…a múló idő…
Az idővel való viszonyunkat tulajdonképpen a belső állapotunk határozza meg. Amikor belül jól vagyunk, jó dolgok történnek velünk, számolatlanul élvezzük az idő múlását, napok – hetek- hónapok, akár évek telhetnek el. Ilyenkor ha az időre gondolunk, mindig csak többet, még többet szeretnénk belőle.
Amikor rossz dolgok történnek velünk, és ennek következményeként belül fájunk szenvedünk, az idő számunkra lassulni kezd. Azokban a pillanatokban, amit úgy élünk meg, hogy elviselhetetlen, az idő mintha megállna és mi bele merevedünk a megállt, lefagyott pillanattal, abba a helyzetbe.
Tisztán emlékszem, amikor évekkel ezelőtt egy jelentős családi eseményen (fiatalabb fiam esküvője) az idősebb fiam úgy sétált el mellettem köszönés nélkül, mint egy idegen… Ott kezdődött el számomra az a zuhanás, amitől bennem mára megváltozott minden.
Az érthetetlenség, és a mélységes szégyen érzet, egyszerre terítettek rám tudati leplet, és löktek bele a soha véget nem érőnek tűnő hetek- hónapok őrületébe. Megtapasztalni és tudni, hogy életed egyik legnagyobb traumájába zuhantál bele, és magatehetetlenül vergődni, kínlódni, kiutat keresve mégis napról napra egyre közelebb lépni az :”így nincs értelme az életnek” – érzéshez. Mélységes fájdalmadban farkasszemet nézni a halállal, és bízni benne, hátha eljön érted, és megszabadulhatsz végre, elmehetsz… Számomra és számodra, itt lehetett volna a történet vége…
… hiszen a halál az idő igazi ura, aki örökkévalósággá formálja a múló másodperceket.
Hetek- hónapok teltek el a csigalassúsággal fogyó időben. Tudom milyen nehezen telik el 24 óra, vagy csupán egyetlen perc, amikor belül annyira szenvedsz, hogy a halállal egyezkedsz, és azon töröd a fejed, hogy ha ő nem jön érted, akkor hogyan vess te véget a lassan múló idődnek. Aztán egyszer csak a legnagyobb sötétben, történik benned valami, és megváltozik benned minden…
Még mindig ugyanúgy fáj, de a megfagyott kép megmozdul, és megláthatsz olyan részleteket, amit addig nem vettél észre. Feldereng a történet és megláthatod egy új nézőpontból önmagadat és a szereplőket. Megértések, összefüggések felfedezése, és önmagad kimentése a pillanatból, ami majdnem a veszted lett.
Az út, amit ilyenkor be kell járni magunkban, türelmet és időt követel. Számolni a másodperceket, perceket, melyek lassan napok, órák lesznek. Elfogadni a lassan pergő homokszemeket, és a sokszor üres értelmetlen pillanatokat, hogy megértésünknek, és elfogadásunknak köszönhetően egyszer újra megtelhessenek pozitív érzésekkel.
Ahogy belső világod változik, ahogy értelmet nyer benned újra az élet, úgy kerülsz egyre barátságosabb viszonyba a gyorsan, vagy éppen lassan múló idővel.
Neked írtam, aki most fájsz, szenvedsz, és átkozod magadban a mozdulatlannak tűnő időt… Tudd, hogy minden nap csupán 24 óra, és minden óra 60 perc… a legeslegnehezebb is.
Nincs más dolgod, ha itt tartasz, mint belső csendedben számolni a múló időt, és tudni, hogy a legnehezebb nap is eltelik, mert az éjszakát mindig a nappal követi.
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
www.talentumok.com
