Hazaküldöm neked…

Van bennem egy rész, aki nem hozzám tartozik, mégis itt van velem. Valamiért megjelent. Teret, időt, foglalkozást követel. Törődni kell vele. Olyan, mint egy kisgyerek. Félénk, óvatos, bizalmatlan mindenkivel, szüksége van valakire, aki védelmezi, vezeti az életben. Kerestem magamban hetek óta, hogy kerülhetett ide…hozzám tartozik? A múltból lépett elő, valami, valaki visszatükrözi a régi érzéseket? Ki ő, és mit tanít nekem? Honnan, és hogyan került ide?

Az egész, részek összessége, és az életünk nem más, mint történeteink szövedéke, sőt életek történeteinek szövedéke. Vannak csomók amiket ki lehet bogozni, vannak történetek melyeket meg lehet érteni, vannak helyzetek amiket meg lehet bocsátani, és vannak azok a helyzetek, emberek, akiket sosem tudsz tetten érni. Ezek okozzák a feszültséget, a megoldatlanságot, az energiája az ilyen pillanatoknak, akár életeken keresztül követ minket. Aztán egyszer csak utolér, elkap, elterel, beszippant, és benned megváltozik minden. Mert egy rész, valakinek a része megtalált téged, és akar valamit tőled. Talán megértést, gondoskodást, védelmet, szeretetet. Nem tudod, és talán sosem tudhatod meg. Kérdezheted, szólíthatod, de az is lehet, hogy semmit sem mond neked. Talán nem is azért van itt, hogy kapcsolódj vele. Egyszerűen csak ott van, mert téged talált meg. Minél jobban foglalkoztat, hogy ki ő, honnan jött, és mit akar tőled, annál biztosabb, hogy elbújik előled.

Ismerős az érzés, amikor még magadat sem érted? Nem érted, az érzéseket, gondolatokat, aktuális viselkedésed? Volt már olyan, amikor úgy érezted, hogy a kapcsolatot önmagaddal elvesztetted?

Életünkben megjelenő emberek, és helyzetek bennünk és bennük is új aspektusokat, én részeket hívnak életre. Ezek a részek olyanok, mint az újszülöttek, nem tudják hova tartoznak, hova születtek. Hozzád, hozzám csapódnak, gondoskodásra, törődésre vágynak, valakire aki erősebb, és felneveli őket. De annyira ismeretlen még számukra az élet, annyira félnek, hogy bizalom híján óriássá lesznek, és velük együtt a belőlük projektált félelmek, is óriássá lesznek. Bizonytalanná, sejtelmessé teszik az életedet. Éled az életed, és egy pontig észre sem veszed, hogy azzal, hogy befogadtad, az erődet, életenergiádat ajánlottad fel neki, az ismeretlennek. Az ismeretlen helyről, ismeretlen embertől származó résznek.

Vannak bennünk részek, akik bár nem hozzánk tartoznak, mégis itt van vannak velünk, és figyelmet, energiát, teret követelnek. Lehetnénk nevelői ezeknek a részeknek, törődhetnénk velük mint a saját részekkel, de nem lehet. Választani kell. Dönteni kell. Ő vagy TE? Az ismeretlentől vagy akár ismerőstől származó részt, részeket választod, vagy magadat? Múltbeli, akár előző életekből származó történetek megértése, azokban önmagad felismerése, vagy a jelened, a pillanat? Elidőzhetsz, ott maradhatsz, vagy megérkezhetsz. Amit eddig nem sikerült megértened, azt szerinted ezután megérted? Akit eddig nem tudtál elengedni, azt majd most elengeded?

Talán nem is értjük, vagyis nem jól értelmezzük ezeket a fogalmakat, és ezért ragadunk le egy-egy helyzetben. Az elménk az, aki megértést követel. És azzal, hogy ezt teszi, megengedi akár idegen részeknek is, hogy belépjenek a terünkbe, énünkbe, és ezzel életünkbe.

A szív terében nincs szükségünk megértésre, csak megélésre. Szükségtelenné válik az elengedés kérdése is, hiszen a szeretet terében együtt vagyunk békességben, jóságban, szeretetben. Nincs veled, ahogy nincs nélküled sem. Együtt van, és végtelen. Végtelen tér, és szeretet.

Hazaküldöm neked a részt, a részeket, melyeket elhagytál, elfelejtettél útközben. Kerestelek, szólítottalak, de nem találtalak meg. Itt, és most felhagyok a kereséssel, és rábízom a részt a Sorsra, a Mindenségre, hogy jutassa el hozzád, adja vissza neked. Hiszem, hogy megtörténik, és így te is újra egész lehetsz. Mert az egész az pontosan annyi, amennyi a te egészedhez kell, nem több, és nem kevesebb.

Hazaküldöm neked a részt, mert ő tied…

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea