Sorok a gyászról…
Amikor meghal egy családban valaki, akkor mindig a leggyengébb láncszemért kell aggódni. Leggyengébb láncszem az lehet, aki legkevésbé van érzelmileg felnőve az életéhez, szerepeihez. A halál pillanatától kezdve körülötte forog minden, mindenki őt pásztázza, hogy vele most mi lesz, mindenki az ő fájdalmán keresztül látja a történteket. Viselkedésével azt üzeni, hogy az ő gyásza a legerősebb. Ő az, aki a valódi veszteséget elszenvedte. Úgy tekint az elhunytra, mintha csak hozzá tartozna, kizárólag az ő családtagja lenne.
Mindenki más csupán láthatatlan résztvevője ennek a folyamatnak. Hetek, hónapok akár évek telhetnek el abban az érzésben, hogy neked nincs jogod megélni a fájdalmad, nincs jogod megosztani az érzéseidet, a mardosó hiányt, mely a szívedbe költözött, hiszen ő az összes figyelmet magának követelte.
A gyász nem szólhat valaki más szűrőjén keresztül rólad, saját megélésnek kell lennie. Jogod van a saját megélésekhez. Jogod van jól lenni, vagy épp szomorúságba burkolózni, jogod van kikönnyebbülni, vagy épp málhás súlyokat cipelni. Nem kell a gyászodat más gyászához hasonlítani, és főleg nem kell ahhoz, akiről egész eddig minden szólt.
Gyászolni csendben egyedül, belül lehet. El kell távolodni azoktól, akik ezt nem teszik lehetővé neked, hiszen az, ami most még természetes, az öt év múlva már nyomasztó lehet neked, és környezetednek. Ha most hagyod magad belehelyezkedni a saját érzelmi világodba, és a hiányt, ami teret követel benned, szívedbe engeded, akkor megtanulhatsz együtt élni vele, és nem kell majd menekülnöd előle.
Mindennek megvan a maga ideje. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy gyászoljon, ahogy ő tud, és senkinek nincs joga ahhoz, hogy elvegye a másik útját, a saját érdekeiért cserébe. A gyásznak rólad kell szólni, és az elhunyt hozzátartozódról. Ez kettőtök Szent Tere. A gyásznak az érzésekről kell szólni, és arról, hogy a hiány mellett újra kapcsolatod legyen a Szeretettel.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta
Korábbi cikkek
