Testvérek*A szövetségesünk az életre.

Egy adott családi rendszert szemlélve  a testvérek egymás közötti viszonyát az érkezési sor határozza meg. Az idősebbnek többet lehet, mert előbb érkezett. Ezt a jogot biztosítani kell ahhoz, hogy rend legyen! A kisebb gyerekek általában nem fogadják el azt, hogy nem ők születtek elsőnek és sokszor élethosszig tartó harcot vívnak elsőnek született testvérükkel és természetesen önmagukkal is. Érzi, tudja, hogy neki nem jár annyi, mert utóbb érkezett. És ez így is van! A szülőnek az a feladata, hogy megtartsa a rendet, azaz az első szülött helyét megerősítse, és a kicsinek megtanítsa, hogy mi a jó abban, hogy ő utóbb született.

A kisebb gyereknek joga van a nagyobbtól segítséget kérni és a nagyobbnak kötelessége őt segíteni. Ez egy nagyon jó lehetőség a kicsiknek, de miután a szülők sem ismerik a rendet és rend által adott, garantált lehetőségeket, így kevesen tudják megtanítani a gyerekeiknek, hogy éljenek jogaikkal úgy, hogy az mindenkinek a legjobb legyen. A nagyobbnak is vannak jogai és a kicsiknek is. A nagyobbnak több a kötelessége is. Pl: ha van egy óvódás és egy iskolás testvérpár, akkor a kicsi még vígan játszhat, amikor a nagynak már tanulnia kell.

A szülőknek észre kellene venniük a testvérek közötti feszületségeket melyek abból adódnak, hogy a helyért harcolnak egymással, és rendet kell tenni! A szülők felelőssége az, ha testvérek között rossz viszony van. Még a felnőtt korú gyerekek esetében is a szülők felelőssége az, hogy a testvérek rendezzék a viszonyukat.

A testvérek szövetségesnek érkeznek, a testvérünket kapjuk, mint szövetségest az élethez. Nagy ajándék, ha valakinek testvére születik, mert innentől kezdve soha többet nem lesz egyedül az életben. Ennél nagyobb ajándék már csak az, ha valakinek iker testvére születik. Az ikrek még erőteljesebben kötődnek, mint a testvérek, s bár itt az idő különbség a születésnél csal percekben mérhető, mégis éppen olyan fontos, mintha évek lennének.

Amikor a testvérek között feszültség keletkezik, az azért van, mert nincs rend, a szülők nincsenek helyükön a rendszerben. Ott, ahol mindkét szülő a felnőtt helyén áll és felelősséget vállal, a gyerekek jól vannak, nem harcolnak. A testvérek harca tulajdonképpen a szülők egymással meg nem vívott háborúja! A gyerekek mutatják meg a felnőttek igaz egymáshoz viszonyulását. Amint a felnőttek között rend lesz, a testvérviszály megszűnik, értelmetlenné válik. Így tehát egyértelműen kijelenthető a szülők felelőssége.

Bármilyen hihetetlen, a szülőknek jó az amikor a testvérek harcolnak vagy egyáltalán nem kapcsolódnak. Minél messzebb kerül a testvérpár egymástól, a szülők egyre erősebbek lesznek az éppen szemben álló gyermekkel szemben. A testvérharc erősíti a szülőket, így nem kell felelősséget vállalniuk és a helyükre állniuk. Egy gyerek hiába kiabál, hiába követeli, hogy a szülők álljanak a helyükre, vállaljanak felelősséget és vegyék vissza a terheket, süket fülekre talál… nincs ehhez szövetségese. Hova lett? A szülők elüldözték mellőle… Nem álltak ki érte, mellette amikor szükséges lett volna, hagyták, hogy a szövetséges elmenjen, odébb álljon. Ez mindkét gyereknek nagyon rossz, ebben a háborúban nincs nyertes, sőt csak vesztesek vannak. Mindenki vesztes, generációk szenvednek. Az egyik gyerek a másikkal szemben megtagadott lesz, hiszen nincs elismerve helye és jelentősége. Ennek lenyomata majd a későbbi generációkban jelenik meg, amikor az utódok közül valaki hasonló sorsot él meg, mint a kitagadott gyermek. Ilyenkor az utód ezt vállalja, hogy az őse helyére kerülhessen, hogy rend legyen végre. A rendszer így tesz magától rendet.

