztonságban lehet. Ugyanúgy haragszol, és ugyanarra, ahogy ő tette. Ugyanazt szereted, és ugyanúgy szereted. Ugyanazt és ugyanúgy tagadod meg, ahogy előtted mindenki megtette.

Kitagadott, eltagadott, elhazudott emberek, helyzetek, események. A sors újra, és újra küldi a jeleket. A jelek fényével próbálja felolvasztani a pillanatba fagyott emlékeket. Sorosodban tükröződhet mindez. Újra éled pont azt, de talán egy kicsit másképp, mint ahogy azt az őseidnek kellett. Nem azért, mert a sors ezt várja, hogy te is szenvedj! Hanem azért, hogy akit kitagadtak, vagy amit megtagadtak, azt Te elismerd. Azért, hogy újra helye lehessen, hogy ne a ti energiáitokból kelljen töltődnie, hanem a ti igen-etek által ő visszavegye a terheket. Szégyenek ezek, melyeket a hazugságok befedtek. De attól, hogy a hazugság befedte, még ott van és teret követel. Minél jobban megtagadják, annál többen élik újra a sorsát.

A változás veszélyes, de ugyanakkor elkerülhetetlen. Itt most te tehetsz azért, hogy a sors fellélegezhessen, hogy a szorításából kikerülhess. Tedd meg magadért, hogy a szenvedésnek vége lehessen! A változás szükséges!

„Én a legkisebb, szólítom és kérem az ősöket, hogy segítsenek. Segítsetek nekem, hogy a változás elkezdődhessen, és ezáltal az életem könnyebb lehessen. Kérlek benneteket, hogy vállaljatok felelősséget. A titkokért, amiket ti teremtettetek meg. Adjatok helyet azoknak, akik ide, ehhez a családhoz tartoznak. Oldozzátok fel azokat, akik vétkeztek, hogy szégyenük véget érhessen, a jelenlegi nemzedék önmagához méltón, tisztán élhessen.

Legyetek velem, legyetek bennem, legyetek jelen. Erősítsétek és bátorítsátok életem. Adjatok hitet a változásban, és szeressetek akkor is, ha vétkezem. Örökségül én ezt kérem, és cserébe visszaadom mindazt, amit eddig kaptam tőletek.

Köszönöm nektek az életemet, hogy élhetek, és köszönöm, hogy most segítetek nekem. Én most a változást választom, és azt kérem tőletek, hogy adjátok áldásotokat erre, mondjatok rá igent, mert ez az egyetlen esélye, hogy megszűnjenek a régi mintázatok, és helyette valami új szülessen meg.

Tisztelettel és hálával meghajlok előttetek, elfogadva sorsotokat tovább lépek. Elindulok a saját új életembe, mostantól a múltba vissza nem tekintek, szívemben őrzöm emléketeket.”

Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta és Váradi Andrea