Feloldozást kérhetsz…
Látom, és érzem, hogy szenvedsz. Elvonultál, hogy ne lássam, azt választottad, hogy egyedül gubbasztasz a sötétségben. Önmagad legmélyebb mélyében. Nem tudom, mit gondolsz, de azt sejtem, hogy mit érzel…
Félsz, talán rettegsz is, hiszen annyi mindent elrontottál, rosszul tettél, másokat megítéltél. Sokat adtál, de még többet elvettél. Megfosztottál, és most megfosztottá váltál. Nem vagy te rossz, csak rossz dolgokat csináltál. Nem születtél rossznak, de rosszá váltál. Azt mondod, te is csak a sorba álltál…nem igaz, mert mást is tehettél volna, volt neked is választás.
Sokáig ellenálltál, az utolsó pillanatig kitartottál. Magad mellett, magadért, az Énedért. Megőrizted a magad felé tett hűség ígéretét, de azt talán még mindig nem látod, hogy ezzel másokkal szemben mit tettél. Elárultad az Egység, az Együtt üzenetét, és ígéretét, és ezért most a Sors számon kér.
Bármit megtehetünk…mondják…de arra készen állunk-e, hogy egyszer majd a mi énünk is térden áll?! Tudjuk-e, hogy amikor a Sorsunk utolér, az mennyire nagyon fáj?!
Fáj, sajog, egyre jobban, egyre mélyebbről fáj…már nem is érted, hogy lehet az, hogy ilyen sorsra jutottál. Nem érted, nem értheted, hiszen senkitől meg nem kérdezed. Nem teszed fel a kérdéseidet, hogy lehetne most könnyebb neked, hogyan lehetnél túl rajta könnyebben.
Nagyon messzire mentél, nem látlak már…hangom már nem ér utol, visszhangzik a közös terünkben, ahol magamra hagytál. Mégis érezlek…mert szeretlek, és fontos vagy nekem. Látlak, ismerlek, és tudom, hogy mennyire szenvedsz. S bár soha nem kérnéd, segíteni szeretnék neked.
A számonkérés ideje van mindannyiunknak. Évek, évtizedek tetteit kérik számon rajtunk, és mi mint jó diákok számot adunk, hogy mit tettünk, vagy mit mulasztottunk. A Sors mérlegel, majd jutalmaz vagy büntet. Igazságot tesz. Kiegyenlít mindent. Ezt az életet, eddigi életeket, olyan összefüggéseket tesz rendbe, amit már nem is lát az emberi elme. Nem tudod követni, nem lehet megérteni, csak onnan tudhatod, hogy éppen mi zajlik, hogy mennyire nehéz, vagy könnyű a te életed.
Most mindenkinek másként nehéz…ez az első amit el kell fogadnunk a továbblépéshez. Tudom, látom, hogy neked még nehezebb…vajon eszedbe jutott már szenvedéseid közepette, hogy feloldozást is kérhetsz?
Feloldozás…nem felmentés, inkább kegyelem. Amikor magadnak számolsz el. A Lelkednek, lelkiismeretednek. Amikor belátod, hogy tévedtél, tévútra keveredtél, nyerészkedtél, az Én-ben elsüllyedtél, elárultad az Egység emlékét, és ezzel elárultál minket, a többieket. Az úton járó társaidat, Lélek testvéreidet. A szövetségünket, amit kötöttünk egyszer.
És még ezzel együtt is feloldozást nyerhetsz. A Mindenség, a Sors megteheti, hogy feloldoz téged, és szabadon enged.
…s ha ez megtörténik, egyetlen kérdés marad csak, hogy amikor meglátod, hogy mit tettél másokkal, és elsősorban Önmagaddal, ott, akkor mit kezdesz majd a szégyeneddel…
Az is lehet, hogy megkaptad a kegyelmet, és attól szenvedsz. Ezt csak te tudod, hogy hol tartasz éppen a kiegyenlítésben. Maradt-e benned elég erő amit most megfordíthatsz, és az irányítás helyett, letérdelhetsz vele? Van-e benned elég alázat ahhoz, hogy segítséget kérj, hogy megkönnyebbülhess, hogy egyetlen lépéssel közelebb kerülhess a végéhez? El tudod-e engedni az akaratodat, és tudod-e követni azt, aki mutatja a kivezető utat?
Tudom, hogy most sírsz, zokogsz, és azt mondod minderre, hogy: IGEN!
S ha így van, akkor tudhatod, hogy az elég sok könny egyszer felolvasztja jéggé dermedt szívedet…és ott, akkor vége lesz! Ott, és akkor lehet vége, amikor feloldozást kérsz végre, és a kegyelmet magadnak adod meg.
A Sors szeretettel vezet minket, nincs szüksége arra, hogy bármit elvegyen tőled, vagy tőlem. Minden amit ad vagy elvesz azért van, hogy soha ne felejtsük el a végső üzentet, hogy: TÖRTÉNJÉK BÁRMI, A SZERETET MINDIG OTT ÁLL MINDENEK FELETT!
Érted, megértetted? Mi itt vagyunk, és várjuk, hogy visszatérj egyszer a közös terünkbe, az ígéretbe, a szövetségbe.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