Ha belegondolunk abba, hogy a testvérek szövetsége milyen erőteljes velünk, szülőkkel szemben, akkor tényleg az a jó nekünk, amikor csak egy gyerek áll velünk szemben… de ha több gyermeket is vállaltunk, akkor tudattalanul igent mondtunk erre a szövetségre, vállaltuk, hogy segítjük, megőrizzük, megőriztetjük, mert a világon sok-sok mindennél értékesebb. Amikor több gyerek áll velünk szemben, elgyengülünk és megköveteli tőlünk, hogy nagyok legyünk. Az ő erőteljes szövetségük mellett csak erős felnőttnek van helye. Kényszeríti a felnőttet, hogy jól működjön végre. Felelősséget vállaljon, nagy legyen. Annak, aki sosem volt még nagy a rendszerben, bizony nagyon-nagy kihívás ez. Sokkal könnyebb hagyni a testvérek közötti feszültséget elfajulni, támogatni egymás megítélését és fenntartani azt az állapotot, hogy mindig csak egy gyerek álljon a szülővel szemben. Igen, így a szülő erős maradhat, de kinek a kárára teszi mindezt? A testvérekére.

Mellesleg az aki több gyermeket vállal, igent mond arra, hogy megőrzi a szövetséget. Aki ezt az ígéretet megszegi, annak fizetnie kell érte. Lelkével, boldogtalanságával fizet meg, nem lehet nyugalma egész életében. Hiába nem érti, hiába nem tudja, hogy miért boldogtalan, tudatlansága nem menti fel… a megtagadott testvér fájdalmát cipeli mindkét szülő egész életében. A fájdalmat, amit az egyedül maradtak éreznek, azok, akik bár együtt indultak és szövetséget kötöttek erre az életre, mégis elvesztek egymásnak… elvesztek, mert a felnőttek hagyták és végignézték ezt. Mert senki nem csinált semmit…Hagyta, hogy megtörténjen.

Láttad már egy gyermek valódi fájdalmát a szemében? Ha igen, akkor tudod milyen az a fájdalom, ami a legeslegmélyebb és semmi nem szüntetheti meg. Ilyen a szövetséges nélkül maradt testvér fájdalma, és ennél még mélyebb, hiszen saját szülei, saját családja árulta el. Bolyong az életben, szövetségest keres, hogy sebét és fájdalmát gyógyítsa, csillapítsa végre. Az ilyen emberek egyenrangú társkapcsolatokat keresnek és élnek, örülnek, hogy abban megélhetik azt, amit elvettek tőlük, elveszítettek.

A szülő bármikor rendet tehet! Nem számít hány évesek a gyerekek. Ki kell állni a megtagadott testvérért, helyet kell neki adni, el kell ismerni, és a testvérnek el kell mondani, hogy megérkezett, újra itt van az, aki életét segítheti, könnyebbé teheti, a SZÖVETSÉGES!

Lehet, hogy mi emberek azt gondoljuk, hogy mindent mi irányítunk, de ez nem így van! Generációkra visszamenőleg minden látszik a térben és az is egyértelmű, hogy előbb vagy utóbb, így vagy úgy, de egyszer rend lesz. A kérdés csak az, hogy ennek árát kinek kell megfizetnie?!

Itt az ideje, hogy a családokban a nagyok a helyükre álljanak végre és rendet tegyenek! Szólítom a szülőket, hogy emlékezzetek arra az ígéretre amit akkor tettetek, amikor úgy döntöttetek, hogy testvére lesz első szülőtt gyermeketeknek. Emlékezzetek, és hozzátok helyre a szövetséget! Adjátok vissza egymásnak a testvéreket! Erre mondtatok akkor igent, a szövetségre, a testvérre.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea