Az élet forgó színpadán…
Életünk forgószínpadán, sokszor bábuk vagyunk csupán, és legmélyebb sérüléseinket ezekben a helyzetekben szenvedjük el…
Valójában teljesen mindegy, hogy melyik az a szerep ahol megtörténik, és az is teljesen mindegy, hogy ki az, aki a láthatatlan szálakat mozgatva, végül eléri azt, amit ő akar, ezzel egy időben térdre kényszerítve a másik embert.
Sokféle játszma létezik a világban, és mindegy, hogy aktuálisan melyik az, amelyiktől éppen szenvedsz. A lényeg, hogy vedd észre, ismerd fel, hogy mi történik veled, hogy miért érzed azt, mintha valaki megerőszakolt volna, mi az oka annak, hogy belül mocskosnak érzed magadat.
Amikor teljesen tudatlanul, a benned jelen lévő szeretettel reagálsz egy másik emberre, fel sem merül benned, hogy ő csupán használni szeretne téged. Azért van rád szüksége, hogy kívül vagy belül a saját világában, általad valamit elérjen. Mert nélküled nem tudná megkapni azt amit akar, nem érezhetné a helyzet végén, hogy ő nyert, nem születhetne meg benne az elégedettség érzése.
Amikor kimondod az igent, még nem tudod, hogy ez az a helyzet, amire egyértelmű nemet kellett volna mondani, és hátat fordítva elmenni, soha vissza nem nézni…
…amikor nem ez történik, hanem ott maradsz, és magadra erőlteted a kimondott igent, felruházod a másikat azzal a lehetőséggel, hogy ő irányítson, ő hozzon döntéseket. Innentől kezdve tulajdonképpen a kezében van az életed. Innentől már csak Ő létezik, mindennek úgy kell történni, hogy neki jó legyen, megfeleljen. Az, hogy te mit érzel, mit szeretnél, hogyan érzed magad az adott helyzetben, sajnos már egyáltalán nem számít.
Az élet forgó színpadán, a hazugság asztalánál sokszor megterítenek…ott ülnek a bábuk szépen egymás mellett. Sokszor előfordul, hogy nem is ismerik egymást, idegenek. Nincs bennük semmi közös, az egyetlen ami egyforma, hogy ugyanaz az ember, aki a szálakat mozgatja. Ez a történet, most az ő nagy pillanata. Most ő az, aki a meghatározza a történetet. Holnap egy másik, és még az is lehet, hogy időközönként te is megteszed, hiszen azt mondjuk, az élet ilyen…egyik pillanatban tettesek vagyunk, a másikban áldozatként szenvedjük el, amit a tettesek ránk mérnek.
Az élet forgó színpadán (kín padján) ilyen az élet…és a kérdés bennem mindig az, hogyan lehet nem ilyen?!
Hiszem, tudom, érzem a szívemben, a Lelkemben, hogy másként is lehet. Tudom, látom, felismerem, hogy ahhoz, hogy másként legyen, a színpadról ami megállás nélkül forog, most le kell lépned…és ha azt gondolod, hogy ez elég lehet, hát sajnos nem…
A képzeletbeli színházból ki kell lépni, mint ahogy előadás után is haza indulunk, amikor a darabnak vége lesz…most is haza kell indulni, a saját világodba, a saját érzéseidhez. Pontosan úgy, ahogy egy színházi darab után teszed, vedd végig a történetet, és vond le a következtetéseket, és hozz döntéseket. Döntsd el, hogy ezzel a szereposztással szeretnél-e újra a forgó színpadra lépni, és azt is eldöntheted, hogy ebben a darabban, szerepben amit neked osztottak le, részt veszel-e.
Most kell dönteni, amikor még friss az érzés, amikor a fájdalomtól, a megalázottság, és kihasználtság érzéstől fáj minden érző sejted. Ha most nem teszed, újra szerepbe kerülhetsz, mert ahogy múlik az idő, elméd eltemeti a valódi érzéseidet.
…azt mondják, színház az egész világ… és mert elhittük, újra és újra valaki elszenvedi a neki leosztott szerepet.
Én azt mondom, szabad vagy, és eldöntheted, hogy részt veszel-e a színháznak álcázott világ szerep leosztásaiban, vagy úgy döntesz, hogy hátat fordítasz, elmész, és éled az életed.
Azt mondják, és te elhiszed, hogy ezen kívül nincs másik világ, csak ez létezik, ezért megtörve, a reménytelenség érzésével már nem dacolva, napról-napra egy új szerepbe állsz be…és pontosan úgy, ahogy a gyertya egyre kisebbé válik azért, hogy fényét megossza, te is szépen lassan fogysz el, szerepről-szerepre, helyzetről-helyzetre.
Én azt mondom neked, hogy lehet másként is élni, kapcsolódni, együttműködni. Hiszem, és tudom, hogy vannak emberek, akik képesek egyenrangúan működni, mindenkit önmagukhoz hasonló módon fontosnak tartani, nem akarnak előnyöket élvezni, és nem vágynak arra, hogy róluk szóljon minden.
Ők azok, akiknek közvetlen kapcsolatuk van a Lelkükkel, tiszta szeretet van a szívükben, és arra törekszenek, hogy Önazonosságukat megtartva vegyenek részt az életben. Ők azok, akik a hazugság asztalától felálltak, akár azon az áron is, ha egyedül maradnak.
Ha egyértelműen tudnád, hogy soha nem kell egyedül maradnod a döntésed után, te felállnál az asztaltól, ahol mindenki csak szerepet játszik, és hazudik?
Döntened kell, mert minden újabb szereppel egyre kevesebb leszel, egyre messzebb kerülsz attól, aki voltál, és van egy képzeletbeli pont, ahol majd úgy érzed, nincs más út, és mész ezen az úton te is tovább…és ha ez megtörténik, ez lesz a te valódi tragédiád ebben az életedben.
Azt mondom, a világ egy része színház, és ott most lett vége egy darabnak…
…állj most fel, hajolj meg, tapsold meg…
…aztán döntsd el, hogyan tovább!
Végtelen szeretettel: Váradi Andrea
